Munkácsy Mihály kevésbé ismert, ritkán vagy eddig sohasem látott alkotásaival is találkozhat a nagyközönség a festő születésének 180. és halálának 125. évfordulója alkalmából nyíló nagyszabású tárlaton a Szépművészeti Múzeumban.
A kiállítás a múzeum gyűjteményében őrzött alkotások mellett magángyűjteményekből és külföldről kölcsönzött, rejtőzködő remekművek segítségével tesz kísérletet arra, hogy megvilágítsa azokat a művészeti, társadalom- és kultúrtörténeti tényezőket, illetve hatásokat, amelyek a művésznek az 1870–1880-as években kibontakozó karrier- és sikertörténetét befolyásolták, s nagyban hozzájárultak az idehaza máig töretlen Munkácsy-kultusz kialakulásához.
Munkácsy Mihály (1844–1900) a 19. századi magyar művészet legismertebb alakja. Nagy mestere a realizmusnak, egyik úttörője a modern kiállítási technikák alkalmazóinak, életformájában pedig sikerei csúcsán valóságos nagypolgár, egy időben a világ legjobban fizetett művésze. A tárlat több mint száz műalkotás, archív fotók, dokumentumok és kultusztárgyak mentén segít feltárni Munkácsy életét, sikereit és páratlanul gazdag életművét.
A négy hónapig nyitva tartó kiállításon együtt láthatók a művésznek a Magyar Nemzeti Galériában őrzött ikonikus alkotásai, az Országgyűlési Múzeumból kölcsönzött Honfoglalás (Munkácsy legnagyobb mozdítható festménye), a debreceni Déri Múzeum Golgota című festménye (a Krisztus-trilógia legnagyobb darabja), valamint magángyűjteményekben őrzött, kiállításokon ritkán szereplő alkotások. A magyar közönség ezen a tárlaton találkozhat első alkalommal a New York Historical Societyből kölcsönzött Pávák (Reggeli a szabadban) és a Pákh Imre magángyűjteményéből érkező Pamlagon ülő nő című festményekkel is. Szintén a kiállítás különlegessége – egyik vivőképe és a katalógus borítóképe is – a Magyarországon eddig csak egy alkalommal, idestova húsz évvel ezelőtt bemutatott, a szintén amerikai Albany Institute of History & Artból érkezett Reggel a nyaralóban című festmény.
A tárlat az első olyan Munkácsynak szentelt monografikus kiállítás, amelyben a festő munkássága nemzetközi kontextusban, külföldi analógiák és hatások mentén bontakozik ki, rámutatva az életmű nemzetközi beágyazottságára. Munkácsy és neves külföldi kortársai – Gustave Courbet, Jean-François Millet, Alfred Stevens vagy Mariano Fortuny – remekművei mellett a festőt övező művészkultusz tárgyi emlékei és példái is láthatók a kiállításon, többek között Csontváry Kosztka Tivadar és Rippl-Rónai József alkotásai.
Munkácsy meg-megújuló, korszerű, magyar viszonylatban olykor újító, máskor hagyományteremtő életműve a magyar festészettörténet alapvető pillére, fő művei a magyar kultúra kiemelkedő darabjai. Festészetére egyaránt hatott a magyar, az osztrák, a német és a francia művészet, művein – korszakonként és műfajonként eltérő mértékben ugyan, de – különböző művészeti stílusok és tendenciák – akadémikus, realista, plein air és impresszionista stílusjegyek – ötvöződnek.
A 19. század utolsó harmadában Munkácsy Mihály kora egyik leghíresebb magyar festője volt. A már életében nemzeti géniuszként értékelt művésznek – paradox módon – egész életműve külföldön bontakozott ki. Mesébe illő társadalmi felemelkedése – ahogyan békéscsabai, gyakran éhező asztalosinasból a párizsi elitbe tartozó, világhírű festőfejedelemmé vált – már saját korában megbabonázta a közönséget és a fiatal művészeket. A Párizsban élő művész elsősorban a Krisztus élettörténetét bemutató óriásképeivel (mai elnevezésével: a Krisztus-trilógiával) vált nemzetközileg ismertté Európában és Amerikában, de hírnevéhez hozzájárultak a tehetős nagypolgárság világát megjelenítő szalonzsánerei is, melyekhez a társasági élet egyik fő látványosságának számító párizsi palotája adta a hátteret. Ő maga köztiszteletnek örvendő közéleti személyiség volt, aki már életében valóságos kultusznak örvendett Magyarországon. Halálakor a közvélemény a 19. század egyik legnagyobb magyar művészeként gyászolta.
