Jókai Mór a magyar irodalomtörténet egyik legkiemelkedőbb írója. A magyar nyelvet eleganciával és úttörő szemlélettel formáló író alkotásai és irodalmi nyelvezete mind a mai napig olvasók sokaságának irodalmi műveltségét szélesíti, miközben anyanyelvünk fejedelmi használatára tanít bennünket. Húsz érdekes, kevésbé ismert információt olvashatunk a következőkben a kétszáz éve világra jött szerzőről, így megemlékezve a szívünknek oly kedves „nagy magyar mesemondóról”.
1. Születési neve Ásvai Jókay Móricz volt, mely nevet apja kedvenc hőséről, Benyovszky Móricról kapta. De hogyan is lett Móriczból „Mór”? A válasz után kutatva egy bájos történetre bukkanhatunk, mely szerint a szintén komáromi származású Tóth Lőrinc rövidítette le ily módon Jókai keresztnevét. Később pedig írótársa és bizalmas barátja, Petőfi Sándor javasolta, hogy irodalmi alkotásaiban is inkább ezt a rövidített, frappánsan hangzó nevet használja. Az 1848-as forradalmat követően az y-t i-re cserélte, ezzel állást foglalva, hogy nem él a nemesi származásával járó kiváltságokkal.
2. Kevesen tudják, de Jókai eredetileg versekkel és rébuszokkal indította útjára irodalmi karrierjét. Amit pedig talán még kevésbé gondolnánk, az az, hogy az írótehetség mindössze kilencéves kisdiák volt, mikor munkái már folyóiratokban jelentek meg. Ebben Tóth Lőrinc, a család közeli barátja segítette az ifjú írót – ő volt az első, aki felfedezte, hogy pártfogoltja hozza majd el a változást a magyar szépprózai nyelv mesteri szintre emelt kimunkálásában. Az Irodalmi Őr című lapban Tóth Lőrinc így írt Jókai első önállóan megjelent munkájáról (Az 1846-ban megjelent Hétköznapokról, melyet huszonegy éves korában írt): „Hatalmas elemek, megrázó képek, képzeletdús, ragyogó előadás, erőteljes eredetiség, olykor valódi nagyszerűség, vegyítve ép, egészséges humorral”, és habár az elemzés későbbi soraiban bírálattal illette a regény kompozíciójának elnagyolt voltát, mégis felsejlik írásában a büszkeség, hogy ő volt az, aki az ifjú író palántát szárnyai alá vette.
Betűrébusz a Regélő 1834. 70. számában
Egy négysoros vers A város bolondjáról a Helmeczy Társalkodó-ja 1834/54. számában
3. A pápai református főiskola is korán felismerte Jókai novelláinak eszmei értékét, ezért a főiskolai képzőtársaság érdemkönyvébe többször beiktatták az akkor keletkezett műveit. Az ottani irodalmi pályázatok díjainak elnyerése önbizalmat adott a fiatal irodalmárnak, illetve lehetőséget is nyújtott a hasonlóan kiváló írói vénával megáldott kortársakkal való megismerkedésre (itt találkozott többek között Petőfivel is, akihez szoros barátság fűzte).
4. 1846-ban ügyvédi oklevelet szerzett, és egy pert is szerencsésen megnyert. Azonban jogi karrierje nem volt hosszú életű. Visszaemlékezéseiből ismerjük a következő történetet: a jó nevű „Nagy Komló” vendéglő tulajdonosának és annak kocsmáros bérlőjének kárpótlási perében a fiatal, kezdő ügyvéd az utóbbit képviselte. A tulajdonos a serfőzés mesterségét űzte, és a perben azzal vádolta bérlőjét, hogy az édes ételeket adva a vendégeknek éri el, hogy bort igyanak az ételre, és ne az általa készített sört. Mindkét fél felsorakoztatta a maga tanúit, melyről Jókai így emlékezett meg: „Persze, mind arra a kérdésre, hogy ki ihatnék sert, mind arra, hogy ki ihatnék bort, tanút annyit lehet kapni, ahány seres és boros pohár van a világon”. A hosszan elhúzódó per végül odáig fajult, hogy az akkori legfelsőbb bíróság elé került az ügy. Jókai ekkor haragudott meg a körülményes jogi világra: úgy érezte, értékes idejét rabolták el tőle. „Nem bánom, igyatok sert, akár bort, én jóllaktam, nem veszekedem tovább. És soha többet engem a magisztrátus nem látott. Elhatároztam, író leszek és semmi más” – írta.
