A Levant magazinban egy nemzetközi régész kutatócsapat az első részletes leírást adják a régió hosszú távú neolitikus otthonairól. Arábia északi részét a korábban feltételezettnél sokkal jobban belakták a neolitikus emberek. A tanulmány arra is új fényt vet, hogy mit ettek ezek a neolit emberek, milyen eszközöket használtak, és kivel kereskedtek? – írja a Biblical Archeology society magazin honlapján.
Egy több éves projekt részeként a Harrat ‘Uwayridban a Hijaz-hegyek és a Nefud-sivatag között, a csapat családi struktúrák százait azonosította, melyek álló kőkörökként ismertek.
A Kr.e. a 6. és 5. évezredből származó struktúrák végtől végig helyezett, masszív függőleges kőlapok koncentrikus köreiből állnak, és a struktúra közepén egy másik különálló kőlemez van. Az egyik kutató szerint a faanyagot a kősorok közé helyezték, ami egy központi pillérbe dőlt, és a tetejére volt helyezve a lakóhely teteje.
Bár a legtöbb ház 4.524-9.048 méter átmérőjű volt, néhány komplex lelet eléri a 27.84 méter átmérőt is. Annak ellenére, hogy a kiásott körök egy évezredig voltak használatban, nem lakták egész éven át, hanem szezonális struktúrák voltak, melyet a régió nomád népei építettek, akik valószínűleg évről évre visszatértek a helyszínre.
A körökben felfedezett leletek, amiket a csapat feltárt még jobban rávilágít azokra az emberekre, akik használták. Az állati maradványok között sok a domesztikált állat, köztük birka, és kecskék és szarvasmarha. Ezeket a domesztikált állatokat valószínűleg közvetlenül a levantei szomszédok vezették be, mivel nem őshonosak a területen.
De nem csak állatokat importáltak Levanteból. A körökben felfedezett kőeszközök között sok nagyon hasonló a Levantei stílushoz, különösen a nyílhegyek, melyek majdnem olyanok mint a levanteiek.
Azt nem tudni, hogy ezek a nyílhegyek vásárolt tárgyak, vagy helyileg készítették. Még a kőkörök is olyanok, mint a vadászó-pásztorkodó csoportok házi struktúrái, amiket több száz kilométerrel arrébb találtak Jordániában.
Levanten kívül, úgy tűnik, hogy ezek a neolitikus emberek cseréltek a Vörös-tengerről, 75 mérföldre nyugatról származó tárgyakat is, köztük dekoratív kagylóhéjakat és ékszereket. A kereskedelem lehetővé tehette a Harrat ‘Uwayrid népeinek, hogy gyarapodjanak ebben az időszakban, mivel a domesztikált állatfajok bevezetése által alkalmazkodni tudtak a régió nagyon változó időjárási viszonyaihoz.
Az észak-arábiai neolitikus élet nem minden aspektusára volt hatással Levante. A kultúra egy különösen helyi kifejeződése a monumentális kőstuktúrák jelenléte. Az ugyanebből az időből származó szabadtéri szentélyek, amik elérték a több tíz méter hosszt, hasonló leleteket tartalmaznak, mint a kőkörök és valószínűleg a helyi nomád népek vallásos és kultikus szükségleteire szolgáltak.
A szaúd-arábiai Nefúd-sivatagban több mint százezer éves emberi lábnyomokra bukkantak. A lábnyomokat Mathew Stewart, a jénai Max Planck Kémiai Ökológiai Kutatóintézet munkatársa fedezte fel 2017-ben PhD-je terepmunkái során.
A mai Szaúd-Arábia területén egy kis csapat Homo sapiens 120 ezer éve megállt, hogy élelmet szerezzen és igyon egy sekély tó vizéből, melyhez a minden mai állatnál hatalmasabb tevék, bölények és elefántok is jártak – olvasható a Science Advances aktuális számában közölt tanulmányban.
Lehet, hogy az emberek a nagy testű emlősökre vadásztak, de nem maradtak sokáig, a tópart hosszú útjuk egy állomása lehetett.
Miután felfedezték a Nefúd-sivatagi ősi lábnyomokat, a kutatók a friss tanulmányban részleteiben is rekonstruálták a helyszínt.
Ma az Arab-félsziget belsejét végtelen, száraz sivatagok borítják, amelyek lakhatatlanok lettek volna az ősember és zsákmányállatai számára.
Az elmúlt évtized kutatásai azonban megmutatták, hogy ez nem volt mindig így: a klíma természetes változásai miatt zöldebb, nedvesebb időszakok is voltak a térségben, ilyen lehetett az utolsó interglaciális, vagyis jégkorszakköz. Ebben az időszakban Arábia inkább a mai afrikai szavannák füves pusztáihoz hasonlított.
A lábnyomokat 2017-ben fedezte fel PhD-je terepmunkái során Mathew Stewart, a jénai Max Planck Kémiai Ökológiai Kutatóintézet munkatársa.
„A lábnyomok a kövületek egyedülálló fajtái, mivel a múlt néhány órájának vagy napjának emlékét őrzik meg olyan részletességgel, amilyet más fosszilis leletek nem nagyon nyújtanak” – idézte a Phys.org Stewartot, aki a talaj eróziója miatt fedezte fel a lábnyomokat az Al-Atharnak nevezett ősi tó partján.
Optikai lumineszcens kormeghatározó eljárással állapították meg, mikoriak a lábnyomok. Ez azt jelenti, hogy fényt bocsátottak a kvarcszemekre, és megmérték az általuk kibocsátott energia mennyiségét.
A több száz lábnyomból hét származott embertől, irányuk, távolságuk és méretkülönbségeik két vagy három, együtt vándorló egyedre utalnak.
A kutatók szerint anatómiai szempontból a modern emberek közé tartoztak, vagyis nem a Homo sapiens „unokatestvérei”, a Neander-völgyiek közé, mivel úgy tudni, abban az időben ők nem voltak jelen a tágabb értelemben vett Közel-Keleten, valamit erre utalnak a nyomokból kiolvasható testmagasságok és testtömegek is.
„Kőeszközökre nem bukkantunk, tehát nem telepedtek le a helyszínen tartósan. Úgy tűnik, inni jöttek és vadászni, talán éppen a szintén ott ivó állatokra” – magyarázta Stewart.
A lábnyomok mellett 233 kövületet is feltártak. Valószínű, hogy a húsevőket a növényevők vonzották az Al-Atharhoz, amint a mai szavannán is megfigyelhető.
Korábban is ismert volt, hogy a modern ember a mai Görögország déli részén és az úgynevezett levantei területen – a Földközi-tenger közel-keleti térségén – át áramlottak Eurázsiába. Az új kutatás szerint azonban „különösen fontos útvonalak lehettek a szárazföld belseje felé vezető, folyókat és tavakat követő útvonalak” is.