De mi állt e páratlan siker, művészi érvényesülés hátterében? Munkácsy kétségtelenül rendkívül tehetséges művész volt, de megannyi, csak halála után elismert magyar és külföldi művész példája mutatja: a tehetség önmagában nem vezet érvényesüléshez. A kiállítás és kísérő katalógusa olyan kérdésekre keresi a válasz, hogy hogyan vált Munkácsy kora egyik leghíresebb, legelismertebb és anyagi szempontból is legsikeresebb festőjévé, milyen tényezők és milyen személyek vettek részt a Munkácsy-hírnév felépítésében és hogyan ragadható meg Munkácsynak az Atlanti-óceánon is átívelő nemzetközi karriertörténete.
Munkácsy tudatos karrierépítése már életében megkezdődött. Kezdeményezője nem ő maga, hanem műkereskedője, a marketinghez nagyon is értő Charles Sedelmeyer volt, aki a művész feleségével, Cécile Papier-vel karöltve elkezdte kidolgozni és megalapozni Munkácsy imázsát. A világhírű Munkácsy figuráját éppúgy fel kellett építeni, mint az ezzel összefüggő, a művészi kvalitás és az előkelő ízlés védjegyeként elhíresült, divatos Munkácsy-márkát, amelyhez tartozó festményeket csupán a társadalmi elit engedhette meg magának.
A Szépművészeti Múzeum mostani jubileumi kiállítása e művészi sikertörténet feltérképezése, mely Munkácsy életművét, fő műveit és ez idáig rejtőzködő remekműveit új szempontok mentén, fordulatos pályaképe lencséjén keresztül mutatja be.
A kiállítás hat nagy tematikus egységből épül fel. Az első egység (Egy legenda születése – Az első sikerek) az Ásító inastól Munkácsy realista főművein (Siralomház, Éjjeli csavargók, Zálogház, Rőzsehordó nő, Köpülő asszony) keresztül a korszakváltó és egy új művészi hitvallást hirdető Műteremben című festményig mutatja be Munkácsy művészetének alakulását nemzetközi párhuzamok (Courbet, Millet, Stevens, Heilbuth alkotásai) mentén, illetve sikertörténetének kezdeteit a párizsi Szalonon elnyert aranyérmek összefüggésében. A Műteremben című festmény mellett kis műteremsarok idézi meg a mester egykori műtermét, a Munkácsy-hagyatékban fennmaradt művészkellékek és kultusztárgyak segítségével.
A századvég Párizsában: út az európai elitig című szekcióban Munkácsy párizsi sikertörténetének mérföldköve – a többszörösen kitüntetett, elsőként az 1878-as párizsi világkiállításon tiszteleti nagy aranyéremmel díjazott Milton története – kap kiemelt figyelmet, illetve az ezt követő stílusváltás és témaváltás. Munkácsy ekkor a szegényebb társadalmi rétegek életéből merítő, sötét tónusú, realista életképeit felváltották a párizsi élet és saját környezete mindennapjait megörökítő nagypolgári szalonképek. Itt látható a tárlat egyik különlegessége: egy Magyarországon most először bemutatkozó korai, tájba helyezett „szalonkép”: a Pávák. Ugyanitt kapott helyet a városi táj mint új motívum a mester munkásságában, a Monceau parkot és látogatóit megörökítő számos festménnyel. Munkácsy az 1870-es évek végére már nemcsak elismert, de híres és rendkívül jómódú festővé vált. A városi tájak azt a környezetet is szemléltetik, ahol a Munkácsy-házaspárnak a Párizs egyik legelőkelőbb környékén, a Villers sugárúton építtetett magánpalotája is állt.
