Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett náci bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek. A kutatást Jan Delingowski amatőr történész vezeti a Pomerániai Tartományi Műemlékvédelem engedélyével, miután a térségben egy egykori SS-bázis, egy föld alatti alagút és egy rabvallomás alapján is felvetődött az értékes szállítmány nyoma.
Régészeti feltárás kezdődött a második világháború idején épült egyik feltételezett német bunker területén Lengyelországban. A feltételezések szerint elrejtett náci aranyat és zsákmányolt műkincseket rejthet – írta csütörtökön a HeritageDaily. Jan Delingowski amatőr történész vezeti a kutatást, a walbrzychi önkormányzathoz benyújtott kérelem alapján a Pomerániai Tartományi Műemlékvédelmi Hivatal engedélyezte a feltárást.
A kutatás Kasubia erdős térségében zajlik, ahol korábban SS-kiképzőbázis működött. Az állítólagos kincsről szóló történet egy barczewói rab visszaemlékezéséből származik, aki állítása szerint börtönévei alatt találkozott Erich Kochhal, a náci párt (NSDAP) egykori gauleiterével. Kochot 1959-ben háborús bűnök miatt halálra ítélték, később az ítéletet életfogytiglanra változtatták, és Barczewóban raboskodott.
A rab elmondása szerint Koch bizalmasan közölte, hogy 1945-ben aranyat és értékes műalkotásokat szállító teherautó-konvojt térítettek el Berlin irányából, és azt Czersk és Czluchów térségébe küldték. Delingowski szerint a történetet egy SS-telegram is alátámasztja, amelyet Gustav Wystnek címeztek, és egy „BSCH” kódjelű helyszínről tesz említést. A kutató úgy véli, ez a „Bruß Schutzraum” föld alatti bunkerrendszer lehet.
Nemesfémeket és aranyat feltételeznek
A kutatási kérelemben Delingowski jelezte, hogy geodéziai vizsgálatok egy kilenc méter széles és magas alagutat azonosítottak, amiben három második világháborús tehervagont feltételeznek. A leírás szerint ezek tizenkét méter hosszúak, négy méter szélesek és négy méter magasak, és egy acél tolóajtóval lezárt bejárat mögött rejtőznek.
Jan Delingowski szerint a vagonok „értékes nemesfémeket, köztük aranyat” tartalmaznak.
Az ásatások augusztus végén indulnak, örökségvédelmi szakhatósági felügyelet és régészek részvételével. „Célunk, hogy feltárjuk e történetek valóságtartalmát, miközben megóvjuk ezt a történelmi tájat” – nyilatkozta Anna Kowalska, a tartományi műemlékvédelem szóvivője.
Lengyel kutatók felfedeztek egy XVII. századi sírt, amiben egy olyan női csontvázat találtak, akit azzal vádoltak meg még életében, hogy vámpír.
Az Ostromeckotól nem messze található sírban fekvő csontvázat sarlóval a nyakánál temették el, illetve a lakatot raktak a bal nagylábújjára, hogy ne tudjon visszatérni a sírból a hiedelem szerint.
A kutatók úgy vélik, hogy a nőt azért gondolhatták vérszopó szörnynek, mert kiálló fogai voltak, ez pedig épp elég volt ebben az időben ahhoz, hogy valakit vámpírnak kiáltsanak ki.
A vámpirizmusról szóló mendemondák nagyon népszerűvé váltak Nyugat-Európában dr. John Polidori 1819-ben megjelent, a Vámpír című regénye, illetve Bram Stoke 1897-es Drakulája miatt, és az emberek tényleg hittek abban, hogy a grófhoz hasonló vérszívó élőhalottak köztünk járnak, ezért nem volt ritka, hogy valakit azért küldtek a másvilágra, mert azt hitték egy közülük.
A mostani csontváz azonban azért is érdekes, mert ez az első ilyen eset, amit Lengyelországban találtak.
Ukrajnában április 28-án emlékeznek a Visztula akció áldozataira. 1947-ben a sztálini irányítás alatt álló lengyel kormány, az ukránok ellen irányuló etnikai tisztogatást hajtott végre. A szovjetekkel kötött megállapodást követően a lengyelek úgy döntöttek, hogy deportálják az ukránokat az addigi lakterületükről.
Az Unetice kultúrához köthető, ritka kincseket tárt fel egy gazda a mezőgazdasági munkálatai során a lengyelországi Sulęcin megyében. A mintegy négyezer éve létezett Unetice vagy más néven Aunjetitz a kultúra a mai Szlovákia és Csehország területén létezett, és nevét onnan kapta, hogy a közép-csehországi Únetice település térségében bukkantak a kultúra legjellemzőbb régészeti leleteire.
