Ötven éve, 1970. november 9-én halt meg Charles de Gaulle francia elnök, a modern kori francia történelem egyik legnagyobb alakja, az Ötödik Köztársaság első elnöke. De Gaulle a XX. század második felének legmeghatározóbb francia politikusa volt. Hazájában a mai napig igen erős a gaulle-izmus, ez a sajátos jobboldali áramlat, amely a nemzeti függetlenséget, az intézmények stabilitását, Franciaország nagyságát állítja a középpontba.
1890. november 22-én, Lille-ben született. Irodalomtanár apjától hazafias és vallásos nevelést kapott, tizenkilenc évesen jelentkezett a katonai akadémiára. 1912-ben kezdte meg katonai szolgálatát, parancsnoka az a Philippe Pétain volt, akivel a második világháború alatt került szembe. Az első világháborúban kétszer sebesült meg a frontvonalban, a verduni csata idején fogságba esett, és hiába próbált többször is megszökni, csak a német fegyverletétel után nyerte vissza szabadságát. A háború után a tehetséges fiatal tiszt a vezérkarhoz került, és könyvekben fejtette ki újszerű nézeteit: a jövőben csak egy motorizált, stratégiáját mozgékony páncélos alakulatokra alapozó hadsereg lehet ütőképes. A Maginot-vonalra és a németekkel szembeni védelemre esküvő francia katonai vezetés nem sok figyelmet szentelt de Gaulle hóbortjainak, de állítólag a túloldalon, Berlinben alaposan tanulmányozták műveit.
A második világháborúban, amikor a németek villámháborús taktikájukkal egyszerűen megkerülték a francia erődrendszert és tankjaikkal legázolták a franciákat, de Gaulle egy harckocsidandár élén ért el kisebb sikereket, de a vereséget nem tudta megakadályozni. A megadást ellenezte, de most sem hallgattak rá, így emigrációba vonult, nem vállalt közösséget a Pétain vezette, a nácikkal kiegyező vichyi Franciaországgal. Londonból irányította a felszabadításért küzdő Szabad Francia Erőket, ébren tartotta a lelkesedést és állhatatosságával, makacsságával (amelyet szövetségesei időnként arroganciának éreztek) kivívta, hogy Franciaországot a második világháború végén a győzelem teljes jogú részesének ismerje el a többi szövetséges nagyhatalom. Az ország felszabadításakor természetszerűen ő került a nemzeti kormány élére, de 1946 elején – nem tudván összebékíteni a különböző pártok gyakran eltérő véleményeit – lemondott. Ezután az ellenzéki lét, majd 1953-tól a magány (vagy ahogy a francia közbeszédben emlegetik, a sivatagi átkelés) évei következtek, ezeket vidéki birtokára visszavonulva töltötte. Az utódok kisszerű marakodása, a kiábrándulás és az 1950-es évek második felére kiéleződő algériai válság nyomán egyre többen gondolták ismét úgy, hogy csak a rendkívül népszerű De Gaulle vezetheti ki a válságból Franciaországot. 1958 júniusában kormányfő lett, majd az új alkotmány kidolgozása után, még abban az évben, novemberben az Ötödik Köztársaság első elnökévé választották.
Az ezt követő tizenegy év, a de Gaulle-korszak a látványos változások periódusa volt: sikerült lezárnia az algériai válságot, 1966-ban az ország szuverenitására hivatkozva kiléptette Franciaországot a NATO katonai szervezetéből, konzekvensen akadályozta Nagy-Britannia belépését az Európai Közösségekbe, az Európai Unió elődjébe. De Gaulle hitte, hogy Franciaországnak erős vezetésre van szüksége, monarchiára, de nem isteni jogból eredő örökletes, hanem választási monarchiára. A monopolisztikus berendezkedésnek idővel egyre több ellenfele támadt, különösen a fiatalok körében, és az 1968-as diákmozgalmakon az elnök még úrrá lett, de a következő év már bukását hozta. Egy nem túl jelentős, a szenátus reformjáról tartott népszavazáson 1969-ben vereséget szenvedett, és mivel feltétlenül tisztelte a népszuverenitást, azonnal lemondott. Élete hátralévő másfél évében egyszerű életet élt kelet-franciaországi vidéki házában, távol tartotta magát a politikától, emlékiratain dolgozott. Tizenhárom nappal nyolcvanadik születésnapja előtt, 1970. november 9-én, Colombey-les-Deux-Églises-ben érte utol a halál, amelynek hírét Georges Pompidou elnök, megválasztása előtt de Gaulle közeli munkatársa, e szavakkal jelentette be:
„De Gaulle tábornok halott. Franciaország megözvegyült.”
[type] => post [excerpt] => Ötven éve, 1970. november 9-én halt meg Charles de Gaulle francia elnök, a modern kori francia történelem egyik legnagyobb alakja, az Ötödik Köztársaság első elnöke. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1604961853 [modified] => 1604952227 ) [title] => Ötven éve történt: „De Gaulle tábornok halott. Franciaország megözvegyült.” [url] => https://history.karpat.in.ua/?p=1384&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 1384 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 1385 [image] => Array ( [id] => 1385 [original] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/charlesdg.jpeg [original_lng] => 68097 [original_w] => 1000 [original_h] => 600 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/charlesdg-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/charlesdg-300x180.jpeg [width] => 300 [height] => 180 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/charlesdg-768x461.jpeg [width] => 768 [height] => 461 ) [large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/charlesdg.jpeg [width] => 1000 [height] => 600 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/charlesdg.jpeg [width] => 1000 [height] => 600 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/charlesdg.jpeg [width] => 1000 [height] => 600 ) [full] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/charlesdg.jpeg [width] => 1000 [height] => 600 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => history [color] => brown [title] => Історія ) [_edit_lock] => 1604945027:12 [_thumbnail_id] => 1385 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4310 [translation_required] => 1 [translation_required_done] => 1 [_oembed_cf831b791ca6427bd421a8196ea2ce59] =>
Des chercheurs de l'Inrap @bournemouthuni@CNRS et @UBO_UnivBrest viennent de mettre en évidence la plus ancienne carte en Europe, datant de l'âge du Bronze ancien. La recherche porte sur la dalle gravée de Saint-Bélec (Leuhan, Finistère) et paraît dans le bulletin de @SPF_Infos. pic.twitter.com/ZTbSDDUF2C
[Vient de paraître dans le #BulletinDeLaSPF] La carte et le territoire : la dalle gravée du Bronze ancien de Saint-Bélec (Leuhan, Finistère), par Clément Nicolas et al. pic.twitter.com/HbI1xSKeZ6
— Société préhistorique française (@SPF_Infos) April 6, 2021
