A Somló hegyen hat új, késő bronzkori és kora vaskori kincsegyüttes került elő, amelyek páratlan lehetőséget kínálnak a magaslati települések szerepének és az egykori rituális gyakorlatoknak a megértésére. A modern technológiával feltárt leletek új fejezetet nyitnak a magyar régészetben – derül ki a Cambridge University Press által publikált tanulmányból.
A nyugat-magyarországi Somló hegy, ez a 431 méter magas vulkanikus képződmény a Marcal-medence (a Kemeneshát és a Bakony közé benyúló félmedence) fölé emelkedve évezredek óta meghatározó eleme a tájnak. A Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete 2023-ban indított kutatási projektet a területen, amely minden várakozást felülmúló eredményekkel szolgált – számolt be a Cambridge University Press Antiquity folyóiratában megjelent tanulmány, amelynek vezető szerzői Soós Bence és Péterváry Tamás.
Fehér folt a régészeti térképen
Bár a nyugat-magyarországi magaslati lelőhelyek, mint a Velem-Szent Vid vagy a Ság-hegy, régóta kutatottak, a Somló hegy régészeti szempontból ez idáig feltáratlan maradt. Ez most gyökeresen megváltozott: a kutatók fémkeresős kutatással, terepbejárással, légi lézerszkennelésssel és mágneses felméréssel vizsgálták a területet.
Az első évben több mint 300 késő bronzkori (Kr. e. 1450–800) és kora vaskori (Kr. e. 800–450) fémtárgyat azonosítottak, főként a hegy délkeleti fennsíkján. A digitális terepmodell segítségével az egykori teraszokat és ösvényeket is feltérképezték a szőlőművelés által átalakított tájban. A késő bronzkori leletek legnagyobb része a Hallstatt B1–B2 időszakból (Kr. e. 1080–900) származik, és a kutatás új eredménye, hogy a területet a kora vaskor későbbi szakaszában (Kr. e. 6. század második fele – 5. század eleje) is lakták. A Hallstatt B periódus az európai késő bronzkor egyik fontosabb kronológiai szakasza, amely nevét az ausztriai Hallstatt lelőhelyről kapta.
A projekt legnagyobb szenzációja a hat újonnan felfedezett kincsegyüttes, amelynek feltárását fotogrammetriával (a terepről készített fényképek alapján a képeken végzett mérések és számítások segítségével meghatározzák a képeken látható valós tárgyak kiterjedéseit) és videófelvételekkel gondosan dokumentálták. Az előzetes vizsgálat szerint az elrejtések főként a Hallstatt B periódusban történtek, amely időszakból eddig kevés kincsegyüttest ismertünk a Dunántúlon.
A leletegyüttes az európai őstörténeti ismeretek kulcsa lehet
A leletek különleges információkat nyújtanak a bronztárgyak elrendezéséről és a nem fém összetevőkről is – például borostyángyöngyökről, vaddisznó- és házisertésagyarakról, valamint textil- és bőrmaradványokról. Két kincsegyüttest ép kerámiában találtak, ezeket számítógépes tomográfiával vizsgálták. A különleges tárgyakat, mint az I. kincsegyüttesből származó alpi stílusú lándzsahegyet, neutrontomográfiával elemezték. A III. kincsegyüttesből vett minták kis magvú lencse-, gabona- és kölesmaradványokat tártak fel.
Jelentős felfedezés, hogy a fennsíkon bronzműhelyek nyomaira bukkantak. A nagy mennyiségben előkerült bronzrögök, cseppek, öntőcsapok és töredékes lapos-domború ingotok egyértelműen bizonyítják, hogy a helyszínen intenzív bronzfeldolgozó tevékenység folyt. A Somló hegy tehát nemcsak rituális jelentőséggel bírt, hanem fontos kézműves központként is működött, ahol mesteremberek készítettek bronztárgyakat. Ez a kettős funkció – rituális centrum és kézműves műhely – különösen értékessé teszi a lelőhelyet a kutatók számára.
A kutatás egyik fő célja a kronológia pontos meghatározása radiokarbon kormeghatározással: az I. kincsegyüttes zoológiai anyagot is tartalmazott, amely alkalmas erre – ez hiányzik a régió hasonló korú leleteiből. A projekt jelentősége túlmutat a régió határain, és komoly mértékben hozzájárulhat az európai őstörténeti ismereteink gazdagításához.
Ferenczi Sándor a pszichoanalízis első és egyik legjelesebb magyar képviselője. Az analitikusok közül kitűnt érzékeny személyiségével, gazdag műveltségével és kreativitásával.
Ferenczi terápiás világa empátiára, az analitikus őszinteségére és önismeretére épül, szemben a korban uralkodó tekintélyelvű szemlélettel. Gondolkodásmódja munkássága során mindvégig gyermek- és páciensközpontú volt, megértésre és együttérzésre törekedett. Az elmondhatatlant, a szavakba nem önthető trauma élményét fordította le a pszichoanalízis nyelvére, amikor a freudi koncepciót továbbgondolva megalkotta saját elméletét.
A kezdetek
Ferenczi Sándor 1873-ban született Miskolcon, nyolcadikként egy tizenegy gyermekes zsidó családban. Édesapjának könyvkereskedése volt, így a többnyelvű családban világnyelvek, irodalom, művészet és tudomány is ragadt a fiatal Ferenczire. A középiskola elvégzése után 1890-ben a bécsi egyetem orvosi karán kezdte tanulmányait. A pszichoanalízis bölcsőjében töltött évei alatt olvasta Freud és Breuer tanulmányát a hisztériáról.
Orvosként az álmok, öntudatlan folyamatok, a test és a lélek kapcsolata foglalkoztatta. 1898-ban visszatért Budapestre: a Szent Rókus Kórház „bujakóros osztályán” kezdte szakmai pályafutását, ahol leginkább nemi beteg prostituáltak fordultak meg. Később a Szent Erzsébet Szegényház idegosztályán, majd bel- és idegorvosi magánpraxisban tevékenykedett.
Szakmai és magánéletében is fordulópontot jelentett a pszichoanalízissel való találkozás. 1907-ben orvos kollégája, Stein Fülöp ajánlotta neki Freud Álomfejtését és Jung szabad asszociációs módszerét. Ugyanebben az évben személyesen találkozott Junggal, majd levelezésbe kezdtek. Stein és Jung ajánlották be Freudhoz.
A bécsi mesterrel való találkozást követően a fiatal Ferenczi rohamtempóban sajátította el a pszichoanalitikus elméletet és technikát. Már igen hamar analízist folytatott – miközben ő maga Freudhoz járt analízisbe, és elkezdte műveinek magyarra fordítását is. 1909-ben már a pszichoanalitikus mozgalom elismert képviselőjeként utazott Freuddal amerikai elő adóútjára a Clark Egyetemre.
