Százharminc éve, 1895. december 13-án hunyt el Jedlik Ányos, a modern technikatörténet egyik legnagyobb magyar alakja. A Szímőn született bencés szerzetes, természettudós és feltaláló olyan úttörő felfedezésekkel gazdagította a világot, amelyek máig meghatározzák mindennapjainkat. Az ő munkássága tette Magyarországot az elektrodinamika kutatásának és oktatásának élvonalába: szerény körülmények között is képes volt nem pusztán követni, hanem több ponton meg is előzni a kor európai tudományos fejlődését.
Eredeti nevén Jedlik Istvánként látta meg a napvilágot 1800. január 11-én, majd a rendben vette fel az Ányos nevet. Munkássága azonban messze túlnőtt korának keretein. Nevéhez köthető az első villanymotor megalkotása, az öngerjesztés és a dinamóelv felismerése, a feszültségsokszorozás elve, valamint a szódavíz hazai gyártásának meghonosítása.
Földműves családból származott, édesapja azonban mindent megtett tehetséges fia taníttatásáért. A három évnyi otthoni felkészítés után tízévesen a nagyszombati bencés gimnáziumba került, majd Pozsonyban folytatta tanulmányait, ahol németül és szlovákul is megtanult – így már fiatalon három nyelvet ismert.
Pozsonyi mestere, Gácser Leó meghatározó szerepet játszott abban, hogy a gimnázium elvégzése után Pannonhalmára jelentkezett a bencés rendbe. Másod-unokatestvérével, Czuczor Istvánnal együtt 1817. október 25-én vették fel őket a Szent Benedek-rendbe, ekkor kapta Jedlik az Ányos, Czuczor pedig a Gergely szerzetesi nevet.
A „savanyúvízi készület” rajzaDinamo
A királyi rendeletnek köszönhetően a bencés rend saját bölcseleti tanfolyamokat is indíthatott, így Jedlik a próbaév után a győri filozófiai képzésen folytatta tanulmányait.
A rend líceumában 1818–1820 között bölcseletet hallgatott, majd a pesti egyetemen 1822-ben doktori címet szerzett, matematikából, fizikából, filozófiából és történelemből szigorlatozva. 1825-ben pappá szentelték, ezt követően a győri gimnázium, majd a líceum tanára lett. Szertárát folyamatosan fejlesztette, eszközei jelentős részét maga készítette, első találmányai is ebből az időszakból származnak.
1831-től a Pozsonyi Királyi Akadémián oktatott, nyaranta tanulmányutakat tett Ausztriába, majd 1840-ben elnyerte a pesti tudományegyetem fizikai tanszékének vezetését. Lakása is az egyetemen volt, ahol nagy gondot fordított a szertár bővítésére. Munkásságára döntően hatottak Oersted, Ampère, Arago és Faraday eredményei, amelyek a villamosságtan felé irányították kutatásait.
A reformországgyűlés ösztönzésére Jedlik már az 1830-as években elhatározta, hogy tankönyveit magyarul írja, ám az első kézirat csak 1843-ra készült el. A közoktatás 1844-ben hivatalosan is magyar nyelvűvé vált, ám a tudományos műszavak hiánya jelentős akadályt jelentett.
Jedlik aktívan részt vett a magyar szaknyelv megteremtésében: Kazinczy Ferenc és Czuczor Gergely buzdítására számos új, máig használatos természettudományos és műszaki kifejezést alkotott.
A Toldy Ferenc által szerkesztett 1858-as német–magyar tudományos műszótár fizikai, kémiai és mechanikai részét is ő írta. Szakszavai közé tartozik többek között a dugattyú, merőleges, tehetetlenségi nyomaték, hullámhossz, szögsebesség, légnyomás és kilométer.
Fizikai szemléltető eszköz rajza a lejtőrőlVillamdelejes forgony, Magyar Iparművészeti Múzeum
Jedliket 1846-tól három évre a bölcsészkar dékánjává választották, és már ekkor hangsúlyozta: a tudomány „varázsereje” biztosítja a közjó alapját. 1848 márciusában elmondott, mértékletességre intő beszéde azonban nem talált kedvező fogadtatásra, és a forradalom idején az egyetemen is háttérbe szorult: előadásait felfüggesztették, a szertár kulcsát is elvették tőle.
A kényszerszünet alatt nemzetőrként szolgált, és Pest ostroma idején saját kezűleg mentette a fizikai szertár értékeit.
A szabadságharc bukása után csak német nyelven taníthatott, szabad idejét pedig tankönyve rendezésére fordította. Ennek első kötete „Súlyos testek természettana” címmel 1850-ben jelent meg saját költségén. Bár visszatérhetett az egyetemre, a műszaki képzés leválasztása és az Institutum Geometricum átszervezése miatt egyre kevesebb hallgatóhoz jutott el.
Ebben az időszakban Jedlik egyre több energiát fordított találmányaira és tankönyveire. A már említett kötetét, a „Súlyos testek természettanát” a „Hőtan” és a „Fénytan” elnevezésű munkái követték. A művek nagy szakmai elismerést arattak: az akadémia a levelező tagságot átugorva azonnal rendes taggá választotta. 1863–64-ben már az egyetem rektoraként tevékenykedett.
Barátai – köztük Czuczor Gergely és Eötvös József – halála rádöbbentette az idő múlására, ezért fokozatosan visszavonult, hogy kutatásaira összpontosítson. Mindemellett továbbra is segítette az egyetem oktatási reformjait, és tanulmányutakat tett németországi intézményekben.
1878-ban egyetemi katedráját a fiatal Eötvös Loránd vette át, Jedlik pedig a győri rendházba vonult vissza. Itt, szellemi frissességét megőrizve, egészségi állapotához mérten tovább dolgozott egészen haláláig. 1895-ben, csaknem 96 évesen hunyt el Győrött. Életszemléletét jól összegzi utolsó napjaiban Acsay Ferenc igazgatónak mondott gondolata: számára a munka nem teher, hanem Isten adta öröm és életfeladat volt. Szenvedélyektől mentes, fegyelmezett életét mindvégig ez a csendes alkotóerő határozta meg.
Halála után a Belvárosi temető bencés kriptájában helyezték el, búcsúbeszédét Eötvös Loránd mondta. A temető bezárásáról hozott városi döntések miatt földi maradványait 1935-ben az Újtemetőbe szállították, ahol a bencések külön sírboltot építettek számára.