Az Unetice kultúra a közép-európai bronzkor kezdetén alakult ki, nagyjából időszámításunk előtt 2300 és1800 között. A kultúrához köthető helyszíneket eddig Csehországban, Szlovákiában, Németországban és Lengyelországban azonosították a kutatók, ahol más népcsoportoktól élesen megkülönböztethető fémtárgyak kerültek elő. A most felfedezett kincsek felfedezése után a gazda felvette a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal, akik ezután régészeti felmérést és ásatást végeztek a helyszínen. A kutatók három jogart, három bronz tőrt, egy csatabárdot, egy vésőt és számos fémtárgyat találtak itt.
Érdemes hangsúlyozni a megtaláló példamutató hozzáállását, aki azonnal értesítette az illetékes hatóságokat, és nem folytatott további tevékenységeket a helyszínen, amelyek a régészeti és kulturális emlékeket károsíthatta volna – mondta Norbert Burzyński, a Gorzów Wlkp-i Tartományi Műemlékvédelmi Hivatal munkatársa a HeritageDaily online tudományos portálnak.
A régészeti bizonyítékok azt sugallják, hogy az Unetice kultúra aktív és innovatív volt a fémipar területén, akik fegyvereket és dísztárgyakat is készítettek. A szakemberek szerint ezeket főként magas rangú személyek használták státuszszimbólumként, nem pedig katonák felszerelése vagy széles körű otthoni felhasználás céljából.
Ez már a második kincs, amelyet a közelmúltban felfedeztek a régióban. A régészek 220 bronztárgyat találtak az év elején, amelyeket egy törött edénybe helyeztek, és amelyek valószínűleg az úgynevezett luzai kultúrából származnak.
Négyszáz éve, 1621. január 30-án született II. Rákóczi György erdélyi fejedelem, Erdély hanyatlásának elindítója, akinek a lengyel trón megszerzésére tett próbálkozása a török bosszújához, Erdély feldúlásához vezetett. A leírások szerint a fejedelem mindig oroszlán módjára harcolt a csatatéren.
A Rákócziak kezére kerültek a Báthory-birtokok
Lorántffy Zsuzsanna és I. Rákóczi György fejedelem harmadik gyermekeként született Sárospatakon. Az Erdélyt erőssé és szilárddá tevő „Öreg” Rákóczi a kezdetektől uralkodónak nevelte két felnőttkort megért fiát, az idősebb Györgyöt és a fiatalabb Zsigmondot. Az 1648-ig tartó harmincéves háborúba 1643-ban beavatkozó I. Rákóczi György az 1645-ös linzi békében – igaz, ideiglenesen – hét vármegyét szerzett meg a Habsburg III. Ferdinándtól. A fejedelem ezután a Habsburgok nyugati és keleti ellenfeleire támaszkodva megpróbálta Zsigmond számára a lengyel trónt megszerezni, de ebben 1648. október 11-én bekövetkezett halála meggátolta.
Felsővadászi I. Öreg Rákóczi György (Szerencs, 1593. június 8. – Gyulafehérvár, 1648. október 11.) erdélyi fejedelem
A lengyel rendek egy hónappal később a gyengekezű II. János Kázmért, az elhunyt IV. Ulászló testvérét választották királlyá. A nagy műveltségű Zsigmond végül 1651-ben V. Frigyes pfalzi választófejedelem lányát vette el, és a következő évben meghalt.
Rákóczi György 1640-ben lett a kulcsfontosságú váradi erőd kapitánya, majd nagybeteg apja 1642. február 3-án az országgyűléssel fejedelemmé választatta. Trónra lépésekor Erdély és a Rákóczi család egyaránt fénykorát élte: I. Rákóczi György erős fejedelemséget hagyott fiára.
I. Rákóczi György fejedelem és felesége Lorántffy Zsuzsanna mecénás, iskolaalapító, Apáczai pártfogója,az ő segítségével lett a kolozsvári református kollégium vezetője
1643-ban feleségül vette a Báthory család utolsó sarját, Zsófiát, ezzel a Rákócziak kezére kerültek a Báthory-birtokok.
Amikor apja 1644-ben hadba szállt, György kormányzó, majd apja halála után fejedelem lett. A kezdetektől fogva Báthory István nyomdokaiba szeretett volna lépni, ezért az első pillanattól a lengyel korona megszerzésére törekedett. 1649-ben szövetségre lépett a lengyel uralom ellen fellázadt Bogdan Hmelnickij ukrajnai kozák hetmannal, majd hűbéri fennhatósága alá vonta a két román fejedelemséget, Moldvát és Havasalföldet.
