Sokkal pontosabban körvonalazhatjuk azt a területet, amelyet a mai magyarok ősei közvetlenül a Kárpát-medencei betelepülésük előtt elfoglaltak – mondja Vitalij Szinyika. A moldáv régész szerint a térség régészetében lezajlott forradalmi változások újraalkothatják a magyarság Fekete-tenger melletti tartózkodásának képét, közvetlenül a honfoglalás előtt.
Vitalij Sztyepánovics Szinyika (1980) régész, a történelemtudomány kandidátusa, a T. G. Sevcsenkóról nevezett Dnyeszter menti Állami Egyetem Régészeti Laboratóriumának (Tiraszpol) vezetője.
– Úgy tudom, ön eredetileg szkíta kurgánokat ásott ki, eközben bukkant rá a magyarok etelközi elődeire. Hogyan történt mindez?
– A Fekete-tenger északnyugati előterében több tízezer temetkezési halmot – kurgánt – ismerünk, melyek építéséből és használatából az elmúlt hatezer évben itt élő szinte valamennyi nép kivette a részét. A sztyepp kurgánjai nem pusztán temetkezőhelyként, hanem földrajzi tereptárgyként is szolgáltak. Az általunk vizsgált sírhalmok többsége különböző korokból származó temetkezéseket és rituális tárgyakat tartalmaz. És valóban, a régióban sok magyar jellegű leletanyagot eredményező 9. századi lelőhely is előkerült a bronzkori halmokban, vagy azok közvetlen közelében, illetve néhány szkíta kurgántemetkezésben is.
Minden, általunk felfedezett régészeti leletet elemzünk és tudományos publikáció formájában közzé tesszük a szakma számára. Szerencsére elmondhatom, hogy különböző korszakok tapasztalt kutatói dolgoznak nálunk. Amikor az őskori kurgánok tanulmányozása során több, a halomsírok feltöltésébe beásott magyar jellegű temetkezésekre bukkantunk, felmerült annak szüksége is, hogy az összes hasonló leletegyüttes teljes adatbázisát felülvizsgáljuk, kibővítsük. Kiderült, hogy az elmúlt évtizedekben jó néhány magyar vonatkozású temetkezést találtak már, csak tévesen határozták meg és értelmezték azokat. Az elmúlt 10-15 évben azonban nagyon sok új lelet látott napvilágot ebben a témakörben és a tudományos érdeklődés jelentősen felélénkült, köszönhetően a magyar kutatási kezdeményezéseknek is. Így ma már sokkal biztosabban tudjuk felismerni és azonosítani az etelközi magyarsághoz köthető tárgyi emlékeket.
– Kutatásaival megtízszerezte a Dnyeszter vidéki, és az Al-Duna moldáv oldalán található magyar lelőhelyek számát. Milyen új tudományos eredmények követték a leletek robbanásszerű növekedését?
– A legfontosabb, hogy tényszerűen kimondhatjuk: eltűnt a „fehér folt” a magyarok elődeinek kelet-európai tartózkodását megjelenítő régészeti térképen. Sokkal pontosabban körvonalazhatjuk azt a területet, amelyet a mai magyarok ősei közvetlenül a Kárpát-medencei betelepülésük előtt elfoglaltak. Különös jelentőséggel bír az is, hogy a Fekete-tenger menti sztyeppen itt sikerült elkülöníteni először olyan szerény mellékletű korai magyar temetkezések is nagy számban, amelyekben a közrendű lakosság, a köznép is képviselteti magát, nem csak a gazdag mellékletű elit!
Ezek a radiokarbon és archeogenetikai vizsgálatokkal is megerősített magyar jellegű temetkezések kivételesen részletes, mély betekintést nyújtanak a régió kora középkori társadalmi képébe. Aki az utóbbi években figyelemmel követte a moldovai kora középkori régészeti szakirodalmat, ahol a vonatkozó cikkek többsége a nemzetközileg is rangos, a magyarországi régészeti kiadványokat is megelőző Q1 besorolású Stratum című folyóiratban jelentek meg, pontos képet kaphatott minderről.
– A legfrissebb eredmények szerint hol lehetett Etelköz?
– A legújabb kutatások arra mutattak rá, hogy a tágabb értelemben vett Etelköz a Prut és a Dnyeper folyó között helyezkedett el, a füves és erdős sztyepp övezetében. Ne felejtsük el azonban, hogy nomád társadalommal van dolgunk: szálláshelyük idővel megváltozhatott, például a kazárok és a besenyők nyomására nyugat felé tolódhatott el.