1942-ben Jedlik Ányos díszsírhelyet kapott – több jeles győri személyiség társaságában –, újratemetésének egyházi szertartását Boldog Apor Vilmos győri püspök végezte.
Emlékét ma is számos intézmény és kezdeményezés őrzi: a róla elnevezett Jedlik Ányos Társaság, a győri bencés gimnázium állandó Jedlik-kiállítása, valamint szülőfalujának Jedlik-múzeuma. Nevét oktatási intézmények, közterek és utcák viselik többek között Budapesten, Győrben, Dunaharasztiban, Pozsonyban, Kassán, Nyitrán, Szímőn és Zsolnán. A Magyar Elektrotechnikai Múzeum külön Jedlik-termet is fenntart. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a szímői Jedlik Társaság évente Jedlik-díjjal tiszteleg munkássága előtt. Sírkövén ma is olvasható a bibliai idézet: „Az igazak örökké élnek.”
Elkészült a Római Birodalmat egykor összekötő úthálózat új digitális térképe, amely megdöbbentően hosszú, egymásba kapcsolódó útvonalakat tár fel. Az Itiner-e 299 171 kilométernyi ősi utat tartalmaz a Brit-szigetektől a Közel-Keletig – számolt be róla az IFLScience.
Régóta közismert, hogy a Római Birodalom hatalmas úthálózatot épített. Ez a közlekedési infrastruktúra segítette fenntartani és kiterjeszteni a birodalmat, miközben lehetővé tette az emberek és az áruk mozgását is. Bár a hálózatot nagyon sok kutató tanulmányozta már, a rendszer nem volt tökéletesen feltérképezve.
A legutóbbi ilyen összesítés 25 évvel ezelőtt jelent meg, amely sem felbontásában, sem méretarányában nem volt tökéletes. Az Itiner-e-t összeállító dán Aarhusi Egyetem kutatói ezért úgy döntöttek, hogy továbbfejlesztik a meglévő adatbázist egy sokkal részletesebb és megbízhatóbb római úttérkép elkészítésével. A munkájuk online elérhető, bárki megnézheti. A térkép a magyarországi útvonalakat is tartalmazza.
A Scientific Data című tudományos folyóiratban megjelent publikáció szerint a térképet többek között régészeti és történelmi forrásokból származó utak azonosításával, valamint modern és történelmi topográfiai térképek digitalizálásával hozták létre. Ennek köszönhetően jelentősen növelni tudták az ismert útlefedettséget olyan régiókban, mint az Ibériai-félsziget, Görögország és Észak-Afrika.
Az új térkép további előnye, hogy nem egyenes vonalak mentén haladnak az utak, hanem követik a földrajzi adottságokat: a hegyvidéki területeken átvezető utak például kanyargós ösvényeket követnek. Ennek eredményeként az új térképen szereplő utak teljes hossza körülbelül 110 000 kilométerrel nagyobb, mint amit a korábbi becslések sugalltak.
Ez a kiterjedt hálózat a római közlekedési kapcsolatok állapotát mutatja a birodalom hatalmának csúcspontján, Kr. u. 150 körül. A szerzők szerint a digitális térkép „minden olyan szárazföldi útvonalat tartalmaz, amely bizonyítottan vagy feltételezetten az adott területen haladt át”.
Ezen útvonalak 34,58 százaléka – összesen 103 478 kilométer – főútnak minősül, amely létfontosságú szerepet játszott a római hódításban és közigazgatásban. A fennmaradó 195 693 kilométer mellékutakból áll, és pillanatképet ad a Római Birodalom helyi mobilitásáról.
Tom Brughmans, a tanulmány szerzője szerint ez az új adathalmaz forradalmasítani fogja az ókori világjárványok, tömeges migrációk és az ókori vallások fejlődésének tanulmányozási módját.
„Az antoninusis járvány – vagy antoninusis pestis, ami a birodalom első pandémiája volt – a második században a Közel-Keleten kezdődött, és részben szárazföldön haladó római katonák terjesztették, ezért az utak rendkívül fontosak annak megértéséhez, hogy ez a betegség milyen mértékben fertőzhette meg a nagyobb városokat” – emelte ki Brughmans.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy az ábrázolt utaknak csak 2,7 százalékát tekintik pontosnak, 89,8 százalékuk kevésbé pontos, 7,3 százalékuk pedig feltételezett besorolást kapott.
[type] => post
[excerpt] => Elkészült a Római Birodalmat egykor összekötő úthálózat új digitális térképe, amely megdöbbentően hosszú, egymásba kapcsolódó útvonalakat tár fel. Az Itiner-e 299 171 kilométernyi ősi utat tartalmaz a Brit-szigetektől a Közel-Keletig – számolt be ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1762726920
[modified] => 1762689577
)
[title] => Feltérképezték, hogyan nézhetett ki az úthálózat a Római Birodalomban, Magyarország is rajta van (videó)
[url] => https://history.karpat.in.ua/?p=5316&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 5316
[uk] => 5322
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 5317
[image] => Array
(
[id] => 5317
[original] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/ut.jpg
[original_lng] => 118979
[original_w] => 1220
[original_h] => 727
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/ut-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/ut-300x179.jpg
[width] => 300
[height] => 179
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/ut-768x458.jpg
[width] => 768
[height] => 458
)
[large] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/ut-1024x610.jpg
[width] => 1024
[height] => 610
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/ut.jpg
[width] => 1220
[height] => 727
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/ut.jpg
[width] => 1220
[height] => 727
)
[full] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/ut.jpg
[width] => 1220
[height] => 727
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => history
[color] => brown
[title] => Історія
)
[_edit_lock] => 1762851011:8
[_oembed_24ecddf3f0287109b48ec9d17574f870] =>
[_oembed_time_24ecddf3f0287109b48ec9d17574f870] => 1762682240
[_thumbnail_id] => 5317
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 1740
[_oembed_b3b7107312957a9154b5eea8671b3d5e] =>
[_oembed_time_b3b7107312957a9154b5eea8671b3d5e] => 1762682379
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 499837389001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 11
[3] => 25
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Videók
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 986
[1] => 251
[2] => 4496
[3] => 3754
[4] => 164620
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kutatás
[1] => Magyarország
[2] => Római Birodalom
[3] => térkép
[4] => úthálózat
)
)
[2] => Array
(
[id] => 5014
[content] =>
A Somló hegyen hat új, késő bronzkori és kora vaskori kincsegyüttes került elő, amelyek páratlan lehetőséget kínálnak a magaslati települések szerepének és az egykori rituális gyakorlatoknak a megértésére. A modern technológiával feltárt leletek új fejezetet nyitnak a magyar régészetben – derül ki a Cambridge University Press által publikált tanulmányból.