Országa erejét túlbecsülve mondott igent
A Hmelnickij-felkelés és a belviszályok által meggyengült Lengyelországot 1655-ben megtámadta X. Károly Gusztáv svéd király. Hadai kezdetben sikert sikerre halmoztak, elfoglalták Varsót és Krakkót is, de a protestáns hódítók dúlása egyre nagyobb ellenállást váltott ki a katolikus lengyel rendekből. A háborúba beavatkozott Oroszország is, s az egyre szorongatottabb helyzetbe kerülő X. Károly a brandenburgi választófejedelemtől és
II. Rákóczi Györgytől kért segítséget, utóbbinak a lengyel koronát is felajánlotta.
Barcsay Ákos diplomáciai szolgálatokat teljesített a fejedelemsége alatt
A fejedelem, hiába óvták tanácsadói, addigi sikereitől megrészegülve, országa erejét túlbecsülve igent mondott. 1657. január 17-én a viski országgyűlésen Rhédey Ferenc, Barcsay Ákos és Serédy István személyében helytartókat nevezett ki, majd másnap – a török Porta tiltása ellenére – 30 ezres seregével betört Lengyelországba, hogy megszerezze annak trónját. Lépését azonban hosszas tervezés, tárgyalások előzték meg, míg a hozzá szükséges önbizalmat a korábbi, két jelentősebb haditett adta.
A hegyeken való átkelés Lengyelországba a korabeli források szerint hatalmas áldozatokat követelt: „(…)az havasokon, hegyeken, völgyeken igen nagy hó lévén, azonban csak hirtelen azon havat igen nagy eső ütvén, olly árvize lött vala, melly azon vármegyében (Máramarosban) lévő sok folyóvizeket megárasztván (…) nem csak sok szekerek boríttatnának, hanem emberek is számosan vesztek vala”.
II. Rákóczi György csapatai Varsó alatt
Nagy ellenállásba nem ütközött, tavasszal bevette Krakkót és csapatai egyesültek a svédekkel. A körülmények azonban gyorsan hátrányára kezdtek változni, mert a dánok megtámadták Svédországot, és X. Károlynak haza kellett vonulnia. A magára maradt fejedelem június 18-án elfoglalta Varsót, de helyzete egyre nehezebbé vált.
A lengyelek júniusban betörtek a védtelenül maradt Erdélybe, és felprédálták annak egy részét. Miután júliusban kozák segédcsapatai is cserben hagyták, nem maradt más választása, mint hogy július 22-én megalázó feltételekkel békét kössön az őt üldöző lengyelekkel: hódításait feladta és jelentős hadisarcot is fizetnie kellett.
Ő maga néhány száz emberével baj nélkül hazaért, de a Kemény János által vezetett fősereg tatár fogságba esett, ahol egy részük meghalt, a többiek csak magas váltságdíj ellenében szabadulhattak, a Porta pedig bosszúból pusztító tatár sereget szabadított Erdélyre.
Székelyek és a hajdúk segítségével szerezte vissza a trónt
A hazatérő II. Rákóczi Györgyöt 1657 októberében az erdélyi országgyűlés letette hivataláról, helyére Rhédey Ferencet választották meg. Rákóczi ebbe nem törődött bele, a székelyek és a hajdúk segítségével 1658 elején visszaszerezte a trónt. A törökök ezt nem ismerték el,
Köprülü Mehmed nagyvezír sereggel indult Erdély ellen, s ultimátumban követelte Rákóczi ismételt letételét a fejedelemségről.
II. Rákóczi György lovas portréja
Az erdélyi rendek erre csak a török pusztítás hatására, 1658. október 11-én voltak hajlandóak, az új fejedelem, Barcsay Ákos magas hadisarc és fontos erődítmények átengedése árán érte el a török visszavonulását. A királyi Magyarországra visszahúzódott Rákóczi 1659 márciusának végén lemondott a fejedelmi címről, de azonnal újabb szervezkedésbe fogott. Garbónál győzött Barcsay hadai ellen, s egy időre ostrom alá vette Szeben várát, ahová a vert seregek visszaszorultak. Az erdélyi harcokba beavatkozott a budai pasa is, aki 1660. május 22-én Szászfenesnél döntő vereséget mért II. Rákóczi Györgyre. A rendkívül véres csatában a leírások szerint a fejedelem oroszlán módjára harcolt, 17 törököt vágott le és öt lovat lőttek ki alóla, de három súlyos fejsebet is kapott.
II. Rákóczi György kezdettől fogva a lengyel korona megszerzésére törekedett
Bár önfeláldozó testőrei ki tudták menteni a csatamezőről, sebeibe két héttel később, 1660. június 7-én belehalt.
Noha II. Rákóczi György megfontoltsága a lengyelországi hadjárat kapcsán bizonyítható, a portai engedélyt megkerülő akciója romlásba taszította Erdélyt. Halála után a török elfoglalta a fejedelemség egyik legfontosabb erősségét, Váradot, ezzel kiterjesztve a hódoltságot Erdély rovására.
Az Isztambulból indult török fősereg már halála után érkezett meg, és ekkor vette be Váradot, Lippát és Jenőt: ezzel pedig létrejött az ötödik magyarországi vilájet. A szultán nem engedte meg, hogy II. Rákóczi György fia, az 1645-ben született és hétévesen fejedelemmé választott I. Rákóczi Ferenc foglalja el a trónt, így annak anyjával együtt el kellett hagynia Erdélyt.