Ferenczi életében Freud egyszerre volt mester, analitikus, apafigura, munkatárs és barát. Kapcsolatuk – konfliktusaik ellenére – Ferenczi haláláig fennmaradt. Közel huszonöt éven át tartó levelezésükben megosztották egymással a mindennapi élet apró dolgait, a pszichoanalízishez kapcsolódó ötleteiket és elképzeléseiket, a pácienseik kapcsán felmerülő dilemmákat és legmélyebb érzéseiket is.
Freud még Ferenczi szerelmi életében is kulcsszereplővé vált: amikor a magyar analitikus beleszeretett fiatal páciensébe, Pálos Elmába, Freud vette át a nő terápiáját, később pedig meggyőzte tanítványát, hogy vegye inkább feleségül a nő anyját, a nála hét évvel idősebb Pálos Gizellát. Ferenczi megfogadta Freud tanácsát, de levelei tanúsága szerint élete végéig neheztelt emiatt.
A pszichoanalízis történetében nem Ferenczi Sándor esete volt az egyetlen „díványgabalyodás”. Bár Freud tudta, hogy a terápia során a páciens feltörő érzelmei az analitikusban is érzelmeket keltenek, úgy gondolta, hogy az úgynevezett viszontáttétel olyan akadályozó tényező, amelyet fel kell ismerni, és le kell küzdeni. Ferenczi szerint azonban a viszontáttételi reakciók hasznos és nélkülözhetetlen eszközök a gyógyító folyamatban.
Ferenczi egyszerre szeretett volna megfelelni Freudnak, és kivívni vele szemben szellemi és érzelmi függetlenségét. Miközben élete végéig gyermeki függésben maradt tőle, a pszichoanalízis fenegyerekévé is vált, aki rendületlenül munkálkodott a pszichoanalitikus technika megújításán.
A pszichoanalitikusok közül elsőként foglalkoztatta a gyermeknevelés és a pedagógia témaköre. Kritikusan szemlélte a kor tekintélyelvű pedagógiai szemléletét, amely folyamatos elfojtásra és introspektív vakságra neveli a gyermekeket, ezzel pedig megágyaz a későbbi neurózisoknak.
A klasszikus pszichoanalízis tekintélyelvű szemléletével szemben Ferenczi – akit a pszichoanalízis anyjaként is szokás emlegetni – elfogadó, empatikus és érzelemteli környezetet igyekezett teremteni páciensei számára.
A trauma lélektana
A XIX. század végén a pszichoanalízisnek köszönhetően előtérbe került a pszichés traumák kérdése. Míg a korban uralkodó orvosi szemlélet az emberi testet helyezte a fókuszba, Freud a páciensek saját narratíváján keresztül próbálta értelmezni tüneteiket. Elbeszéléseikből korai traumák rajzolódtak ki, és Freud első modelljében úgy gondolta, ezek a lelki megrázkódtatások felelősek a felnőttkori patológiákért. Később azonban, második elméletében megkérdőjelezte ezeknek a traumáknak a valódiságát, és úgy vélte, hogy azok csak a páciensek fantáziájában születtek.
Elméletének megváltoztatása miatt számos bírálat érte, a kritikusok között volt Ferenczi is. Ferenczi 1914-ben katonaorvosként foglalkozott először a trauma kérdéskörével, amikor felismerte, hogy a harctéri sokk pszichés következményei hasonlóak a hisztéria tünettanához. Háborús neurózisról szóló előadását elismeréssel fogadták, hatására 1918-ban megválasztották a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület elnökének.
1924-ben Otto Rank osztrák pszichoanalitikussal közösen megírták A pszichoanalízis fejlődési céljai című munkájukat, amelyben – a freudi ödipális pszichológiával szemben – a korai anya-gyerek kapcsolat fontosságát és a traumák valóságosságát hangsúlyozták. A mű belső vitákat gerjesztett a pszichoanalitikus mozgalmon belül, különösen Karl Abraham és Ernest Jones ítélte el Ferenczi és Rank megközelítését. Freud először budapesti és bécsi kollégái pártjára állt, később azonban – a mozgalom egységességének megőrzése érdekében – mégsem foglalt egyértelműen állást a konfliktusban.
Ferenczi 1924-ben a Katasztrófák a nemi működés fejlődésében című kötetében dolgozta ki elképzelését, amelyben ugyan ő is a preödipális történések fontosságát és a traumák kapcsolati gyökerét hangsúlyozta, emellett azonban megőrizte a Freud számára fontos filogenetikus gyökereket is. Bár Ferenczi elképzelése is szembement a freudi pszichoanalízis téziseivel, mégsem szegült szembe nyíltan a mesterrel egészen az 1920-as évek második feléig.
„Nyelvzavar a felnőttek és a gyermek között”
Az életmű talán legnagyobb jelentőségű, máig nagy hatású tanulmánya, a „Nyelvzavar a felnőttek és a gyermek között” élete utolsó évében született. Írásában Ferenczi visszatér Freud első csábításelméletéhez, a valós, megtörtént traumákhoz, amikor az ödipális kor fantáziái valóságossá váltak.
Ferenczi felismerte, hogy a szexuálisan bántalmazott gyerekek a koraérettség jegyeit mutatják: hirtelen bontakoztatják ki egy felnőtt képességeit, ez azonban csak intellektuális szinten jellemző, érzelmileg egy kisgyermek szintjén maradnak.
A tanulmány számtalan jelentésrétegével a traumák elbeszélhetetlen minőségét formálja szavakká, segít megérteni a trauma hatására bekövetkező mély és bonyolult lélektani mechanizmusokat. Ferenczi gondolatai ma is érvényesek és korszerűek a gyermekbántalmazás területén.
Egy különleges életmű rehabilitációja
Ferenczi újszerű gondolkodásmódját, a pszichoanalitikus technika megújítására vonatkozó törekvéseit, személyes életére is reflektáló Klinikai naplóját a maga korában sokan félreértették. A Freuddal történt szembehelyezkedés következményeként írásait a pszichoanalitikus mozgalomban sokáig cenzúrázták, róla pedig azt terjesztették, hogy elmebeteg.
Az 1950-es években kezdődött meg rehabilitációja, többek között Erich Fromm és Bálint Mihály kezdeményezésére. Munkásságát az 1970–1980-as években fedezték fel újra Európa-szerte, ekkor fordították le műveit, és adták ki a Freuddal folytatott levelezését.
A magyar pszichoanalitikus mozgalom is ekkor szerveződött újra, 1988-ban alakult meg a Ferenczi Sándor Egyesület, 1990-ben pedig elindult a Thalassa folyóirat, amelynek célja Ferenczi és a magyar pszichoanalitikusok munkásságának népszerűsítése.
Az ezüstkehelyből és ostyatartóból álló szertartási edények a XIII–XIV. századból valók lehetnek. A leletek egy elhunyt kezében helyezkedtek el. Minden valószínűség szerint egy temetkezés részéről van szó, a pontos eredményekhez azonban még további ásatások szükségesek – olvasható a közleményben.