A nyugat-magyarországi Somló hegy, ez a 431 méter magas vulkanikus képződmény a Marcal-medence (a Kemeneshát és a Bakony közé benyúló félmedence) fölé emelkedve évezredek óta meghatározó eleme a tájnak. A Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete 2023-ban indított kutatási projektet a területen, amely minden várakozást felülmúló eredményekkel szolgált – számolt be a Cambridge University Press Antiquity folyóiratában megjelent tanulmány, amelynek vezető szerzői Soós Bence és Péterváry Tamás.
Fehér folt a régészeti térképen
Bár a nyugat-magyarországi magaslati lelőhelyek, mint a Velem-Szent Vid vagy a Ság-hegy, régóta kutatottak, a Somló hegy régészeti szempontból ez idáig feltáratlan maradt. Ez most gyökeresen megváltozott: a kutatók fémkeresős kutatással, terepbejárással, légi lézerszkennelésssel és mágneses felméréssel vizsgálták a területet.
Az első évben több mint 300 késő bronzkori (Kr. e. 1450–800) és kora vaskori (Kr. e. 800–450) fémtárgyat azonosítottak, főként a hegy délkeleti fennsíkján. A digitális terepmodell segítségével az egykori teraszokat és ösvényeket is feltérképezték a szőlőművelés által átalakított tájban. A késő bronzkori leletek legnagyobb része a Hallstatt B1–B2 időszakból (Kr. e. 1080–900) származik, és a kutatás új eredménye, hogy a területet a kora vaskor későbbi szakaszában (Kr. e. 6. század második fele – 5. század eleje) is lakták. A Hallstatt B periódus az európai késő bronzkor egyik fontosabb kronológiai szakasza, amely nevét az ausztriai Hallstatt lelőhelyről kapta.
A projekt legnagyobb szenzációja a hat újonnan felfedezett kincsegyüttes, amelynek feltárását fotogrammetriával (a terepről készített fényképek alapján a képeken végzett mérések és számítások segítségével meghatározzák a képeken látható valós tárgyak kiterjedéseit) és videófelvételekkel gondosan dokumentálták. Az előzetes vizsgálat szerint az elrejtések főként a Hallstatt B periódusban történtek, amely időszakból eddig kevés kincsegyüttest ismertünk a Dunántúlon.
A leletegyüttes az európai őstörténeti ismeretek kulcsa lehet
A leletek különleges információkat nyújtanak a bronztárgyak elrendezéséről és a nem fém összetevőkről is – például borostyángyöngyökről, vaddisznó- és házisertésagyarakról, valamint textil- és bőrmaradványokról. Két kincsegyüttest ép kerámiában találtak, ezeket számítógépes tomográfiával vizsgálták. A különleges tárgyakat, mint az I. kincsegyüttesből származó alpi stílusú lándzsahegyet, neutrontomográfiával elemezték. A III. kincsegyüttesből vett minták kis magvú lencse-, gabona- és kölesmaradványokat tártak fel.
Jelentős felfedezés, hogy a fennsíkon bronzműhelyek nyomaira bukkantak. A nagy mennyiségben előkerült bronzrögök, cseppek, öntőcsapok és töredékes lapos-domború ingotok egyértelműen bizonyítják, hogy a helyszínen intenzív bronzfeldolgozó tevékenység folyt. A Somló hegy tehát nemcsak rituális jelentőséggel bírt, hanem fontos kézműves központként is működött, ahol mesteremberek készítettek bronztárgyakat. Ez a kettős funkció – rituális centrum és kézműves műhely – különösen értékessé teszi a lelőhelyet a kutatók számára.
A kutatás egyik fő célja a kronológia pontos meghatározása radiokarbon kormeghatározással: az I. kincsegyüttes zoológiai anyagot is tartalmazott, amely alkalmas erre – ez hiányzik a régió hasonló korú leleteiből. A projekt jelentősége túlmutat a régió határain, és komoly mértékben hozzájárulhat az európai őstörténeti ismereteink gazdagításához.
Ferenczi Sándor a pszichoanalízis első és egyik legjelesebb magyar képviselője. Az analitikusok közül kitűnt érzékeny személyiségével, gazdag műveltségével és kreativitásával.
Ferenczi terápiás világa empátiára, az analitikus őszinteségére és önismeretére épül, szemben a korban uralkodó tekintélyelvű szemlélettel. Gondolkodásmódja munkássága során mindvégig gyermek- és páciensközpontú volt, megértésre és együttérzésre törekedett. Az elmondhatatlant, a szavakba nem önthető trauma élményét fordította le a pszichoanalízis nyelvére, amikor a freudi koncepciót továbbgondolva megalkotta saját elméletét.
A kezdetek
Ferenczi Sándor 1873-ban született Miskolcon, nyolcadikként egy tizenegy gyermekes zsidó családban. Édesapjának könyvkereskedése volt, így a többnyelvű családban világnyelvek, irodalom, művészet és tudomány is ragadt a fiatal Ferenczire. A középiskola elvégzése után 1890-ben a bécsi egyetem orvosi karán kezdte tanulmányait. A pszichoanalízis bölcsőjében töltött évei alatt olvasta Freud és Breuer tanulmányát a hisztériáról.
Orvosként az álmok, öntudatlan folyamatok, a test és a lélek kapcsolata foglalkoztatta. 1898-ban visszatért Budapestre: a Szent Rókus Kórház „bujakóros osztályán” kezdte szakmai pályafutását, ahol leginkább nemi beteg prostituáltak fordultak meg. Később a Szent Erzsébet Szegényház idegosztályán, majd bel- és idegorvosi magánpraxisban tevékenykedett.
Szakmai és magánéletében is fordulópontot jelentett a pszichoanalízissel való találkozás. 1907-ben orvos kollégája, Stein Fülöp ajánlotta neki Freud Álomfejtését és Jung szabad asszociációs módszerét. Ugyanebben az évben személyesen találkozott Junggal, majd levelezésbe kezdtek. Stein és Jung ajánlották be Freudhoz.