5. Jókai nem sokkal később Petőfi Sándorral karöltve a fiatal pesti íróközösség élére állt. Barátjával nemcsak egy szálláson osztoztak, hanem irodalmi lapot is vezettek közösen, valamint, ahogyan az a köztudatban mind a mai napig él, mindketten kivették részüket az 1848-as márciusi eseményeken. Baráti kapcsolatuk azonban véget ért, mikor Jókai oltárhoz vezette a nála idősebb Laborfalvi Rózát, a Nemzeti Színház művésznőjét, akinek egy házasságon kívül született gyermeke is volt. Petőfi nem tudta elfogadni ezt a házasságot, mindenáron le akarta beszélni barátját erről a botrányt maga után vonó döntésről, de a szerelmes Jókai nem fogadta meg tanácsát.
6. A Laborfalvi Rózával kötött frigy sajnálatos módon nemcsak a Petőfivel való barátságát tette tönkre, hanem családjával is megrontotta viszonyát. Az idősödő művésznő és az írólegenda szerelmének ugyanis nem volt mélyebb érzelmi előzménye, ennek ellenére 1848 őszén mégis megtartották az esküvőt. Jókai hirtelen döntésének következményeképpen édesanyja kitagadta, így azontúl az alkotásaiból befolyó jövedelemből, önállóan kellett magát és feleségét eltartania.
7. A világosi fegyverletételt követően Jókainak majdnem fél évig bujdosnia kellett Tardonában, míg felesége el nem intézte neki a komáromi menlevelet. Bujdosása idején ismerkedett meg a faragás művészetével: előbb egyszerűbb botfogantyúkat, majd figurális alkotásokat készített. A dísztárgyaknak beillő fa- és elefántcsont szobrait ámuldozva szemlélték a látogatói.
8. Első történeti regényét, az Erdély aranykorát (1852) nagy érdeklődés övezte. A regény cselekményéül szolgáló történetet Apafi Mihály erdélyi fejedelem korából merítette, eredeti és izgalmas képet festve a fejedelmi udvarról. Jókai a regény előkészítésekor régi történeti munkákat olvasott, valamint keresztül-kasul bejárta Erdélyt, megfigyelve a táj magával ragadó, rejtelmes szépségét, illetve belemélyedt néhány földrajzi és néprajzi munkába is. Élénk képzelőerejének köszönhetően alaposabb forrástanulmányokra nem tartott igényt, egy-két, az adott történeti korszakra jellemző információmorzsából már képes volt megeleveníteni főhőseinek kalandos útját (kortörténete éppen ezért nem, vagy csak részben valósághű).
9. Jókai kedvelte a természetközelséget, ezért 1853-ban telket vásárolt a Svábhegyen, ahol szemkápráztatóan gyönyörű kertet alakított ki magának.
Négy évvel később látogatott először Balatonfüredre felesége társaságában, mely élmény olyan mély hatást gyakorolt rájuk, hogy onnantól kezdve állandó vendégei voltak Fürednek. A balatoni táj bájos hangulata olyannyira elbűvölte a párt, hogy végül nyaralót is vásároltak a „magyar tenger” közelében. Jókai később itt írta meg a magyar irodalom egyik gyöngyszemét: Az aranyembert.
10. Jókai balatonfüredi nyaralója 1954 óta (mely év Jókai halálának ötvenedik évfordulója volt) emlékmúzeumként várja a látogatókat. Ez az ország egyetlen Jókai Emlékmúzeuma. 1992-től kezdődően pedig évről évre megrendezik a Jókai Napok rendezvénysorozatot, mely a magyar széppróza nyelvezetének megalkotója előtt tiszteleg.