Kiemelték, hogy a Nemzeti Régészeti Intézet kiemelt figyelemmel kutatja a magyar történelem kulcsfontosságú, sorsfordító eseményeinek helyszíneit is. Ennek egyik állomása az 1596-os Mezőkeresztes mellett zajló ütközet kulcsfontosságú területeinek azonosítása, az ütközethez kapcsolható tárgyi anyag gyűjtése és értelmezése – írták, kiemelve: ott találták a 70 ezüstérméből álló bécsi fillér (dénár) kincsleletet a munkatársaik.
A XIII–XIV. században elrejtett éremkincset a közösségi régészeti programuk önkénteseivel végzett kutatás során derítették fel Bakos Gábor régész vezetésével – jegyezték meg.
My Website
A munka jelenlegi fázisában terepbejárás és fémkereső-műszeres leletfelderítés zajlik több mint 100 négyzetkilométer nagyságú kutatási területen, amelynek helyszínét levéltári források alapján jelölték ki – közölték.
A kincset alkotó bécsi dénárokat az osztrák hercegek bocsátották ki, elterjedt összefoglaló nevükkel ellentétben nem csak a bécsi, de az ennsi és a bécsújhelyi verdékből is. Az intenzív kereskedelmi kapcsolatok révén forgalmuk az 1200–1300-as években a Magyar Királyság területére is kiterjedt – olvasható.
A mezőkeresztesi csata helyszínének felderítése széles összefogással zajlik, amelyhez a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet önkéntesein túl egyre több helyi lakos csatlakozik, ajánlja fel kertjét, munkaerejét a kutatás támogatására.
Habsburg–Lotaringiai Károly és Bourbon–Pármai Zita, a leendő magyar királyi pár menyegzőjét 1911. október 21-én tartották. Hogyan érkezett az esküvőre Ferenc József császár, mit ajándékozott az ifjú párnak Ferenc Ferdinánd trónörökös és X. Pius pápa? Mit viselt az esküvőjén a menyasszony, Zita hercegnő, és milyen ételkülönlegességeket kóstolhatott a császári-királyi násznép? Az alábbiakban a 111 évvel ezelőtti uralkodói nász részleteiről olvashatnak.
„Ez a ragyogó, tündéri nász egy romantikus szerelmi regény boldog befejezése” – írta a Budapest című lap 1911. október 22-én Habsburg–Lotaringiai Károly, a későbbi osztrák–magyar uralkodó és Bourbon–Pármai Zita menyegzőjének másnapján. A leendő magyar király és feleségének legendás házassága csupán 11 évig tartott, a trónfosztása után Madeira szigetére száműzött IV. Károly ugyanis mindössze 34 éves volt, amikor életét vesztette.
A szent életű, II. János Pál pápa által boldoggá avatott IV. Károly liturgikus emléknapja október 21. lett – a római katolikus egyház ezzel példás házaséletére és a szentté válás egyik lehetséges útjára kívánta felhívni a figyelmet.
Európa utolsó nagy esküvője
IV. Károly és Zita még gyermekkorukban ismerkedtek meg, ám a döntő találkozásra 1909-ben, a híres gyógyfürdőben, Franzensbadban került sor – írja a Habsburg Ottó Alapítvány közleménye. Két év múlva, 1911. június 13-án tartották az eljegyzésüket. A kézfogó szűk családi körben zajlott, az eljegyzés után azonnal megkezdődtek az esküvői előkészületek.
Zita az esküvőre való felkészülés ideje alatt magyarul és csehül tanult, a kelengyéjét és menyasszonyi ruháját pedig Bécsben, egy Kärtner Strasse-i divatszalonban készítették. Ezeket az esküvőt megelőzően kiállították, hogy az érdeklődők megtekinthessék és a sajtó részletesen beszámolhasson az elkészült kelengye tartalmáról. A beszámolók szerint a menyasszony ruhája nehéz szatén (düsesz) anyagból készült, amelyen mirtuszfüzérrel körülvett, ezüsthímzéssel felvarrt Bourbon-liliomok és narancsvirágok voltak.
Főúri ajándékok
A menyegzőre a Pármai-család schwarzaui kastélyában került sor. A felkészülés során a kastélyt renoválták, és beszereztek egy távbeszélő-készüléket is, hogy azok gratulációit is fogadni tudják, akik a nagy napon nem tudnak részt venni.
A kastély környéki településeken a házakat girlandokkal, zászlókkal díszítették, és a parkban külön postahivatalt állítottak fel a nászajándékok és táviratok fogadására.
Gáláns főúri ajándékokból nem volt hiány: Mária Jozefa főhercegnő briliáns melltűt, Ferenc Ferdinánd rubinokkal ékesített gyémántgyűrűt ajándékozott Zita hercegnőnek. Az ajándékok között ezüstveretes díszdoboz, porcelán kávéskészlet, kézimunkák, valamint az udvari karmester által komponált Zita-keringő is helyet kapott. Igazi különlegességnek számított az a bronzszobor, melyet a bécsújhelyi kaszárnyából a fiatal repülőtisztek léghajóval szállítottak a helyszínre, tudván, mennyire érdekli Zitát a repülés.
A nászajándékok között kiemelt helyet foglal el Leonardo da Vinci milánói Krisztus-képének X. Pius pápa által küldött másolata – a kép eredetije a Maria delle Grazie kápolnában volt elhelyezve, Zita teljes neve is Zita Maria delle Grazie.
Császári és királyi vendégek
Az esküvőn számos európai uralkodó, köztük III. Frigyes Ágost szász király, Ferenc Ferdinánd és felesége, valamint a Habsburg, Párma, Bragança, spanyol Bourbon, Orléans, Liechtenstein, Szász–Koburg, Wittelsbach, Württemberg család tagjai és számos hercegi, grófi család leszármazottai voltak jelen. A magyar vendégek díszmagyar ruhában jelentek meg az eseményen.
Az esküvő legjobban várt vendége maga a császár, Ferenc József volt.
Az udvari különvonattal érkező uralkodót hatalmas ovációval köszöntötték, a kastélyban 30 év után újra megnyitották az úgynevezett „császárkaput”.
Az ünnepi vacsorán a tízfogásos ínyencségek között szárnyasokból (csirkéből, fácánból) készült ételek szerepeltek, emellett borjúgerinc, lazac, pisztráng, articsóka és sajttorták, gyümölcsök kerültek az asztalra különböző ízes mártások kíséretében. A vacsora után az ifjú pár azonnal táviratot küldött a pápának, amelyben megköszönték a szentatya áldását és nászajándékát, majd Ferenc József távozása után nem sokkal ők is autóba ültek, és Reichenauba, a Wartholz-kastélyba utaztak, ahol a nászútjukat töltötték néhány napig.
Károlynak és Zitának nyolc gyermeke született. Példás házasságuk és egymáshoz való odaadó szeretetük kitartott a nehéz idők és a száműzetés idején is, egészen Károly haláláig. Zita ezt követően fél évszázadon keresztül gyászruhát öltve nevelte gyermekeiket és őrizte férje emlékét.