A bécsi mesterrel való találkozást követően a fiatal Ferenczi rohamtempóban sajátította el a pszichoanalitikus elméletet és technikát. Már igen hamar analízist folytatott – miközben ő maga Freudhoz járt analízisbe, és elkezdte műveinek magyarra fordítását is. 1909-ben már a pszichoanalitikus mozgalom elismert képviselőjeként utazott Freuddal amerikai elő adóútjára a Clark Egyetemre.
Ferenczi életében Freud egyszerre volt mester, analitikus, apafigura, munkatárs és barát. Kapcsolatuk – konfliktusaik ellenére – Ferenczi haláláig fennmaradt. Közel huszonöt éven át tartó levelezésükben megosztották egymással a mindennapi élet apró dolgait, a pszichoanalízishez kapcsolódó ötleteiket és elképzeléseiket, a pácienseik kapcsán felmerülő dilemmákat és legmélyebb érzéseiket is.
Freud még Ferenczi szerelmi életében is kulcsszereplővé vált: amikor a magyar analitikus beleszeretett fiatal páciensébe, Pálos Elmába, Freud vette át a nő terápiáját, később pedig meggyőzte tanítványát, hogy vegye inkább feleségül a nő anyját, a nála hét évvel idősebb Pálos Gizellát. Ferenczi megfogadta Freud tanácsát, de levelei tanúsága szerint élete végéig neheztelt emiatt.
A pszichoanalízis történetében nem Ferenczi Sándor esete volt az egyetlen „díványgabalyodás”. Bár Freud tudta, hogy a terápia során a páciens feltörő érzelmei az analitikusban is érzelmeket keltenek, úgy gondolta, hogy az úgynevezett viszontáttétel olyan akadályozó tényező, amelyet fel kell ismerni, és le kell küzdeni. Ferenczi szerint azonban a viszontáttételi reakciók hasznos és nélkülözhetetlen eszközök a gyógyító folyamatban.
Ferenczi egyszerre szeretett volna megfelelni Freudnak, és kivívni vele szemben szellemi és érzelmi függetlenségét. Miközben élete végéig gyermeki függésben maradt tőle, a pszichoanalízis fenegyerekévé is vált, aki rendületlenül munkálkodott a pszichoanalitikus technika megújításán.
A pszichoanalitikusok közül elsőként foglalkoztatta a gyermeknevelés és a pedagógia témaköre. Kritikusan szemlélte a kor tekintélyelvű pedagógiai szemléletét, amely folyamatos elfojtásra és introspektív vakságra neveli a gyermekeket, ezzel pedig megágyaz a későbbi neurózisoknak.
A klasszikus pszichoanalízis tekintélyelvű szemléletével szemben Ferenczi – akit a pszichoanalízis anyjaként is szokás emlegetni – elfogadó, empatikus és érzelemteli környezetet igyekezett teremteni páciensei számára.
A trauma lélektana
A XIX. század végén a pszichoanalízisnek köszönhetően előtérbe került a pszichés traumák kérdése. Míg a korban uralkodó orvosi szemlélet az emberi testet helyezte a fókuszba, Freud a páciensek saját narratíváján keresztül próbálta értelmezni tüneteiket. Elbeszéléseikből korai traumák rajzolódtak ki, és Freud első modelljében úgy gondolta, ezek a lelki megrázkódtatások felelősek a felnőttkori patológiákért. Később azonban, második elméletében megkérdőjelezte ezeknek a traumáknak a valódiságát, és úgy vélte, hogy azok csak a páciensek fantáziájában születtek.
Elméletének megváltoztatása miatt számos bírálat érte, a kritikusok között volt Ferenczi is. Ferenczi 1914-ben katonaorvosként foglalkozott először a trauma kérdéskörével, amikor felismerte, hogy a harctéri sokk pszichés következményei hasonlóak a hisztéria tünettanához. Háborús neurózisról szóló előadását elismeréssel fogadták, hatására 1918-ban megválasztották a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület elnökének.
1924-ben Otto Rank osztrák pszichoanalitikussal közösen megírták A pszichoanalízis fejlődési céljai című munkájukat, amelyben – a freudi ödipális pszichológiával szemben – a korai anya-gyerek kapcsolat fontosságát és a traumák valóságosságát hangsúlyozták. A mű belső vitákat gerjesztett a pszichoanalitikus mozgalmon belül, különösen Karl Abraham és Ernest Jones ítélte el Ferenczi és Rank megközelítését. Freud először budapesti és bécsi kollégái pártjára állt, később azonban – a mozgalom egységességének megőrzése érdekében – mégsem foglalt egyértelműen állást a konfliktusban.
Ferenczi 1924-ben a Katasztrófák a nemi működés fejlődésében című kötetében dolgozta ki elképzelését, amelyben ugyan ő is a preödipális történések fontosságát és a traumák kapcsolati gyökerét hangsúlyozta, emellett azonban megőrizte a Freud számára fontos filogenetikus gyökereket is. Bár Ferenczi elképzelése is szembement a freudi pszichoanalízis téziseivel, mégsem szegült szembe nyíltan a mesterrel egészen az 1920-as évek második feléig.
„Nyelvzavar a felnőttek és a gyermek között”
Az életmű talán legnagyobb jelentőségű, máig nagy hatású tanulmánya, a „Nyelvzavar a felnőttek és a gyermek között” élete utolsó évében született. Írásában Ferenczi visszatér Freud első csábításelméletéhez, a valós, megtörtént traumákhoz, amikor az ödipális kor fantáziái valóságossá váltak.
Ferenczi felismerte, hogy a szexuálisan bántalmazott gyerekek a koraérettség jegyeit mutatják: hirtelen bontakoztatják ki egy felnőtt képességeit, ez azonban csak intellektuális szinten jellemző, érzelmileg egy kisgyermek szintjén maradnak.
A tanulmány számtalan jelentésrétegével a traumák elbeszélhetetlen minőségét formálja szavakká, segít megérteni a trauma hatására bekövetkező mély és bonyolult lélektani mechanizmusokat. Ferenczi gondolatai ma is érvényesek és korszerűek a gyermekbántalmazás területén.
Egy különleges életmű rehabilitációja
Ferenczi újszerű gondolkodásmódját, a pszichoanalitikus technika megújítására vonatkozó törekvéseit, személyes életére is reflektáló Klinikai naplóját a maga korában sokan félreértették. A Freuddal történt szembehelyezkedés következményeként írásait a pszichoanalitikus mozgalomban sokáig cenzúrázták, róla pedig azt terjesztették, hogy elmebeteg.