Az idei, jubileumi év számos programmal várja az érdeklődőket, így érdemes körülnézni, hogy hol és milyen módon ünneplik majd a jeles író születésnapját. Hogy egyet kiemeljünk a sok közül, érdemes lesz például ellátogatni Balatonfüredre, az Emlékfa ültetésére, mely a kétszáz éve született íróra emlékezteti majd a Tagore sétányon járókat.
11. Térjünk át a gasztronómiai vonalra, melynek bevezetéseképpen olvassuk el az 1854-ben megjelent Kárpáthy Zoltán című Jókai-alkotás egy rövid részletét, és figyeljük meg, hogyan jellemzi humorosan az író a ma svédasztal névvel illetett étkezési formát:
„Nem az ős, patriarkális magyar lakomák egyike ez, hol minden ember tisztességesen asztalhoz ül, kinek-kinek el levén rendelve a maga helye, s elkezdik a levesen, és végigfolytatják az egész fogáson, háziúr és asszony agyonfáradnak a kínálkozásban.
A haladó korszellem más módot hozott be, asztal csak az ételek számára áll, ott van felhalmozva, mi szemnek és szájnak tetszik, mellettök kanalak, villák, kések és tányérok mind egy halomban; ki-ki vesz magának, amire szüksége van, ott kezdi, ahol akarja, eszik, iszik kínálás nélkül, s letelepszik, ahol helyet talál, a legszemesebbé a legízletesebb falat, a legkényelmesebb hely, senki sem fűszerezi kínálkozásaival a vendégséget, az emberek úgy esnek át rajta, mintha rabolták volna, s félnének, hogy egy másik társaság rajtok üt, és elhordja orruk elől”.
Kétség sem fér hozzá, egy svédasztal „kifosztása” szinte szóról szóra ma is ugyanúgy zajlik, mint ahogyan azt Jókai több mint százhetven évvel ezelőtt megírta.
12. A XIX. század végén Ignotus Emma asszony álnéven szakácskönyvet állított össze, és ehhez felkérte kora legjobb alkotóit is. Az akkor épp a Svábhegyen pihenő Jókai a következőképpen felelt a felkérésre: „Megpróbáltam konyha receptet írni, de semmi jóízű dolog nem sült ki belőle. Asszonyaink jobban értenek ehhez. Hiszen a mi ételeink készítésénél éppen a szájíz hatása, amit definiálni nem lehet”.
13. Ha már Jókairól és a gasztronómiáról van szó, ne feledkezzünk meg a Jókai-bablevesről sem. Az író kedvenc étele volt a füstölt, zsenge szopósmalac-körömmel együtt főtt bableves. Az eredeti recept egy egyszerű, de mégis sűrű bableves volt, ma már azonban csülökkel és kolbásszal készítjük el ezt a levest – Gundel Károly receptjei nyomán. A mai változatokban csülök és kolbász is szerepel.
14. Mielőtt megéheznénk egy kis Jókai-bablevesre, nézzünk meg még egy olyan Jókai-életeseményt, melynek olvasása meglepetést válthat ki belőlünk. Petőfivel ellentétben Jókai megfontoltabb, zárkózottabb személy volt, így nem gondolnánk róla, hogy szerkesztőként két párbajban is részt vett: egy alkalommal karddal Bulyovszky Gyulával, egy másik alkalommal pedig pisztollyal Pulszky Ferenccel. Mi váltotta ki a két párbajt? Nos, az első párbaj tárgya Szilágyi Lilla színésznő megsértése volt. A nagy tehetséggel megáldott színésznő Bulyovszky Gyula felesége volt. Egy német lap sikerei csúcsán úgy mutatta be az elismert tragikát, mint aki az „ősmagyar horogszegi Szilágyi családból származik”. Jókai azonban ezt nem állhatta szó nélkül, és gúnyosan megjegyezte az Üstökösben, hogy a színésznő: „nem annyira származik a horogszegi Szilágyi családból, mint inkább csak horogszegre való” (ezen állítása egyébként nem állja meg a helyét, mivel az ifjú művésznő valóban nemesi család szülötte volt). A haragos, sértődött férj ezt követően kihívta Jókait egy kardpárbajra, melyben mindkét fél szerencsére csupán kisebb karcolásokat szenvedett.