A Szent István király által 1019-ben alapított bencés monostor maradványait tárták fel a szakemberek Zalavár-Várszigeten az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) támogatásával zajló idei ásatáson. Az eredmények bepillantást engednek a Karoling- és az Árpád-kor történetének jelentős fejezeteibe – írta az MTI az ELKH tájékoztatása alapján.
A Zalavár-Vársziget területén folyó tervszerű régészeti kutatások idén a lelőhely legösszetettebb múltú, és a későbbi beavatkozásoktól leginkább bolygatott déli harmadán, különösen nehéz körülmények között zajlottak. Szőke Béla Miklós, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Régészeti Intézetének tudományos tanácsadója és Ritoók Ágnes, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze vezetésével, a két intézmény együttműködésében folytatták idén is a munkálatokat.
A közlemény felidézi, hogy a Vársziget déli nyúlványát a 840-es évek elején Pribina és Kocel – korabeli forrásokban Priwina és Chezil – erődített udvarháza számára egy széles és mély erődítési árokkal határolták le, majd ebben építették fel a 850. január 24-én felszentelt Mária-templomot. Szent István király ezekre az előzményekre támaszkodva alapította meg a helyszínen azt a bencés monostort, amelynek templomát – a renovált Mária-templomot – 1019-ben Szent Adorján tiszteletére szentelték fel.
A monostort a középkorban többször átépítették, bővítették, a XV-XVI. században megerődítették. A török elleni harcok idején végvárrá építették át, amelyet – a monostor és a templom még megmaradt épületrészeivel együtt – 1702-ben I. Lipót parancsára felrobbantottak. A romok kőanyagát ezután a környező utak és gátak építéséhez hordták el, helyüket homokbányának használták, amely a 19. század közepe óta egyre mélyült, és mára mintegy 1500 négyzetméter kiterjedésűvé vált.
Drónfelvétel a kutatott területről. Forrás: ELKH
Bár a Vársziget Magyarország egyik legkorábban felfedezett régészeti lelőhelye, amelyet 1841-ben és 1881-ben is dokumentáltak, az idei ásatáson a kutatók megbizonyosodtak róla, hogy az egykori Mária-, majd Szent Adorján-templomot az alapfalak aljáig elpusztították. Végleges kijelentést azonban csak jövőre tehetnek, amikor a szakemberek mindenütt elérik az altalaj szintjét.
A lelőhely pusztítása a XX. században is folytatódott. A tihanyi levendulás révén elhíresült Bittera Gyula az 1930-as években a bányagödör déli szélénél illóolaj-lepárló üzemet emelt, amelyhez darálóhelyiség, kút és vízlevezető akna is tartozott. Ezek terméskő alapokon álló, sárga, homokos habarcsra rakott téglafalai és betonpillérei az Árpád-kori monostor még megmaradt alapfalaira vagy azok pusztulási rétegére épültek.
A lelőhely szisztematikus régészeti feltárása az 1950-es évek elejétől indult meg. Cs. Sós Ágnes, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze 1963 és 1966 között ugyancsak a bányagödör déli szélénél igyekezett tisztázni, mi maradt meg a monostorból és templomából. A keskeny kutatóárkokkal végzett ásatás azonban csak szerény eredménnyel járt, a jelenségek közötti összefüggéseket nem segített megismerni, sőt némelyik éppen ezek által semmisült meg.
A különböző újkori bolygatások, pusztítások ellenére több olyan felület található a helyszínen, amely a középkor óta érintetlen maradt. A gyepréteg eltávolítása után a bányagödör déli szélétől egy egyméter széles, mintegy 17 méter hosszú, észak-dél irányú tégla-, kő- és habarcstörmelékes sáv jelölte ki az Árpád-kori apátság keleti falának helyét, azonban sem a falhoz tartozó egykori járószintet, sem a bontási szintet nem lehetett már dokumentálni. Csak az alapárok legalsó, 25-30 centiméter vastag törmelékes betöltése és az alatta sűrűn egymás mellé levert cölöpökből álló alapozás maradt meg.
Ezzel a fallal párhuzamosan, tőle hat méterre nyugatra még egy cölöpös alapozású fal húzódott, amely a kolostornégyszög keleti szárnyának utolsó helyiségét határolhatta. A cölöplyukak egyikéből egy IV. Béla-dénár is előkerült, amelyet egy éppen ide vájt rókalyukban találtak meg a kutatók.
A kolostort a későbbi századokban folyamatosan javították, toldották, erődítették. A keleti falat a feltárt szakaszon egy külső, utólagos támpillér erősítette, belső oldalán pedig két eltérő időben, eltérő színű habarccsal épített falszakasz csatlakozott hozzá.
A keleti fal délkeleti falfordulója környezetében kisebb átmérőjű, vöröses korhadékkal kitöltött cölöpök rendeződtek félkörívbe, amelyek a délkeleti falsarok visszabontásakor kialakított, már Giulio Turco 1569-ben készült rajzán is megörökített kerek torony 70-80 centiméter széles alapozásához tartozhattak.
A keleti fal külső és belső oldala mentén nagy méretű faoszlopokat ástak le, és palánkkal erődítették a már a korábbi évszázadokban is gyengélkedő falszakaszt. A déli falszakasz védelmére emelt palánkot – amelynek faszerkezetére számos vasszög és ácskapocs utal – nagy méretű kövekkel töltötték ki, amelyek a faszerkezet elkorhadása után szétterültek.
A déli falszakasz feletti törmelékréteg tisztítása során a régészek egy kiemelkedően szép, alabástromot idéző, úgynevezett pipaagyagból készült angyalszobrocska töredékére bukkantak, amely a párhuzamok alapján egy németalföldi, talán utrechti műhelyben készült a XV. század második negyedében.
Közvetlenül a bányagödör déli szélénél a kutatók egy kétszer kétméteres, tégla-kő szerkezetes épített tűzhelyet tártak fel, keleti oldalán lemélyített, habarcspadlós, méternyi széles előtérrel. Az előtér betöltése nagy mennyiségű XV. századi edénytöredéket, egy vassarkantyút és egy vas késtokveretet rejtett.
A tűzhely kelet felé a monostor keleti falának alapárkáig nyúlt, és egy kis szakaszon bele is vágott abba. Déli szomszédságában egy hozzá hasonló, de kevésbé épen maradt tűzhely maradványai is előkerültek. Hogy a kolostornak pontosan mely építési fázisaihoz köthető a két tűzhely, azt az ásatás folytatásakor tudják majd tisztázni a kutatók.