Az 1950-es években kezdődött meg rehabilitációja, többek között Erich Fromm és Bálint Mihály kezdeményezésére. Munkásságát az 1970–1980-as években fedezték fel újra Európa-szerte, ekkor fordították le műveit, és adták ki a Freuddal folytatott levelezését.
A magyar pszichoanalitikus mozgalom is ekkor szerveződött újra, 1988-ban alakult meg a Ferenczi Sándor Egyesület, 1990-ben pedig elindult a Thalassa folyóirat, amelynek célja Ferenczi és a magyar pszichoanalitikusok munkásságának népszerűsítése.
Az ezüstkehelyből és ostyatartóból álló szertartási edények a XIII–XIV. századból valók lehetnek. A leletek egy elhunyt kezében helyezkedtek el. Minden valószínűség szerint egy temetkezés részéről van szó, a pontos eredményekhez azonban még további ásatások szükségesek – olvasható a közleményben.
Kiemelték, hogy a Nemzeti Régészeti Intézet kiemelt figyelemmel kutatja a magyar történelem kulcsfontosságú, sorsfordító eseményeinek helyszíneit is. Ennek egyik állomása az 1596-os Mezőkeresztes mellett zajló ütközet kulcsfontosságú területeinek azonosítása, az ütközethez kapcsolható tárgyi anyag gyűjtése és értelmezése – írták, kiemelve: ott találták a 70 ezüstérméből álló bécsi fillér (dénár) kincsleletet a munkatársaik.
A XIII–XIV. században elrejtett éremkincset a közösségi régészeti programuk önkénteseivel végzett kutatás során derítették fel Bakos Gábor régész vezetésével – jegyezték meg.
My Website
A munka jelenlegi fázisában terepbejárás és fémkereső-műszeres leletfelderítés zajlik több mint 100 négyzetkilométer nagyságú kutatási területen, amelynek helyszínét levéltári források alapján jelölték ki – közölték.
A kincset alkotó bécsi dénárokat az osztrák hercegek bocsátották ki, elterjedt összefoglaló nevükkel ellentétben nem csak a bécsi, de az ennsi és a bécsújhelyi verdékből is. Az intenzív kereskedelmi kapcsolatok révén forgalmuk az 1200–1300-as években a Magyar Királyság területére is kiterjedt – olvasható.
A mezőkeresztesi csata helyszínének felderítése széles összefogással zajlik, amelyhez a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet önkéntesein túl egyre több helyi lakos csatlakozik, ajánlja fel kertjét, munkaerejét a kutatás támogatására.
Habsburg–Lotaringiai Károly és Bourbon–Pármai Zita, a leendő magyar királyi pár menyegzőjét 1911. október 21-én tartották. Hogyan érkezett az esküvőre Ferenc József császár, mit ajándékozott az ifjú párnak Ferenc Ferdinánd trónörökös és X. Pius pápa? Mit viselt az esküvőjén a menyasszony, Zita hercegnő, és milyen ételkülönlegességeket kóstolhatott a császári-királyi násznép? Az alábbiakban a 111 évvel ezelőtti uralkodói nász részleteiről olvashatnak.
„Ez a ragyogó, tündéri nász egy romantikus szerelmi regény boldog befejezése” – írta a Budapest című lap 1911. október 22-én Habsburg–Lotaringiai Károly, a későbbi osztrák–magyar uralkodó és Bourbon–Pármai Zita menyegzőjének másnapján. A leendő magyar király és feleségének legendás házassága csupán 11 évig tartott, a trónfosztása után Madeira szigetére száműzött IV. Károly ugyanis mindössze 34 éves volt, amikor életét vesztette.
A szent életű, II. János Pál pápa által boldoggá avatott IV. Károly liturgikus emléknapja október 21. lett – a római katolikus egyház ezzel példás házaséletére és a szentté válás egyik lehetséges útjára kívánta felhívni a figyelmet.
Európa utolsó nagy esküvője
IV. Károly és Zita még gyermekkorukban ismerkedtek meg, ám a döntő találkozásra 1909-ben, a híres gyógyfürdőben, Franzensbadban került sor – írja a Habsburg Ottó Alapítvány közleménye. Két év múlva, 1911. június 13-án tartották az eljegyzésüket. A kézfogó szűk családi körben zajlott, az eljegyzés után azonnal megkezdődtek az esküvői előkészületek.
Zita az esküvőre való felkészülés ideje alatt magyarul és csehül tanult, a kelengyéjét és menyasszonyi ruháját pedig Bécsben, egy Kärtner Strasse-i divatszalonban készítették. Ezeket az esküvőt megelőzően kiállították, hogy az érdeklődők megtekinthessék és a sajtó részletesen beszámolhasson az elkészült kelengye tartalmáról. A beszámolók szerint a menyasszony ruhája nehéz szatén (düsesz) anyagból készült, amelyen mirtuszfüzérrel körülvett, ezüsthímzéssel felvarrt Bourbon-liliomok és narancsvirágok voltak.
Főúri ajándékok
A menyegzőre a Pármai-család schwarzaui kastélyában került sor. A felkészülés során a kastélyt renoválták, és beszereztek egy távbeszélő-készüléket is, hogy azok gratulációit is fogadni tudják, akik a nagy napon nem tudnak részt venni.
A kastély környéki településeken a házakat girlandokkal, zászlókkal díszítették, és a parkban külön postahivatalt állítottak fel a nászajándékok és táviratok fogadására.
Gáláns főúri ajándékokból nem volt hiány: Mária Jozefa főhercegnő briliáns melltűt, Ferenc Ferdinánd rubinokkal ékesített gyémántgyűrűt ajándékozott Zita hercegnőnek. Az ajándékok között ezüstveretes díszdoboz, porcelán kávéskészlet, kézimunkák, valamint az udvari karmester által komponált Zita-keringő is helyet kapott. Igazi különlegességnek számított az a bronzszobor, melyet a bécsújhelyi kaszárnyából a fiatal repülőtisztek léghajóval szállítottak a helyszínre, tudván, mennyire érdekli Zitát a repülés.
A nászajándékok között kiemelt helyet foglal el Leonardo da Vinci milánói Krisztus-képének X. Pius pápa által küldött másolata – a kép eredetije a Maria delle Grazie kápolnában volt elhelyezve, Zita teljes neve is Zita Maria delle Grazie.