15. A második párbajnak is egy hasonlóan kicsinyes ügy volt a kiváltója. Jókai az 1860-as évek közepétől már nem igazán törődött saját hírlapjával, a Honnal, így szerkesztői szerepét Csernátony Lajos vette át, aki viszont gyakran durván és becsmérlően írt másokról, ezzel sok ellenséget toborozva Jókainak. Így történt, hogy egy cikk kapcsán Pulszky Ferenc is elégtételt követelt. Jókai erre azt válaszolta, hogy helyreigazítást adhat ugyan, de elégtételt csakis akkor, ha Pulszky előbb Csernátonyval intézi el az ügyét, aki azonban nem volt párbajképes a kor úri szabályai szerint, ezért hárult végül Jókaira a párbajban való helytállás. Egyes feljegyzések szerint így zajlott a párbaj menete:
„Pulszky háromszor lőtt, de a pisztolya mindannyiszor csütörtököt mondott. Jókai a levegőbe sütötte ki a maga pisztolyát. S mikor ezek után kezet fogtak, akkor vallotta be, hogy voltaképpen nem is olvasta a kérdéses cikket s éppenséggel nem tudja, milyen sértésért verekedett.
Ez alkalomkor mondta munkatársainak kedveskedő haraggal:
– Annyi közöm van nekem tihozzátok, mint a fűszeres bolt címertábláján a vadembernek – hozzá tartozik ugyan a bolthoz, de se nem az övé a bolt, se nincs bent soha a boltban”.
16. Jókai másodszor is megnősült, de ez a házassága még az elsőnél is megbotránkoztatóbb volt a közvélemény számára, hiszen felesége, Nagy Bella 55 évvel fiatalabb volt nála.
A világirodalom egyik legkiemelkedőbb alkotójának, Goethének az életrajzában bukkanhatunk még ehhez hasonló időskori szerelemre: a hetvenkét éves Goethe ugyanis a tizenhét esztendős Levezow Ulrikába szeretett bele. A méltán népszerű írók örök-fiatal és „makacs” lelkéről tesz tanúbizonyságot az életük alkonyán megtapasztalt szerelmük, és az, hogy a társadalom ítélkezése sem tántorította el őket a boldogságuk megőrzésétől.
17. Eötvös Károly, Jókai korának egyik legnevesebb ügyvédje a Balatoni utazás című művében igazán jó érzékkel fogalmazta meg azt, hogy mi tette Jókai Mórt rendkívül tehetséges írófejedelemmé:
„A téli Balatonnak sok tüneménye van. A sok közül kettőt választott ki Jókai. Az egyik az éjjeli vihar, s ennek is csak a hangja. A másik a rianás.
Kérdeztem Jókait, látta-e már a rianást?
– Nem láttam én.
– Hallottad-e hangját?
– Nem hallottam én.
– Hát hogy jutott eszedbe leírni Az aranyemberben?
– Huray beszélt róla egyszer-másszor.
Ilyen a költő. Ilyen Jókainál a teremtő lélek. Nem azt írja le, amit lát, hall, érint, tapasztal, megfigyel. Ezt minden ember tudja. Ezt még a tudós is tudja. Ezt még a szakértő Balatoni Bizottság is tudja. A költő egészen mást ír le.
