Száztizenöt évvel ezelőtt, 1909. május 5-én született Radnóti Miklós, a 20. századi magyar költészet meghatározó alakja.
Glatter Miklós néven látta meg a napvilágot egy jómódú asszimilálódott zsidó családban Budapesten. Édesanyja, Grosz Ilona és ikertestvére születésekor meghaltak. A költő egész életében hordozta e traumát. Tizenkét éves korában elveszítette édesapját, Glatter Jakabot is. Ettől fogva anyai nagybátyja, Grosz Dezső gazdag textilkereskedő vette gondjai alá.
Az 1920-as években magyarosította családnevét a gömöri Radnót falu nevére. A névválasztás nem véletlen, hiszen apai nagyapja, Glatter Jónás e faluban volt kocsmáros. Édesapja is itt született.
1927-ben érettségizett, majd 1 évig Liberecben tanult tovább textilipari szakon. Majd Szegeden tanult tovább magyar–francia szakon.
Első verses kötete 1930-ban jelent meg Pogány köszöntő címmel. 1931-ben jelent meg az Újmódi pásztorok éneke címet viselő kötete, ezt követte a Lábadozó szél 1933-ban.
Radnóti 1934-ben bölcsészdoktorátust szerzett egy évvel később tanári oklevelet kapott, ám zsidótörvények miatt viszont nem kapott állást. 1935. augusztus 11-én vette feleségül Gyarmati Fannit. 1936-ban magántanárként és alkalmi irodalmi tevékenységgel kereste kenyerét. Sorra jelentek meg kötetei: Újhold (1935), Járkálj csak, halálraítélt! (1936), Meredek út (1938), Ikrek hava könyve (1940). 1938-ban megkapta a Baumgarten-díjat.
Származása végett 1940-től munkaszolgálatokra hívták be. Bár 1943-ban kikeresztelkedett, ennek ellenére 1944 májusának végén újra behívták. A szerbiai Bor településére vitték, innen indult az erőltetett gyalogmenet tagjaként 1944. november 9-én Abda településen több társával együtt agyonlőtték.
Az abdai tömegsír exhumálásakor találták meg a költő utolsó verseit, a ma már Bori notesz néven elhíresült füzetben.
Radnóti Miklós a Nyugat harmadik nemzedékének lírikusa. Költészetét az avantgárd – elsősorban az expresszionista – öröksége és az újklasszicista verseszmény határozzák meg, a késő modern kérdésirányok nem jelentkeznek az életművében.
Radnóti az emberi helytállás és kitartás erkölcsi, irodalmi példája.
Radnóti Miklós a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja. Tehetsége már pályája kezdetén megmutatkozott. Korai verseit a szabadvers forma, az expresszionista hangok jellemzik. Érezhető a harmónia, a derű, az életöröm, a szerelem Fanni iránt, bár azért itt is találunk már – igaz kisebb számban – borúsabb hangulatú verseket. A verseiben az életöröm és a természetélmény tükröződik.
Későbbi köteteiben a világ változása az ő stílusában is változást hozott, az egyre inkább vészjósló létben keletkező művei, már érett, klasszikus formát mutatnak.Többszöri munkaszolgálatosként mindvégig megmaradtak költészetében a természet és a szerelem képei, ám ezt is elpusztítja a háború, s csupán az élni akarás viszi tovább az elgyötört lelket, testet.
Nemcsak a huszadik századi magyar irodalom egyik legnagyobb költői életművét alkotta meg, de nagy hozzáértéssel nyúlt a klasszikus magyar irodalomhoz is, és mindemellett a kortárs irodalmi életre is érzékenyen reagált.