Császári és királyi vendégek
Az esküvőn számos európai uralkodó, köztük III. Frigyes Ágost szász király, Ferenc Ferdinánd és felesége, valamint a Habsburg, Párma, Bragança, spanyol Bourbon, Orléans, Liechtenstein, Szász–Koburg, Wittelsbach, Württemberg család tagjai és számos hercegi, grófi család leszármazottai voltak jelen. A magyar vendégek díszmagyar ruhában jelentek meg az eseményen.
Az esküvő legjobban várt vendége maga a császár, Ferenc József volt.
Az udvari különvonattal érkező uralkodót hatalmas ovációval köszöntötték, a kastélyban 30 év után újra megnyitották az úgynevezett „császárkaput”.
Az ünnepi vacsorán a tízfogásos ínyencségek között szárnyasokból (csirkéből, fácánból) készült ételek szerepeltek, emellett borjúgerinc, lazac, pisztráng, articsóka és sajttorták, gyümölcsök kerültek az asztalra különböző ízes mártások kíséretében. A vacsora után az ifjú pár azonnal táviratot küldött a pápának, amelyben megköszönték a szentatya áldását és nászajándékát, majd Ferenc József távozása után nem sokkal ők is autóba ültek, és Reichenauba, a Wartholz-kastélyba utaztak, ahol a nászútjukat töltötték néhány napig.
Károlynak és Zitának nyolc gyermeke született. Példás házasságuk és egymáshoz való odaadó szeretetük kitartott a nehéz idők és a száműzetés idején is, egészen Károly haláláig. Zita ezt követően fél évszázadon keresztül gyászruhát öltve nevelte gyermekeiket és őrizte férje emlékét.
A Szent István király által 1019-ben alapított bencés monostor maradványait tárták fel a szakemberek Zalavár-Várszigeten az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) támogatásával zajló idei ásatáson. Az eredmények bepillantást engednek a Karoling- és az Árpád-kor történetének jelentős fejezeteibe – írta az MTI az ELKH tájékoztatása alapján.
A Zalavár-Vársziget területén folyó tervszerű régészeti kutatások idén a lelőhely legösszetettebb múltú, és a későbbi beavatkozásoktól leginkább bolygatott déli harmadán, különösen nehéz körülmények között zajlottak. Szőke Béla Miklós, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Régészeti Intézetének tudományos tanácsadója és Ritoók Ágnes, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze vezetésével, a két intézmény együttműködésében folytatták idén is a munkálatokat.
A közlemény felidézi, hogy a Vársziget déli nyúlványát a 840-es évek elején Pribina és Kocel – korabeli forrásokban Priwina és Chezil – erődített udvarháza számára egy széles és mély erődítési árokkal határolták le, majd ebben építették fel a 850. január 24-én felszentelt Mária-templomot. Szent István király ezekre az előzményekre támaszkodva alapította meg a helyszínen azt a bencés monostort, amelynek templomát – a renovált Mária-templomot – 1019-ben Szent Adorján tiszteletére szentelték fel.
A monostort a középkorban többször átépítették, bővítették, a XV-XVI. században megerődítették. A török elleni harcok idején végvárrá építették át, amelyet – a monostor és a templom még megmaradt épületrészeivel együtt – 1702-ben I. Lipót parancsára felrobbantottak. A romok kőanyagát ezután a környező utak és gátak építéséhez hordták el, helyüket homokbányának használták, amely a 19. század közepe óta egyre mélyült, és mára mintegy 1500 négyzetméter kiterjedésűvé vált.
Drónfelvétel a kutatott területről. Forrás: ELKH
Bár a Vársziget Magyarország egyik legkorábban felfedezett régészeti lelőhelye, amelyet 1841-ben és 1881-ben is dokumentáltak, az idei ásatáson a kutatók megbizonyosodtak róla, hogy az egykori Mária-, majd Szent Adorján-templomot az alapfalak aljáig elpusztították. Végleges kijelentést azonban csak jövőre tehetnek, amikor a szakemberek mindenütt elérik az altalaj szintjét.
A lelőhely pusztítása a XX. században is folytatódott. A tihanyi levendulás révén elhíresült Bittera Gyula az 1930-as években a bányagödör déli szélénél illóolaj-lepárló üzemet emelt, amelyhez darálóhelyiség, kút és vízlevezető akna is tartozott. Ezek terméskő alapokon álló, sárga, homokos habarcsra rakott téglafalai és betonpillérei az Árpád-kori monostor még megmaradt alapfalaira vagy azok pusztulási rétegére épültek.
A lelőhely szisztematikus régészeti feltárása az 1950-es évek elejétől indult meg. Cs. Sós Ágnes, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze 1963 és 1966 között ugyancsak a bányagödör déli szélénél igyekezett tisztázni, mi maradt meg a monostorból és templomából. A keskeny kutatóárkokkal végzett ásatás azonban csak szerény eredménnyel járt, a jelenségek közötti összefüggéseket nem segített megismerni, sőt némelyik éppen ezek által semmisült meg.
A különböző újkori bolygatások, pusztítások ellenére több olyan felület található a helyszínen, amely a középkor óta érintetlen maradt. A gyepréteg eltávolítása után a bányagödör déli szélétől egy egyméter széles, mintegy 17 méter hosszú, észak-dél irányú tégla-, kő- és habarcstörmelékes sáv jelölte ki az Árpád-kori apátság keleti falának helyét, azonban sem a falhoz tartozó egykori járószintet, sem a bontási szintet nem lehetett már dokumentálni. Csak az alapárok legalsó, 25-30 centiméter vastag törmelékes betöltése és az alatta sűrűn egymás mellé levert cölöpökből álló alapozás maradt meg.
Ezzel a fallal párhuzamosan, tőle hat méterre nyugatra még egy cölöpös alapozású fal húzódott, amely a kolostornégyszög keleti szárnyának utolsó helyiségét határolhatta. A cölöplyukak egyikéből egy IV. Béla-dénár is előkerült, amelyet egy éppen ide vájt rókalyukban találtak meg a kutatók.
A kolostort a későbbi századokban folyamatosan javították, toldották, erődítették. A keleti falat a feltárt szakaszon egy külső, utólagos támpillér erősítette, belső oldalán pedig két eltérő időben, eltérő színű habarccsal épített falszakasz csatlakozott hozzá.