Magyar jellegű sírból származó fülbevaló (Szlobodzeja)
A magyar jellegű lelőhelyek (Szubbotci régészeti horizont) elterjedése a Fekete-tenger északi előterében (Etelköz, térkép)
– Mikor távoztunk? Az összes magyar elment „hont foglalni”, vagy egy részük Etelközben maradt?
– A magyarok többsége a 9. század utolsó évtizedében hagyta el ezt a területet, amit régészeti adatok és írott források is alátámasztanak. A leletek alapján a magyarok egy része azonban maradt Etelközben, fokozatosan asszimilálódva az itt feltűnő török nyelvű nomád törzsek közé. Moldáv régészek mutattak rá először arra is, hogy a X. század derekáig a magyar politikai érdekszféra keleten a Dnyeszter folyóig megmaradt, helyi szláv szövetségben.
– Mit lehet tudni az etelközi mindennapokról, társadalomról?
– Ebben az időszakban az eurázsiai sztyepp tipikus nomád társadalmáról beszélhetünk. Az egyes nemzetségek és családok nyáron rendszeresen északra, a vízben gazdagabb erdős sztyeppre, télen pedig délre, a tengerhez közelebb költöztek szállásterületükön lovaikkal, tehén- és juhállományukkal. Törzsi és törzsszövetségi szinten pedig közös ünnepeken gyűltek össze évente többször, magasabb szinten, hogy megszervezzék az ellenség elleni közös védekezést, vagy a közös portyákat.
– Milyen volt a viszonyunk a szomszédokkal? Mit tudunk az etelközi magyarság etnikumáról?
Az anyagi kultúra egyaránt tükrözi a kapcsolatokat a szomszédos népekkel és országokkal, úgy mint az I. Bolgár Cárság, a Rusz, Kazár Kaganátus, török nyelvű nomád népek, alánok, illetve a korai középkor nagy civilizációs központjaival, a Keletrómai Birodalommal, az Arab Kalifátussal és a perzsiai területekkel. A kapcsolattartás az adott helyzettől függően békés (kereskedelem, követségi kapcsolatok) és katonai (rajtaütések, adóbeszedés, ellenséges támadások visszaverése) is lehetett. A temetkezési szokások konzervatívizmusa, illetve a viseleti elemek és a fegyverek összességéből ítélve elmondhatjuk, hogy az etelközi magyarság általánosságban véve megőrizte a Volga-Dél-Urál vidékéről hozott anyagi és szellemi műveltségét, némi újabb nomád török elemekkel keveredve, kiegészülve.
Vitalij Sztyepánovics Szinyika
Magyar jellegű sír feltárása (2021)
– 2019-től három éves kutatási szerződés keretében dolgoznak tovább a moldovai és a magyar szakemberek a terepen és a múzeumok mélyén egyaránt. Milyen eredményeket vár a közös munkától? Melyek a fő célok? Mik a remények?
– A munka fő célja az, hogy újraalkossuk a Fekete-tenger északi előterében, közvetlenül a honfoglalás előtt élt magyarok történeti-régészeti képét. Ennek a kutatásnak keretében nem csupán új feltárásokat végzünk, hanem minden, korábbról felgyülemlett olyan adat alapos elemzését is, amelyek lehetővé teszik a régebben fel nem ismert magyar jellegű lelőhelyek azonosítását.
Különösen ígéretesnek tűnnek a természettudományos elemzések, úgy mint a radiokarbon kormeghatározás, antropológia, archeogenetika, archeozoológia, és így tovább. Az új módszerek segítenek a leletek keltezésének tisztázásában, a magyar jellegű leleteket tartalmazó sírokban feltárt csontvázak biológiai eredetének és családi kötelékeinek azonosításában, ezen konkrét személyek egykori fizikai külsejének rekonstruálásában, továbbá az akkori várható élettartam, betegségek és sérülések megállapításában, a háziállataik fajtájának és megjelenésének kiderítésében és ezer más dologban. Reméljük, hogy sikerül még további új magyar leletegyütteseket, lelőhelyeket feltárni, közöttük telepeket és olyan nagy sírszámú temetőket mint a Slobodzeya.
Magyar jellegű övkészlet részlete Szlobodzeja lelőhely egy sírjából
Harci kés egy magyar jellegű sírból Glinoje lelőhelyről