A 2,000-year-old #Roman cemetery containing at least 20 ornately decorated graves has been uncovered near the shoreline in the northern #Gaza Strip, with the antiquities ministry calling it the most important local discovery of the past decade.https://t.co/FiwGX9rmSm
Forget the Nazca lines! Huge spiral covering 100,000 square metres found in India's Thar desert may be largest drawing EVER made, experts sayhttps://t.co/uJd3T7q0kK
New Pompeii Excavations Reveal Decorated “Tiny House” -
Archaeologists at Pompeii recently unearthed an atypical ancient Roman dwelling. Deemed the House of Phaedra for the contents of its murals, it makes up for its small size with its sumptuous interior decorating, shedding… pic.twitter.com/r2ZLaxCzLh
Nem várt leletre bukkantak a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai egy váci mélygarázs építése előtti megelőző régészeti feltárás során. Bronzkori kerámiatöredékeket, illetve egy legalább két, neolitikumra visszavezethető, cölöpszerkezetes házat találtak, hozzátartozó tároló- és anyagnyerő gödörrel. Egy meglehetősen szokatlan lelet is előkerült: egy mamutagyar.
Vácon végeztek régészeti feltárást a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai, egy mélygarázs építése előtt.
A közel ezer négyzetméteres és mintegy kétméter mélységű területet átvizsgálása során a neolitikumra jellemző tárgyakat találtak, majd néhány bronzkori kerámia töredéke is felszínre került.
A mélyben egy cölöpszerkezetes ház rejtőzött, a hozzátartozó tároló- és anyagnyerő gödörrel, ahol a cölöpöket leásták, a ház falát pedig agyaggal kenték fel. A háznál a kutatók szórványosan maradványcsontokat is felfedeztek, és a leletek tanúsága szerint a ház korabeli lakói nagy valószínűséggel ide temetkeznek télvíz idején. Nem ezek azonban a legizgalmasabb leletek a területen.
„A neolit kori szinten teljesen véletlenül egy mamutagyarba botlottunk, ami annyira szokatlannak tűnt, hogy először egy megkövesedett fának néztük.
Egy ilyen felfedezés ritka leletnek számít, főként egy neolit és bronzkori területen, ahol hiába kerestünk paleolitikumra utaló nyomokat.
Ezek az óriási emlősök a kőkorszak emberének kortársai voltak, ezért nem tudjuk, hogy a mamutagyar hogyan kerülhetett ide. Izgalmas kérdés lehet, hogy vajon a neolitikum kori emberek vitték oda vagy a folyó hordalékával került a felfedezési helyszínre. Egyelőre csak feltételezéseink vannak, de vagy az újkori bolygatás során is ide kerülhetett” – mutatott rá Fajka Szilárd, a Salisbury Régészeti Kft. munkatársa.
Ahhoz, hogy a mamutagyart egyben tartsák, a szakemberek folyton locsolták és a védelem érdekében betemették: aknaszerűen körbeásták, a lehetőségekhez mérten megtisztították a földtől, majd egy pléhlemezt tettek alá, lefóliázták, és így sikerült a földről egyben felvenni.
A körülbelül 80 centiméteres agyar most a Salisbury Régészeti Kft. műhelyébe került, feltehetően a Természettudományi Múzeumban fogják tovább vizsgálni. Ezt követően a szentendrei Ferenczi Múzeumban helyezik majd el.
A legközelebbi, ehhez hasonló mamutleletet Budapesten, a mai Mammut áruház területén találták a régészek, ahol egy csontváz, egy koponya és egy mamutagyar hevert a föld mélyén. Az elefántfélék családjába tartozó mamutok mintegy 200 ezer évvel ezelőtt kezdtek elterjedni Eurázsiában. Kihalásukért a gyorsan változó klíma tehető a felelőssé, de az ember általi túlvadászatnak is szerepe lehetett az eltűnésükben.
Mamut-leletegyüttest találtak Siklós-Máriagyűdön a napokban – tájékoztatta a Janus Pannonius Múzeum pénteken, közleményben az MTI-t.
A fiatalabb és idősebb mamut állkapcsa, valamint több agyar egy leletmentő ásatáson került elő, amelyet lakóház építésével, tereprendezésével összefüggésben végeztek a múzeum munkatársai Talabér Ildikó régész vezetésével.
A tulajdonosok tettek bejelentést a múzeumnak arról, hogy különös leleteket rejt a föld – emelték ki.
Annyi már most bizonyos, hogy a térségben, pontosabban Kozármislenyben, Pécsbányán, Zókon feltárt mamutleletek egy igen különleges újabb leletegyüttessel egészülnek ki: a siklós-máriagyűdi ásatáson ugyanis több mamuttestrészre egy helyre felhalmozva bukkantak rá – hangsúlyozták.
Az intézmény Katona Lajos Tamást, a Magyar Természettudományi Múzeumnak a mamutcsontok mentésében és meghatározásában szakmai segítséget nyújt geológusát idézve rámutatott, nagyon ritka, hogy mamutlelet jégkorszaki löszös üledékből kerül elő, hiszen ezek általában más helyekről, például kavicsbányákból származnak.
A múzeum kitért rá, hogy régészek egy későbbi megtelepedés nyomaira is bukkantak környéken.
Bár házhelyek nem kerültek elő, de a fellelt gödrök kerámiatöredékeket, valamint hamus, égett rétegeket rejtettek – jegyezték meg.
Hozzátették, hogy a megtelepedés korára mindebből csak következtetni lehet, azt pontosabban csak később tudják meghatározni.
A mamutleletek a Janus Pannonius Múzeumba kerülnek, tudományos feldolgozásuk megkezdődik, a vizsgálatok eredményeiből lehet majd megállapítani, hogy az egykori óriásállatok milyen körülmények között éltek, mivel táplálkoztak és milyen korszakból származnak – olvasható a közleményben.
Különlegesen ritka, egyedülálló leletekre bukkantak a Ferenczy Múzeum és a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai, akik közösen tártak fel egy területet a budapesti agglomerációban található Páty területén, egy ipari beruházást megelőzően. Az itt feltárt 77 sírt számláló honfoglalás kori temető közepén kerültek elő a veretes tarsolyt tartalmazó sírok, egymástól alig néhány méter távolságban – tájékoztatott a régészeti vállalkozás.
Példa nélküli az eddig talált honfoglaláskori tárgyak között
Ahogy arról a Salisbury Régészeti Kft. tájékoztatott, az egyik tarsolynál a pajzs alakú fedőlap széleit sűrűn egymás mellett elhelyezett, kisméretű, növényi motívumokat megjelenítő veretekkel díszítették, valamint egy központi, négyzetes elem is helyet kapott rajta. Mind a középső, mind a tarsolylemezt körben díszítő, ezüst színű veretekbe díszítés gyanánt rózsabogár csillogó, smaragd színű páncéldarabjait helyezték, amely példa nélküli az eddig talált honfoglaláskori tárgyak között. A második tarsoly esetében egy díszítetlen, szegélyén szegecselt ezüstlappal fedték be a tarsolyt, amely még így is a vezető réteg méltóságjelvényének tekinthető. Felső szegélyének és az alsó ívelt résznek a közepén egy-egy, szintén növényi mintát idéző veret díszíti.