A keleti fal délkeleti falfordulója környezetében kisebb átmérőjű, vöröses korhadékkal kitöltött cölöpök rendeződtek félkörívbe, amelyek a délkeleti falsarok visszabontásakor kialakított, már Giulio Turco 1569-ben készült rajzán is megörökített kerek torony 70-80 centiméter széles alapozásához tartozhattak.
A keleti fal külső és belső oldala mentén nagy méretű faoszlopokat ástak le, és palánkkal erődítették a már a korábbi évszázadokban is gyengélkedő falszakaszt. A déli falszakasz védelmére emelt palánkot – amelynek faszerkezetére számos vasszög és ácskapocs utal – nagy méretű kövekkel töltötték ki, amelyek a faszerkezet elkorhadása után szétterültek.
A déli falszakasz feletti törmelékréteg tisztítása során a régészek egy kiemelkedően szép, alabástromot idéző, úgynevezett pipaagyagból készült angyalszobrocska töredékére bukkantak, amely a párhuzamok alapján egy németalföldi, talán utrechti műhelyben készült a XV. század második negyedében.
Közvetlenül a bányagödör déli szélénél a kutatók egy kétszer kétméteres, tégla-kő szerkezetes épített tűzhelyet tártak fel, keleti oldalán lemélyített, habarcspadlós, méternyi széles előtérrel. Az előtér betöltése nagy mennyiségű XV. századi edénytöredéket, egy vassarkantyút és egy vas késtokveretet rejtett.
A tűzhely kelet felé a monostor keleti falának alapárkáig nyúlt, és egy kis szakaszon bele is vágott abba. Déli szomszédságában egy hozzá hasonló, de kevésbé épen maradt tűzhely maradványai is előkerültek. Hogy a kolostornak pontosan mely építési fázisaihoz köthető a két tűzhely, azt az ásatás folytatásakor tudják majd tisztázni a kutatók.
A 2,000-year-old #Roman cemetery containing at least 20 ornately decorated graves has been uncovered near the shoreline in the northern #Gaza Strip, with the antiquities ministry calling it the most important local discovery of the past decade.https://t.co/FiwGX9rmSm
Forget the Nazca lines! Huge spiral covering 100,000 square metres found in India's Thar desert may be largest drawing EVER made, experts sayhttps://t.co/uJd3T7q0kK
New Pompeii Excavations Reveal Decorated “Tiny House” -
Archaeologists at Pompeii recently unearthed an atypical ancient Roman dwelling. Deemed the House of Phaedra for the contents of its murals, it makes up for its small size with its sumptuous interior decorating, shedding… pic.twitter.com/r2ZLaxCzLh
Nem várt leletre bukkantak a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai egy váci mélygarázs építése előtti megelőző régészeti feltárás során. Bronzkori kerámiatöredékeket, illetve egy legalább két, neolitikumra visszavezethető, cölöpszerkezetes házat találtak, hozzátartozó tároló- és anyagnyerő gödörrel. Egy meglehetősen szokatlan lelet is előkerült: egy mamutagyar.
Vácon végeztek régészeti feltárást a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai, egy mélygarázs építése előtt.
A közel ezer négyzetméteres és mintegy kétméter mélységű területet átvizsgálása során a neolitikumra jellemző tárgyakat találtak, majd néhány bronzkori kerámia töredéke is felszínre került.
A mélyben egy cölöpszerkezetes ház rejtőzött, a hozzátartozó tároló- és anyagnyerő gödörrel, ahol a cölöpöket leásták, a ház falát pedig agyaggal kenték fel. A háznál a kutatók szórványosan maradványcsontokat is felfedeztek, és a leletek tanúsága szerint a ház korabeli lakói nagy valószínűséggel ide temetkeznek télvíz idején. Nem ezek azonban a legizgalmasabb leletek a területen.
„A neolit kori szinten teljesen véletlenül egy mamutagyarba botlottunk, ami annyira szokatlannak tűnt, hogy először egy megkövesedett fának néztük.
Egy ilyen felfedezés ritka leletnek számít, főként egy neolit és bronzkori területen, ahol hiába kerestünk paleolitikumra utaló nyomokat.
Ezek az óriási emlősök a kőkorszak emberének kortársai voltak, ezért nem tudjuk, hogy a mamutagyar hogyan kerülhetett ide. Izgalmas kérdés lehet, hogy vajon a neolitikum kori emberek vitték oda vagy a folyó hordalékával került a felfedezési helyszínre. Egyelőre csak feltételezéseink vannak, de vagy az újkori bolygatás során is ide kerülhetett” – mutatott rá Fajka Szilárd, a Salisbury Régészeti Kft. munkatársa.
Ahhoz, hogy a mamutagyart egyben tartsák, a szakemberek folyton locsolták és a védelem érdekében betemették: aknaszerűen körbeásták, a lehetőségekhez mérten megtisztították a földtől, majd egy pléhlemezt tettek alá, lefóliázták, és így sikerült a földről egyben felvenni.
A körülbelül 80 centiméteres agyar most a Salisbury Régészeti Kft. műhelyébe került, feltehetően a Természettudományi Múzeumban fogják tovább vizsgálni. Ezt követően a szentendrei Ferenczi Múzeumban helyezik majd el.
A legközelebbi, ehhez hasonló mamutleletet Budapesten, a mai Mammut áruház területén találták a régészek, ahol egy csontváz, egy koponya és egy mamutagyar hevert a föld mélyén. Az elefántfélék családjába tartozó mamutok mintegy 200 ezer évvel ezelőtt kezdtek elterjedni Eurázsiában. Kihalásukért a gyorsan változó klíma tehető a felelőssé, de az ember általi túlvadászatnak is szerepe lehetett az eltűnésükben.
Mamut-leletegyüttest találtak Siklós-Máriagyűdön a napokban – tájékoztatta a Janus Pannonius Múzeum pénteken, közleményben az MTI-t.
A fiatalabb és idősebb mamut állkapcsa, valamint több agyar egy leletmentő ásatáson került elő, amelyet lakóház építésével, tereprendezésével összefüggésben végeztek a múzeum munkatársai Talabér Ildikó régész vezetésével.
A tulajdonosok tettek bejelentést a múzeumnak arról, hogy különös leleteket rejt a föld – emelték ki.
Annyi már most bizonyos, hogy a térségben, pontosabban Kozármislenyben, Pécsbányán, Zókon feltárt mamutleletek egy igen különleges újabb leletegyüttessel egészülnek ki: a siklós-máriagyűdi ásatáson ugyanis több mamuttestrészre egy helyre felhalmozva bukkantak rá – hangsúlyozták.