Hall vagy lát valamit. Látása, hallása hangulatot szül lelkében. A hangulat és érzés egy pillanatig még néptelen és alaktalan, mint az egeknek kéksége. Majd élettel, alakokkal, mozgással lesz tele, mint ahogy az ég megtelik nappal, holddal, csillaggal, sugarakkal, fellegekkel. A teremtő lélek népesíti be az eget, az érzést és a hangulatot. Megfogamzik aztán eszméje, melynek szolgálatába állanak a tünemények. S amint az eszmének szóban, hangban, színben megtalálja igaz alakját, s elénk állítja mint élőt, küzdőt, viharzót, győzőt vagy legyőzöttet: előáll a költemény, a zene, a festmény.
S ha így áll elő: akkor örök élete van. Ami így áll elő: annak a lángelme az alkotója. S amit a lángelme így alkotott: az minden nemzetnek és minden kornak el nem tékozolható kincse, soha nem szűnő gyönyöre, el nem múló dicsősége”.
Ennél szebben talán nem is lehet szavakba önteni, hogy mi kölcsönözte Jókai történeteinek varázsát, melynek segítségével íróként hamar belopta magát az emberek szívébe, és amely nevét örökre beírta a magyar irodalomtörténetbe – valóban igaza lett tehát Eötvösnek: Jókai alkotásai örökéletűek, és soha ki nem apadó dicsőség forrásai a magyar nemzetnek.
18. Jókai lányává fogadta Laborfalvi Róza unokáját, Jókai Rózát, akiből festő, pasztell és grafikus művész lett, és akinek férje az Ópusztaszeren megcsodálható Feszty-körkép (melynek eredeti címe: A magyarok bejövetele) alkotója, Feszty Árpád volt.
19. Jókai Mór ötvenéves írói jubileumát ünnepelve száz kötetben jelentették meg műveit. A százkötetes nemzeti díszkiadásra több ezer megrendelő jelentkezett; az író ennek köszönhetően százezer forintos tiszteletdíjat vehetett át.
20. Jókai Mór nyolcvanadik életévében hunyt el, minden vagyonát szeretett feleségére hagyva. Síremlékét Kismarty-Lechner Jenő és Füredi Richárd készítették el az író születésének századik évfordulója alkalmából kiírt pályázatra. Budapesten, a Kerepesi Temetőben van lehetőségünk leróni tiszteletünket a kiváló író és egyben a magyar szabadság elkötelezett hívője előtt, akinek alkotásai nemcsak a régmúlt idők tanulságaival szolgálnak, hanem a magyar nyelv rejtett kincseinek kapuját is megnyitják előttünk.
Száztizenöt évvel ezelőtt, 1909. május 5-én született Radnóti Miklós, a 20. századi magyar költészet meghatározó alakja.
Glatter Miklós néven látta meg a napvilágot egy jómódú asszimilálódott zsidó családban Budapesten. Édesanyja, Grosz Ilona és ikertestvére születésekor meghaltak. A költő egész életében hordozta e traumát. Tizenkét éves korában elveszítette édesapját, Glatter Jakabot is. Ettől fogva anyai nagybátyja, Grosz Dezső gazdag textilkereskedő vette gondjai alá.
Az 1920-as években magyarosította családnevét a gömöri Radnót falu nevére. A névválasztás nem véletlen, hiszen apai nagyapja, Glatter Jónás e faluban volt kocsmáros. Édesapja is itt született.
1927-ben érettségizett, majd 1 évig Liberecben tanult tovább textilipari szakon. Majd Szegeden tanult tovább magyar–francia szakon.
Első verses kötete 1930-ban jelent meg Pogány köszöntő címmel. 1931-ben jelent meg az Újmódi pásztorok éneke címet viselő kötete, ezt követte a Lábadozó szél 1933-ban.
Radnóti 1934-ben bölcsészdoktorátust szerzett egy évvel később tanári oklevelet kapott, ám zsidótörvények miatt viszont nem kapott állást. 1935. augusztus 11-én vette feleségül Gyarmati Fannit. 1936-ban magántanárként és alkalmi irodalmi tevékenységgel kereste kenyerét. Sorra jelentek meg kötetei: Újhold (1935), Járkálj csak, halálraítélt! (1936), Meredek út (1938), Ikrek hava könyve (1940). 1938-ban megkapta a Baumgarten-díjat.
