1945. január 27-én halt meg munkatáborban a magyar író, esszéista.
Hetvenöt évvel ezelőtt hunyt el Szerb Antal magyar író, esszéista a balfi munkatáborban, ahová zsidó származása miatti munkaszolgálata során került.
Szerb Antal 1901-ben született Budapesten Szerb Károly óragyáros, kereskedő és Herzfeld Elza fiaként. Édesapjával együtt 1907-ben a római katolikus vallásra tért át (keresztapja Prohászka Ottokár volt), és attól kezdve ebben a szellemben nevelték. A budapesti piarista gimnáziumban Sík Sándor tanította magyarra és támogatta irodalmi ambícióit. Itt írta élete első verseit, novelláit, sőt felsős gimnazista korában esszé- és drámakísérletei is születtek. Az iskolai önképzőkör elnöke és a cserkészcsapat őrsvezetője volt.
Szerb 1920 szeptemberében iratkozott be a pesti egyetem bölcsészkarára, magyar–német szakra, megtanult angolul és franciául, majd a Kölcseyről írt értekezésének benyújtása után 1924. július 24-én doktorrá avatták. Legnagyobb művei a harmincas évektől születtek: a Magyar Irodalomtörténet és A Pendragon-legenda 1934-ben, az Utas és holdvilág 1937-ben, A világirodalom története 1941-ben jelent meg.
Az irodalmárt 1943-ban, majd 1944. június 5-én behívták munkaszolgálatra: először Fertőrákosra, majd Balfra került. Halálának körülményeiről ellentmondásos adatok vannak. Szerb Antalné leírása szerint 1944 telén a balfi táborban nagyon legyengült, „nyilas suhancok” félig agyonverték, ezt követően 1945. január 27-én meghalt.