Az intézmény Katona Lajos Tamást, a Magyar Természettudományi Múzeumnak a mamutcsontok mentésében és meghatározásában szakmai segítséget nyújt geológusát idézve rámutatott, nagyon ritka, hogy mamutlelet jégkorszaki löszös üledékből kerül elő, hiszen ezek általában más helyekről, például kavicsbányákból származnak.
A múzeum kitért rá, hogy régészek egy későbbi megtelepedés nyomaira is bukkantak környéken.
Bár házhelyek nem kerültek elő, de a fellelt gödrök kerámiatöredékeket, valamint hamus, égett rétegeket rejtettek – jegyezték meg.
Hozzátették, hogy a megtelepedés korára mindebből csak következtetni lehet, azt pontosabban csak később tudják meghatározni.
A mamutleletek a Janus Pannonius Múzeumba kerülnek, tudományos feldolgozásuk megkezdődik, a vizsgálatok eredményeiből lehet majd megállapítani, hogy az egykori óriásállatok milyen körülmények között éltek, mivel táplálkoztak és milyen korszakból származnak – olvasható a közleményben.
Archaeologists in drought-hit Iraq have discovered 40 ancient tombs after water levels in the country's largest reservoir declined, an antiquities official said Saturday. https://t.co/MFxQtQk3QBpic.twitter.com/S4P2uVrWwr
Különlegesen ritka, egyedülálló leletekre bukkantak a Ferenczy Múzeum és a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai, akik közösen tártak fel egy területet a budapesti agglomerációban található Páty területén, egy ipari beruházást megelőzően. Az itt feltárt 77 sírt számláló honfoglalás kori temető közepén kerültek elő a veretes tarsolyt tartalmazó sírok, egymástól alig néhány méter távolságban – tájékoztatott a régészeti vállalkozás.
Példa nélküli az eddig talált honfoglaláskori tárgyak között
Ahogy arról a Salisbury Régészeti Kft. tájékoztatott, az egyik tarsolynál a pajzs alakú fedőlap széleit sűrűn egymás mellett elhelyezett, kisméretű, növényi motívumokat megjelenítő veretekkel díszítették, valamint egy központi, négyzetes elem is helyet kapott rajta. Mind a középső, mind a tarsolylemezt körben díszítő, ezüst színű veretekbe díszítés gyanánt rózsabogár csillogó, smaragd színű páncéldarabjait helyezték, amely példa nélküli az eddig talált honfoglaláskori tárgyak között. A második tarsoly esetében egy díszítetlen, szegélyén szegecselt ezüstlappal fedték be a tarsolyt, amely még így is a vezető réteg méltóságjelvényének tekinthető. Felső szegélyének és az alsó ívelt résznek a közepén egy-egy, szintén növényi mintát idéző veret díszíti.
A lapos, felül szögletes, alul íves bőrtáskát a hátlapjánál egy övről lelógó mellékszíjhoz erősítették a honfoglalás korában – tájékoztatott a régészeti vállalkozás. – Ezeknél a tarsolyoknál a zárószíj felülről, a függesztőszíjtól indult, és a fedőlapon futott végig lefelé.
Hozzátették: a bőrtáska zárásához a kilyukasztott fedőlap közepéből kiálló bújtatón kellett átfűzni, amit a fedél alatti lapra erősítettek. Pátyon jó állapotban kerültek elő a tarsoly szíjának veretei és a férfi övét díszítő veretek egyaránt.
Elkerülték a sírrablók
A Salisbury szerint a két, nemesfémmel díszített tarsolyt is tartalmazó temetkezés az elmúlt évek egyik kimagasló felfedezése a honfoglalás korából. Hasonló lelet legutóbb 2011 tavaszán került elő Bugyi határában a Ferenczy Múzeum tervásatásán. A cég úgy véli, hogy a Pátyon feltárt darabok érdekessége, hogy hasonló veretes tarsolyokat a Felső-Tisza-vidéken, a lemezes verzió egyes darabjait ugyanott, illetve az Alföld központi részein tárták fel a szakemberek.
Akárcsak a temető többi sírját, ezt a két temetkezést is elkerülték a sírrablók az évszázadok során. A tarsoly belsejét tartalmazó földlabda laboratóriumi körülmények között került szétbontásra. Ennek köszönhetően nemcsak egyben és épen, tartalmukkal (kova, csiholóvas, fenőkő) együtt tudták a szakemberek kiemelni a leleteket, hanem azokat megfelelően, tudományos igénnyel lehetett dokumentálni.
A tárgyak mellett nagy mennyiségű bőrmaradványt sikerült megmenteni, amelyek segítségével betekintést kaphatunk egy nehezen vizsgálható, ám annál izgalmasabb témakörbe.
Milyen „hozzáadott értéket” képviselhetnek a pátyi leletek történelmi szempontból?
A Salisbury arról is tájékoztatott, hogy a temetőben napvilágra került csontvázak többsége jó állapotban maradt fenn. Ennek köszönhetően a tervezett antropológiai és DNS vizsgálatok további információkkal bővíthetik majd az ismereteinket.
A hazai és nemzetközi laboratóriumokban végzett vizsgálatok a reményeik szerint nem csupán az elhunytak életkorára és nemére, hanem az eltemetett személyek korábbi lakhelyeinek földrajzi azonosítására, és az esetleges rokoni kapcsolatokra is fényt deríthetnek.
A tervezett stroncium izotópos vizsgálattal megtudhatjuk, hogy ezek az emberek hol születtek (a Kárpát-medencén belül, a Kárpát-medencén kívül), a Kárpát-medencén belül hol élték le életük legjavát, adott esetben pedig még az is megállapítható, hogy körülbelül mikor költöztek a dunántúli régióba – mutattak rá a Salisbury régészei. – Emellett az antropológiai vizsgálatok során számos megállapítást tudtunk tenni arról, hogy hogyan éltek ezek az emberek, hogyan táplálkoztak, milyen életmódot folytattak.
A 2022. június 25.-ei Múzeumok Éjszakáján nyitott meg a Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei című tárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban, amelyen most először lesz együtt megtekinthető az összes, eddig feltárt és restaurált tarsolylemez. A kiállítás szenzációja pedig a két, a közelmúltban előkerült új tarsolylemez, amelyek a szakmai és nagyközönség számára egyaránt először lesznek láthatók.