Származása végett 1940-től munkaszolgálatokra hívták be. Bár 1943-ban kikeresztelkedett, ennek ellenére 1944 májusának végén újra behívták. A szerbiai Bor településére vitték, innen indult az erőltetett gyalogmenet tagjaként 1944. november 9-én Abda településen több társával együtt agyonlőtték.
Az abdai tömegsír exhumálásakor találták meg a költő utolsó verseit, a ma már Bori notesz néven elhíresült füzetben.
Radnóti Miklós a Nyugat harmadik nemzedékének lírikusa. Költészetét az avantgárd – elsősorban az expresszionista – öröksége és az újklasszicista verseszmény határozzák meg, a késő modern kérdésirányok nem jelentkeznek az életművében.
Radnóti az emberi helytállás és kitartás erkölcsi, irodalmi példája.
Radnóti Miklós a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja. Tehetsége már pályája kezdetén megmutatkozott. Korai verseit a szabadvers forma, az expresszionista hangok jellemzik. Érezhető a harmónia, a derű, az életöröm, a szerelem Fanni iránt, bár azért itt is találunk már – igaz kisebb számban – borúsabb hangulatú verseket. A verseiben az életöröm és a természetélmény tükröződik.
Későbbi köteteiben a világ változása az ő stílusában is változást hozott, az egyre inkább vészjósló létben keletkező művei, már érett, klasszikus formát mutatnak.Többszöri munkaszolgálatosként mindvégig megmaradtak költészetében a természet és a szerelem képei, ám ezt is elpusztítja a háború, s csupán az élni akarás viszi tovább az elgyötört lelket, testet.
Nemcsak a huszadik századi magyar irodalom egyik legnagyobb költői életművét alkotta meg, de nagy hozzáértéssel nyúlt a klasszikus magyar irodalomhoz is, és mindemellett a kortárs irodalmi életre is érzékenyen reagált.
Kétszázhuszonöt éve, 1799. április 21-én született Táncsics Mihály író, publicista, politikus, az 1848. március 15-i forradalmi események szimbolikus alakja, akit a lelkes tömeg aznap szabadított ki a börtönből.
Veszedelmes felforgatónak tartották, akit bírói ítélet nélkül csuktak börtönbe
Szegény horvát-szlovák jobbágycsaládba született Stancsics Mihály néven, a tizenhárom gyermekből csak hét érte meg a felnőttkort. Élete első két évtizedét szülőfaluja, Ácsteszér egyik vályogfalú házában élte zsellérként és uradalmi cselédként robotolva. A személyesen is megtapasztalt jogtalanságok késztették arra, hogy élete végéig a jogegyenlőségért harcoljon. Tizenkilenc évesen takácsinasnak állt, ám hamarosan visszatért Ácsteszérre és a falusi tanító segédje lett. Autodidakta módon képezte magát, a budai tanítóképző elvégzése után, 24 évesen kezdte meg gimnáziumi tanulmányait, emellett nevelőként dolgozott, 1836-ban Külső-Józsefvárosban telepedett le. Eleinte – Horvát István hatására – nyelvészeti kérdések foglalkoztatták, francia–magyar nyelvkönyvet írt, amivel magára vonta a cenzorok figyelmét, példamondatai ugyanis a fennálló rendet kérdőjelezték meg.
Nézetei még a reformkori értelmiség számára is túl radikálisak voltak: kárpótlás nélküli jobbágyfelszabadítást sürgetett, írásait csak külföldön tudta kiadatni.
A konzervatív magyar főnemesi körök egy része a bécsi udvar megbízásából tevékenykedő felforgatónak vélte, ennek ellenére több arisztokrata család is alkalmazta nevelőként, házitanítóként, de rövidesen mindenhonnan elbocsátották. Táncsics 1841-től Kossuth Lajos Pesti Hírlapjánál dolgozott. 1843-ban Németországban adta ki és onnan csempészte haza a Sajtószabadságról nézetei egy rabnak című röpiratát, 1846-ban megjelent Józan ész című írásában már az osztály nélküli utópisztikus társadalom létrehozásának lehetőségéről értekezett.