A lapos, felül szögletes, alul íves bőrtáskát a hátlapjánál egy övről lelógó mellékszíjhoz erősítették a honfoglalás korában – tájékoztatott a régészeti vállalkozás. – Ezeknél a tarsolyoknál a zárószíj felülről, a függesztőszíjtól indult, és a fedőlapon futott végig lefelé.
Hozzátették: a bőrtáska zárásához a kilyukasztott fedőlap közepéből kiálló bújtatón kellett átfűzni, amit a fedél alatti lapra erősítettek. Pátyon jó állapotban kerültek elő a tarsoly szíjának veretei és a férfi övét díszítő veretek egyaránt.
Elkerülték a sírrablók
A Salisbury szerint a két, nemesfémmel díszített tarsolyt is tartalmazó temetkezés az elmúlt évek egyik kimagasló felfedezése a honfoglalás korából. Hasonló lelet legutóbb 2011 tavaszán került elő Bugyi határában a Ferenczy Múzeum tervásatásán. A cég úgy véli, hogy a Pátyon feltárt darabok érdekessége, hogy hasonló veretes tarsolyokat a Felső-Tisza-vidéken, a lemezes verzió egyes darabjait ugyanott, illetve az Alföld központi részein tárták fel a szakemberek.
Akárcsak a temető többi sírját, ezt a két temetkezést is elkerülték a sírrablók az évszázadok során. A tarsoly belsejét tartalmazó földlabda laboratóriumi körülmények között került szétbontásra. Ennek köszönhetően nemcsak egyben és épen, tartalmukkal (kova, csiholóvas, fenőkő) együtt tudták a szakemberek kiemelni a leleteket, hanem azokat megfelelően, tudományos igénnyel lehetett dokumentálni.
A tárgyak mellett nagy mennyiségű bőrmaradványt sikerült megmenteni, amelyek segítségével betekintést kaphatunk egy nehezen vizsgálható, ám annál izgalmasabb témakörbe.
Milyen „hozzáadott értéket” képviselhetnek a pátyi leletek történelmi szempontból?
A Salisbury arról is tájékoztatott, hogy a temetőben napvilágra került csontvázak többsége jó állapotban maradt fenn. Ennek köszönhetően a tervezett antropológiai és DNS vizsgálatok további információkkal bővíthetik majd az ismereteinket.
A hazai és nemzetközi laboratóriumokban végzett vizsgálatok a reményeik szerint nem csupán az elhunytak életkorára és nemére, hanem az eltemetett személyek korábbi lakhelyeinek földrajzi azonosítására, és az esetleges rokoni kapcsolatokra is fényt deríthetnek.
A tervezett stroncium izotópos vizsgálattal megtudhatjuk, hogy ezek az emberek hol születtek (a Kárpát-medencén belül, a Kárpát-medencén kívül), a Kárpát-medencén belül hol élték le életük legjavát, adott esetben pedig még az is megállapítható, hogy körülbelül mikor költöztek a dunántúli régióba – mutattak rá a Salisbury régészei. – Emellett az antropológiai vizsgálatok során számos megállapítást tudtunk tenni arról, hogy hogyan éltek ezek az emberek, hogyan táplálkoztak, milyen életmódot folytattak.
A 2022. június 25.-ei Múzeumok Éjszakáján nyitott meg a Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei című tárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban, amelyen most először lesz együtt megtekinthető az összes, eddig feltárt és restaurált tarsolylemez. A kiállítás szenzációja pedig a két, a közelmúltban előkerült új tarsolylemez, amelyek a szakmai és nagyközönség számára egyaránt először lesznek láthatók.
A hír szent, a vélemény szabad – vallotta. Alapelve volt a pontosság, a megbízhatóság és a függetlenség – anyagi és politikai értelemben egyaránt. Azt tartotta, hogy szabad sajtó nélkül nem létezhet igazi demokrácia. Elveit a gyakorlatba is átültette. Szerződtetett egy újságírónőt, aki őrültnek színlelve magát bejutott egy elmegyógyintézetbe, és az ottani erőszakról leleplező cikksorozatot írt. A Panama-csatorna építésekor a lapja írta meg, hogy kiket vesztegettek meg. Vagyis a panamázás kifejezést is neki köszönhetjük. 175 éve született Pulitzer József, vagy világszerte ismert nevén Joseph Pulitzer.
Pulitzer József 1847. április 10-én látta meg a napvilágot egy jómódú makói zsidó családban. Édesapja, Pulitzer Fülöp gabonakereskedői, édesanyja, Berger Elize katonatiszti dinasztia sarja volt. A pár boldogságát ellenben beárnyékolta, hogy nyolc gyermekükből csak négy élte meg a gyermekkort. A família 1855-ben Pestre költözött, ahol az apa a helyi kereskedelmi és iparkamara tagja lett. Jól indult az üzlet, hiszen az első évben kilencvenezer forintos forgalmat értek el. Ámde nem kerülték el a családot a tragédiák: 1856-ban váratlanul elhunyt József két testvére, majd 1858-ban apja is meghalt tuberkulózisban. Ezután anyja egyedül már nem tudta az üzletet tovább vinni, tönkrement, mindent el kellett zálogosítania. A hirtelen szegénység és Pulitzerné újabb házassága után József úgy döntött, hogy az önállósodás útjára lép.
A hajléktalanság küszöbén
Tizenhét évesen, anyja akarata ellenére, 1864-ben hagyta el az országot. Előbb Bécsbe, majd Párizsba utazott. Anyja felmenőit követve a katonai pályát választotta.
Ám a katonai pálya nem választotta őt, hiszen ingatag egészsége és rossz látása miatt nem kellett sem az osztrák, sem az angol gyarmati hadseregnek, de a francia idegenlégiónak sem. A sorozatos kudarcok sem szegték kedvét, hiszen Hamburgban egy toborzóiroda közvetítésével felvették a New York-i lovasezredhez, igaz, pénz hiányában csak úgy tudott eljutni Amerikába, hogy a hajón kazánfűtőnek szegődött.
Az amerikai polgárháborúban a déliek elleni hadjárat idején állt be katonának. A hadszíntéren elsősorban a kolerában elhaltak elszállítását végezte. Így is az elsők közt kapta meg az obsitot. 1865-ben leszerelt katonaként tengődött New Yorkban. 1866 elején tehervonaton elevickélt Saint Louisba, ahol különféle munkákat vállalt: volt pincér, temetőgondnok, öszvérápoló, hordár és bálnavadász is. A fizikai munkához hiányzott belőle a kellő kitartás, ugyanakkor túlzottan öntudatos jellem volt az utasítgatások végrehajtásához.
Ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy sűrűn változtatott munkahelyet, és egy időben a hajléktalanság küszöbére került.