A harmadik nagy egység („Kolosszálképek” festője: A világhírű Munkácsy) középpontjába a mester óriásképei (a Krisztus-trilógia mint képciklus, a Honfoglalás és a bécsi szépművészeti múzeum mennyezetképe) kerültek. Munkácsy sikereinek egyik kulcsa kétségtelenül az utazó szenzációképek, azon belül is a Krisztus-trilógia, melynek kezdeményezője műkereskedője, Charles Sedelmeyer volt. Az 1880-as években Európa-szerte és az Egyesült Államokban is bemutatott, több mint kétmillió látogatót vonzó Krisztus-képeknek köszönhetően Munkácsy a szó szoros értelmében világhírű festővé vált. Ezt követte hazai, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia keretein belül kapott több jelentős kitüntetése és két hivatalos megrendelése: a bécsi Kunsthistorisches Museum mennyezetképe (A reneszánsz apoteózisa) és az épülő Országház számára festett Honfoglalás.
A negyedik, Az alkotás szabadsága. Munkácsy tájképei címet viselő szekció azt a műfajt mutatja be, amelyben a festő leginkább mentesülhetett az elvárások és a műfaji kötöttségek béklyói alól, és amelyben a legszabadabban alkotva létrehozta a 19. századi magyar tájképfestészet olyan fő műveit, mint a Poros út első és második változata, vagy a Fasor című festménye.
Az ötödik tematikai egység (Divatos, drága, festői: szalonképek és a Munkácsy-márka) a 19. század végi párizsi szalonok világába enged bepillantást az életmű máig legnépszerűbb képtípusának, az úgynevezett szalonképeknek zömében magángyűjteményekből kölcsönzött darabjaival, köztük egy Magyarországon először látható különleges alkotással (Pamlagon ülő nő). A műkereskedő Charles Sedelmeyer szorgalmazására festett szalonképek a Munkácsy-márkát építették, és többségük a tengerentúlon talált otthonra jelentős amerikai magángyűjteményekben (például a New York-i Vanderbilt-galériában). Ebben a szekcióban Liszt Ferenc portréján keresztül a nagyvilági események helyszíneként elhíresült Munkácsy-szalon – mely Albert Wolff párizsi kritikus szerint „maga volt a párizsi elegancia csúcsa” – is megjelenik.
Végül A Munkácsy-kultusz címet viselő utolsó terem a Munkácsy-életművet és a festő személyét már életében körülölelő kultusz történetébe enged bepillantást, kezdve a Munkácsy-művek magyar múzeumi gyűjtéstörténetének kezdeteivel, a mesterről készült (festmény, szobor és grafikai) portrékon keresztül a személyének ikonikus voltát alátámasztó Munkácsy-mű (Vihar a pusztán) Csontváry által készített parafrázisáig (szubjektív másolatáig). A teremben látható számos, a kultuszhoz kapcsolódó tárgy és dokumentum, az 1882-es budapesti ünneplése keretében a mesternek készített ezüst babérkoszorú, a festő utolsó palettája, végül a kultuszt betetőző temetésének archív fotói, dokumentumai is egy videóösszeállításban.
A tárlat vezérfonala Munkácsy izgalmas karriertörténete, mely egyben a modern művész híressé válásának lehetőségeiről is tanúskodik. Egymást követő és egymásra épülő elismerései hatványozottan növelték tekintélyét, amelynek köszönhetően érkezett meg a korban elérhető legnagyobb nemzetközi hírnévig. Egyetlen más 19. századi magyar festő sem ért el ilyen eredményeket, nem vívott ki ilyen fokú megbecsülést és vált ilyen híressé az egyetemes művészeti színtéren. Sikertörténete számos magyar festőt inspirált arra, hogy Párizsban „próbáljon szerencsét”. Sikerei táplálták rendkívüli, országos méreteket öltő kultuszát is. Művészi életútjának hatástörténete, az őt övező hírnév és dicsőség hosszan tartó utóélete a művész nevét még halála után is sokáig éltette. E szenzációs legendáról, egy igazi magyar világsiker történetéről szól a kiállítás.
A kiállítás kurátora Krasznai Réka, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa, művészettörténésze.