Bár kritizálta a magántulajdont, a későbbi marxistákkal ellentétben nem hitt az erőszakos hatalomátvételben, úgy vélte, csak szerves fejlődés útján, külső erők hatása nélkül érhető el egy igazságos társadalmi berendezkedés. Ez azonban már sok volt a cenzúrának; le akarták tartóztatni, ám Táncsicsnak sikerült horvát területekre menekülnie, itt írta meg a Nép szava Isten szava című röpiratát. A hatóságok 1847-ben akadtak nyomára, és sajtóvétség miatt Budán bírói ítélet nélkül bebörtönözték.
Azzal viccelődtek, hogy ismét börtönbe kellene zárni
A magát demokrata republikánusként meghatározó közírót a börtönből a pesti nép szabadította ki 1848. március 15-én. A tizenkét pont egyike a politikai foglyok szabadon bocsátásának követelése volt, Pest-Budán pedig egyedül Táncsics raboskodott nem köztörvényes elítéltként. Miután kiderült, milyen szegényes körülmények között él Pesten, a forradalmi ifjúság gyűjtést szervezett számára – Táncsics emlékiratai szerint maga Petőfi Sándor is nyolcvan forinttal sietett segítségére. Kiszabadítása után nem sokkal megindította a radikális hangvételű Munkások Újságját, amelyben minden kiváltság eltörlését – „mindnyájunknak egyenlő polgárokká kell válnunk” – és általános választójogot követelt.
A lapot az „alkotmányos kerékvágást” szem előtt tartó forradalmi vezetés 1849 elején betiltotta.
Az állandóan darócruhában járó, mindenkit kendnek szólító és minden kompromisszumra képtelen Táncsics túlságosan nyílt volt, körömszakadtáig kiállt az általa igaznak tartott eszmék: a társadalmi igazságosság, a szabadság mellett. A siklósi kerület képviselőjeként tagja volt az első népképviseleti országgyűlésnek, de felszólalásai rendre közderültségbe fulladtak, a forradalom első évfordulóján egyes képviselők azzal viccelődtek, ismét börtönbe kéne zárni. Az alsó néprétegek körében viszont óriási népszerűségnek örvendett, az ő kitartó munkája révén törölték el a szőlő és a bor dézsmáját.
Halálra ítélték, jelképesen kivégezték, majd ismét börtönbe csukták
A szabadságharc bukása után halálra ítélték és jelképesen kivégezték. Felesége a régi pesti háza alatt kialakított rejtekhelyen bújtatta, itt írta a Mi a szocializmus és mi a kommunizmus?, valamint a Mik a vörös republikánusok, és mit akarnak? című röpiratait. Csak az 1857-es általános amnesztia után jött elő, ekkor rendőri felügyelet alá került, a fővárost is csak engedéllyel hagyhatta el. 1860-ban tüntetés szervezése, felkelésre való lázítás miatt tizenöt évi börtönre ítélték.
A rabságból az 1867-es kiegyezéskor majdnem teljesen vakon szabadult, de látása egy kockázatos műtét után javult. Magánéletében sem kímélte a sors: öt gyermekét veszítette el. 1869 és 1872 között az orosházi választókerület képviselője volt, a virilizmus (a vagyonosok számára a képviselőtestületekben előjogokat biztosító rendszer) eltörléséért, a választójog kiszélesítéséért és a legszegényebbek földhöz juttatásáért küzdött. A néha az Andorlaki Máté írói álnevet használó Táncsics Arany Trombita címmel lapot indított, bekapcsolódott a munkásság szerveződésébe, 1869 júliusában megválasztották az Általános Munkásegylet elnökének.
Az egylet vezetőivel 1870-ben szakított, képviselői mandátumának lejárta után teljesen visszavonult a közélettől.