St. Louistól New Yorkig
Amerikában egy német nyelvű újság hozta a fordulatot az életében. Mivel angolul még nem beszélt jól, elszegődött a Saint Louis-i Westliche Posthoz. A lap szerkesztője, Carl Schurz állítólag sakkozás közben kedvelte meg, és ajánlott neki állást. Hamarosan az olvasók is megszerették színes, érdekfeszítő írásait. Jövedelméből egyre nagyobb részesedést vásárolt az újságban, egészen addig, amíg a lap tulajdonosa nem lett. Joseph karrierje nyílegyenesen ívelt felfelé. 1869-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, nem sokkal később pedig Missouri állam parlamentjébe is beválasztották.
Saint Louisról annyit tudni kell, hogy a XIX. század hetvenes éveiben még Amerika negyedik legnagyobb városa volt, népesség terén csak New York, Brooklyn és Philadelphia előzte meg, de például Chicago vagy Washington nem. Joseph fokozatosan vásárolta fel és egyesítette a nagyváros újságjait, és 1878-ban már azzal büszkélkedhetett, hogy a tulajdonában lévő Post-Dispatch a környék legolvasottabb lapja. 1882-re a példányszámát húszezer fölé tornázták.
Joseph nem elégedett meg ennyivel, hiszen nemcsak a környék, hanem az Egyesült Államok legolvasottabb újságját is szerette volna magáénak tudni. Ennek szellemében 1883-ban New Yorkba helyezte át székhelyét: megszerezte a World című napilapot, amelyet – versenytársait, így a Sunt, a Heraldot és a Timest megelőzve – külön esti és vasárnapi kiadással megjelenő, nagy jövedelmű, hatalmat és politikai erőt is jelentő céggé fejlesztette. World példányszáma egy évtized alatt tizenötezerről hatszázezerre nőtt, és az ország legnagyobb lapja lett. Közben Saint Louis-i lapját is megtartotta. (Érdekesség, hogy míg a World az 1930-as években végleg eltűnt a színről, a Post-Dispatch ma is létezik.)
Politikai ambícióinak engedve 1884–1885-ben az Egyesült Államok képviselőházának tagja lett, de 1886-ban lemondott, és onnantól kezdve az újságírásnak élt.
Joseph a World megvásárlásával magánéletének is csúcspontjára jutott. Feleségül vette egy gazdag amerikai család lányát, Kate Davist, New York egyik legelőkelőbb negyedében pedig házat épített, ahol többek között vendégül látta Munkácsy Mihályt is, akit felkért, hogy fesse meg felesége képét. A festmény végül 1891-ben, Párizsban, fénykép alapján el is készült.
Az újságkirály egészsége a rengeteg munkától megromlott: depresszió gyötörte, megvakult, miközben érzékennyé vált az erős hangokra, ezért többször külföldre kellett mennie orvosi kezelésre. Életét javarészt feleségétől és öt gyermekétől távol töltötte.
Elmegyógyintézet, képregény, panamázás
Az amerikaiak máig Joseph Pulitzerben tisztelik a modern hírlapírás atyját, aki azt vallotta:
a sajtó legfőbb küldetése nem csupán a hírközlés, hanem a közszolgálatiság.
Alapelve volt a pontosság, a megbízhatóság és a függetlenség – anyagi és politikai értelemben egyaránt. Azt tartotta, hogy a világon a legnagyobb morális hatóerő a nyilvánosság, és szabad sajtó nélkül nem létezhet igazi demokrácia. Egyik legismertebb mondása szerint
a hír szent, a vélemény szabad.
A lapszerkesztés, az újságírás szempontjait így jelölte meg:
Számtalan újítás fűződik a nevéhez. 1887-ben ő szerződtette például Nellie Bly újságírónőt, aki hatalmas sikerű cikksorozatot írt, miután elmeháborodottnak színlelve magát bejutott a Blackwell-szigeti női elmegyógyintézetbe, ahol tanúja lett az ott alkalmazott erőszaknak. Nagy dobása volt a tömegnyomtatású, színes képregény. A Panama-csatorna építésekor pedig a Word feszegetni kezdte, hogy kik jutottak nagyobb összegekhez megvesztegetések révén. A panamázás kifejezés ebből a történetből ered. Az ügy miatt a kormány beperelte a lapot.
Átesett a ló másik oldalára is. Olykor tisztességtelen eszközökkel küzdött a Hearst-birodalom lapjaival, és a nem túl nemes verseny eredménye lett a „sárga sajtó”. A név onnan ered, hogy a lapokat a jobb eladhatóság érdekében feltűnő sárga papírra nyomtatták.
A szenzációkra vadászó két sajtómágnás árban és minőségben is sorra egymás alá kínált, sokak szerint döntő szerepük volt az 1898-as spanyol–amerikai háború kirobbantásában.
A zsurnalizmus nemcsak szakma
1904 májusában újságíró-iskola felállítását támogató írásában fogalmazta meg a hitvallását:
Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel vagy bukik el. Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes, és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, ami nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom a Köztársaság jövőjének építésére az újságírók eljövendő nemzedékeinek a kezében lesz.
Végrendeletében kétmillió dollárt hagyott a New York-i Columbia egyetem újságírói karának megszervezésére, mivel a zsurnalizmust nemcsak szakmának, hanem hivatásnak tekintette. Az általa létrehozott alapítvány kamataiból osztják ki 1917 óta minden évben a Pulitzer-díjakat, az újságírók legnagyobb és legirigyeltebb kitüntetéseit.
1552-ben Szulejmán szultán hatalmas sereget vetett be a megtépázott Magyar Királyság ellen az oszmán uralom megszilárdítása érdekében. Az oszmán seregek szeptember 9-én kezdték meg Eger várának ostromát, de a 38 napig tartó offenzíva számukra október 17-én csúfos kudarccal ért véget. Az egri vár csatasorozata a magyar hadtörténet egyik legdicsőbb, magyar győzelemmel záródó ostroma volt.
A világuralomra törő Szulejmán szultán oltalma alatt álló Kara Ahmed pasa vezette 60-70 ezer főt számláló török haderő Temesvár elfoglalása után a „felvidék kapuja”, Eger felé vette az irányt. Az érkezés előtt azonban még egyesült az újonnan épült szolnoki vár alatt Hadum Ali budai pasa csapataival, majd önbizalomtól és erőtől duzzadva foglalta el kilométeres pozícióját az Eger patak nyugati oldalán.
Szokoli Mohamed beglerbég, Kara Ahmed jobbkezének hada a pataktól keletre Tihamér faluig, Khadim Ali budai pasa katonái pedig a vár és a város északi oldalát foglalták el.
A várat Dobó István várkapitány és a másodkapitánya Mekcsey István vezetésével mintegy 2500 főnyi őrség védelmezte csupán, ebből 1094 fő volt kiképzett katona, 824-en a török támadásának hírére önkéntesként tettek esküt a vár védelmére.
Segítségre a várvédők a Habsburg Ferdinánd királytól nem számíthattak.
Dobó hiába érezte, hogy a túlerővel szemben akár egy szempillantás alatt is eleshet a markonyi ember, amennyire csak lehetett, igyekezett a falakat megerősíteni, az ellátáshoz és a harchoz szükséges készleteket bebiztosítani.