Utolsó éveit nélkülözések között élte le, házát elárverezték, a neki járó csekély segélyt könyveinek árusításából próbálta kiegészíteni.
A dualista rendszert következetesen elvetette, a parasztság helyett egyre inkább a munkásosztályban látta azt az erőt, amely létrehozhat egy igazságosabb társadalmat. Táncsics Mihály 85 éves korában, 1884. június 28-án halt meg Budapesten. A dualizmus korszakában a Függetlenségi Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt sokat merített eszméiből, Móra Ferenc és Ady Endre is tisztelettel emlékezett meg róla. Számos utca, intézmény őrzi nevét, szülőháza ma múzeum. 1990 óta osztják ki az újságírói tevékenységet elismerő Táncsics Mihály-díjat.
“Informed that a Pole, a man with firsthand experience of communism, had just been chosen to lead the world’s oldest and largest Christian church, Solzhenitsyn said: ‘It’s a miracle! It’s the first positive event since World War I and it’s going to change the face of the world.’” pic.twitter.com/5B9v57ffsW
“Informed that a Pole, a man with firsthand experience of communism, had just been chosen to lead the world’s oldest and largest Christian church, Solzhenitsyn said: ‘It’s a miracle! It’s the first positive event since World War I and it’s going to change the face of the world.’” pic.twitter.com/5B9v57ffsW
A mai napon szültett 1676 -ban .Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.) magyar főnemes, a Rákóczi-szabadságharc vezetője, erdélyi fejedelem, birodalmi herceg (Reichsfürst).
1704-ben Gyulafehérvárott erdélyi fejedelemmé választották, és így ő volt az utolsó, aki betöltötte ezt a tisztséget. 1705-ben a szécsényi országgyűlésen a dux & princeps címeket kapta, amely „vezér és fejedelem” jelentésű, és a magyar történetírás hagyományos értelmezése szerint ezzel megválasztották „a haza szabadságáért összeszövetkezett magyar rendek vezérlő fejedelmévé”.
Neve szorosan összefügg az általa 1703-ban indított Rákóczi-szabadságharccal, melyben a teljes állami függetlenséget kívánta visszaszerezni a Habsburg Birodalomtól. E célnak megfelelően választották Erdély és Magyarország fejedelmévé, aminek tökéletesen megfelelt, mivel Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem leszármazottja volt, azonkívül dédapja és nagyapja, I. Rákóczi György és II. Rákóczi György, továbbá apja I. Rákóczi Ferenc is erdélyi fejedelem volt.
Szabadságharca azonban nem érte el a kívánt eredményt. A magyarság szemében ma is tiszta lelkű és becsületes vezetőként él tovább, mivel a szatmári békekötés után a felkínált közkegyelmet nem volt hajlandó elfogadni, és végig kitartott a magyar függetlenség ügye mellett. A szabadságharcot lezáró szatmári béke, a bukás ellenére is kompromisszummal zárult, amely megakadályozta Magyarország beolvadását a Habsburg Birodalomba, és a rendi alkotmány, ha látszólagosan is de fennmaradt 1848-ig.
Latin nyelvű jelmondata szállóigévé vált:
„ Cum Deo pro patria et libertate! (Istennel a hazáért és a szabadságért! “ Olyan történelmi személy, aki a magyarok nemzeti hőse és mai napig is szívesen emlékeznek rá. Rákóczi és szabadságharca a népzenére is nagy hatást gyakorolt, ebből az időből számos kuruc nótát gyűjtöttek össze. Ilyen például a Rákóczi kesergője, a Rákóczi-nóta és a Hahj! Rákóczi! Bercsényi!
2015-ben a magyar Országgyűlés a vezérlő fejedelem születésének évfordulóját, március 27-ét II. Rákóczi Ferenc emléknapjává nyilvánította.
2018-ban a magyar Országgyűlés a 2019. évet, II. Rákóczi Ferenc 1704. július 8-án fejedelemmé választása 315. évfordulóját II. Rákóczi Ferenc emlékévvé nyilvánította.