Az ostromról szóló leghitelesebb információkat Tinódi Lantos Sebestyén Eger vár viadaljáról való ének és az Egri históriának summája című művében találjuk.
Erre alapoz a Magyar Nemzeti Levéltár honlapja is: Dobó 13 borbélyt, 3 lakatost, 4 kovácsot és kerékgyártót, 5 ácsot, 9 molnárt és 8 mészárost rendelt a várba. A parasztok közül 75-öt a gyalogság közé sorozott, 34-et pedig más munkákra állított. 14 sütő asszonyon kívül csak 45 nő és gyermek maradott Egerben, lakosság nagy része már valamely menedék mélyén várakozott.
A XVI. századi Eger várának leghitelesebb ábrázolása (Forrás: Wikipédia)
A várba érkezett önkéntes védőket felfegyverezték és igyekeztek a lehető legrosszabb forgatókönyvre felkészíteni őket. Az ostrom megkezdése előtt Ali pasa még egy levéllel próbálta megadásra kényszeríteni Dobóékat:
„…felszólítalak és figyelmeztetlek benneteket, hogy inkább a hatalmas és igazságos fejedelemnek, Szolimánnak kegyességét, mint fegyvereit tapasztaljátok meg, s adjátok fel Eger várát. Ha ezt megteszitek, megteszem, hogy … a régi királyok idejében élvezett szabadsággal és javaitok birtoklásával éljetek. Ha azonban makacsul és hajthatatlanul kitartotok a vár védelmében, nemcsak vagyonotokat, hanem azokkal együtt gyermekeiteket, végül saját életeteket is… el fogjátok veszíteni” – fogalmazott az oszmán hadparancsnok.
A magyar várkapitány és csapata a kapitulációról hallani sem akart. A levél átadóját vasra verték, a postát elégették és esküt tettek, hogy az életük árán is megvédik a magyar hazát.
„Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen!” – az egri várvédők esküje Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényében olvasható.
Az ostrom 1552. szeptember 9-én vette kezdetét, a török tüzérség 12 napon keresztül megállás nélkül lőtte a vár falait, különösebb siker nélkül. Egy tornyot foglalt el csupán, azonban azt Dobó a saját ágyúival szétlövette, még mielőtt az ellenség bejutott volna a falak közé.
Az Arcanum írása szerint október 4-én felrobbant a székesegyház sekrestyéjében tárolt lőporkészlet, ami jelentős anyagi károkat okozott a védőknek – a ravasz oszmán sereg pedig a pánikot kihasználva újabb erőteljes támadást indított a vár ellen.
Kétségkívül azok voltak a legnehezebb napok a védők számára, hiszen Dobóéknak egyszerre kellett megküzdenie a falak között uralkodó őskáosszal és a szökőárként zúduló iszlám katonákkal, végül azonban a támadó had visszavonulót fújt.
Érdekesség, hogy az 1552-es év ősze már a korai időkben fagyokat hozott, így az éhségtől szenvedő és járványoktól roskadozó oszmán sereg kénytelen volt versenyt futni az idővel. Október 12-én és 13-án Ali és Ahmed pasa két ízben is általános támadást indított a falak ellen, de a hajnaltól éjszakáig tartó küzdelem ismételten kudarccal zárult.
Az újbóli sikertelenség miatt a török katonák elkeseredettsége csak még tovább fokozódott. Bornemissza Gergely híres bombái, a falaknál forró vizet és szurkot öntő, azóta legendássá vált egri asszonyok, az ostromlétráknál elszántan küzdő vitézek egy gigantikus küzdelem képét idézik fel, amelyet Gárdonyi Gézán és Tinódi Lantos Sebestyénen kívül Székely Bertalan festményen is megörökített.
Ahmed pasa és Szokoli Mohamed vezír a vert seregével 1552. október 17-én végleg elvonult az egri vár alól. Ali budai pasa csak másnap követte őket a csapataival.
„Ez volt az ostrom diadalmas vége. A hirtelen beállt hideg, a hamis hír, miszerint Móricz szász fejedelem és Castaldo közelednek, félelemmel töltötték el a török sereget. Az Eger körül fekvő helységek nagy részét felgyújtották s oly hirtelen vonultak el, hogy még néhány ágyú, kevés lőpor és tábori szerek a kirohanást intéző magyarok kezeibe estek. Midőn az ostromlottak az ellenség elvonulásáról meggyőződtek, az összelőtt falakat a kivívott zászlókkal földíszítették, fegyvereiket kilőtték s az egész vidéket örömzajjal töltve be, megköszönték a Mindenhatónak, hogy kis csapatuk a közel 30-szoros túlerővel szemben összesen 13 rohamot vert vissza és így szeretett hazája nagy részét a török járom alól megmentette” – olvasható Bánlaky József A magyar nemzet hadtörténelme című művében.
Egészen hihetetlen, de a török had körülbelül 50 ezer embert veszített Eger falai alatt, míg a magyarok csak 300 halottat és 200 nehéz sebesültet számláltak.
Dobó javaslatára az uralkodó 69 sebesültnek, 23 árvának és özvegynek jutalmat és kegydíjat biztosított.
„Eger várát a török, a keresztény név ellensége milyen sokáig tartotta körülzárva és ostrom alatt. E kemény ostrom a mindenható Isten végtelen és kimondhatatlan könyörülete folytán tegnap véget ért. Az ostrom során Isten segítségével és támogatásával erőnkhöz mérten arra törekedtünk, hogy hűségünket és igyekezetünket egészében megmutassuk a szent királyi felség, a mi kegyelmes urunk ügye iránt és ennek a nyomorúságosan tönkrejutott országnak védelmében katonáink nagyarányú elveszítésével, vérük és vérünk hullásával, egyúttal az ellenség súlyos kárával. Minthogy azonban a várat annyira szétrombolták és a földdel tették egyenlővé, hogy inkább mezőnek, mint várnak látszik, az egyéb szükségesekből is kifogytunk” – írták levelükben Nádasdy Tamás bárónak, a Magyar Királyság országbírójának és katonai főparancsnokának a vár fő védői, Dobó István, Mekcsey István, Pethő Gáspár, Zolthay István és Bornemissza Gergely.
Dobó István és az életben maradt várvédők a püspöki bazilika romjai között még aznap hálaadó szentmisét, ún. Te Deumot tartottak a hihetetlen győzelem megünneplésére.
Nándorfehérvár 1456-os ostroma óta nem született ekkora magyar diadal az oszmán had felett. Eger hős védői meghiúsították Szulejmán tervét, és bő fél évszázadra elvették a törökök kedvét attól, hogy újabb hadjáratot indítsanak Magyarország ellen.
A hősies harcosok története ma is népszerű, köszönhetően Gárdonyi Géza ismert regényének, az 1901-ben megjelent Egri csillagoknak, valamint az abból készült 1968-as filmnek Sinkovits Imrével a főszerepben.
