„A korai magyarok egyértelmű, jellegzetes tárgyi kultúrát hoztak magukkal, vándorlásuk pedig rendkívül gyors volt.” Olekszij Komar napjaink ukrajnai magyar őstörténeti kutatásinak támogatója, aki könyvet írt a korai magyarság vándorlásának történeti és régészeti emlékeiről. A nemzetközi hírű régésszel, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársával a magyar ősmúlt izgalmas új felfedezéseiről jelent meg interjú a Mandineren.
– Miért kezdte ukrán régészként a magyarok őstörténetét kutatni?
– Érdeklődésem a korai magyarok története és régészeti emlékei iránt egész egyszerűen annak a ténynek köszönhető, hogy a magyarok Eurázsia kora középkori történetének rendkívül fontos szereplői.
A magyarok elődeivel foglalkozó publikációk hirtelen növekedése az elmúlt évtizedben azt mutatja, hogy ezt a jelentőséget a külföldi, nem magyar kollégák is kezdik megérteni.
– Ön korszakalkotó monográfiát írt oroszul a „magyar kérdésről”, ami magyarul is megjelent. Mit lehet tudni kutatásai alapján a magyar etnogenezisről?
– Könyvem a magyar etnogenezis jóval szerteágazóbb problémájának csupán egy szeletére koncentrál: a IX. századi rövid migrációs időszakra az Uráltól az Al-Dunáig. Egészen mostanáig a történészek úgy hitték, hogy a magyarok áttelepülése hosszú, két-három évszázados folyamat volt. Ezek a történészek azt feltételezték, hogy a magyarok ősei Baskíriában és a Don-medencében is jelentős időre „megálltak” a vándorlás során. Azt is feltételezték továbbá, hogy a magyarok anyagi kultúrája többször és radikálisan megváltozott aktuális, letelepedett szomszédaik hatására. Az új régészeti felfedezések ugyanakkor azt bizonyítják, hogy ezek az elméletek hibásak.
Olekszij Komar
A korai magyarok egyértelmű, jellegzetes tárgyi kultúrát hoztak magukkal a Dnyeper folyó mentén elterülő sztyeppre, amely kultúra a Volgától keletre, részben pedig még távolabb, az Ural keleti oldalán formálódott a IX. században. Ezek szerint a vándorlás rendkívül gyors volt: minden bizonnyal egyetlen generáció alatt lezajlott.
Az említett tárgyi kultúra sajátosságai alapján kijelenthetjük, hogy mindez valahol az Irtis és a Tobol folyók között alakult ki, a régió déli részén. Kimutatható egyes lovas nomád kultúrák, a besenyők, oguzok és kimemek hatása is. A magyarok ősei ugyanakkor egyedi ötvösművészetet hoztak létre, ami különbözött a többi nomád nép és az erdőlakó ugor nyelvű népekétől egyaránt.
– Mit tudhatunk a vándorlásról?
– A korai magyarok vándorlásában nem egy, hanem néhány, egymáshoz közeli rokon ugor nyelvű közösség vett részt. Az első csoport az Urálon túli területen maradt, a mai Cseljabinszk környékén Oroszországban. Egy nagyon fontos és érdekes IX–X. századi régészeti lelőhely került elő itt pár éve az Ujelgi-tó partján. A második csoport a VIII–IX. századi baskíriai Karajakupovo-kultúra népességhez csatlakozott és a Bjelaja folyó völgyében éltek tovább. A harmadik közösség tovább vándorolt nyugatra és letelepedett a Káma folyó térségében, ahol még a hetvenes években felfedezték a részben magyarokhoz köthető, híres Bolsije Tyigani temetőt a IX–X. századból.
A két utóbbi csoport később mint Magna Hungaria magyarul beszélő népessége vált ismertté.
A mai magyarok ősei azonban nem maradtak ezeken a területeken, hanem tovább vonultak nyugatra a déli sztyepp útvonalán: ők hagyták hátra a Szubbotci-leletkör (IX. század) temetőit a Fekete-tenger északi előterében.
– Mi a helyzet az etelközi magyarokkal?
– Bizánci szövegek alapján Etelköz egy kisebb terület volt a Dnyeper folyó jobb partján, nagyjából fel az Ingulec folyóig. Régészeti adatok viszont azt mutatják, hogy a Szubbotci-típusú temetkezések a Dnyeper bal partjától a Dnyeszterig, sőt, egészen az Al-Dunáig fellelhetők.
Mindez azt jelenti, hogy a magyarok őseinek megtelepedése itt nem pusztán a sztyepp vidékére korlátozódott, hanem szabadon választották meg a szálláshelyüket. A temetkezési helyek főként a sztyepp és az erdős sztyepp határán, a nagy folyami árterek közelében találhatók, ami arra utal, hogy a magyarok a török nyelvű nomád népekkel ellentétben a párásabb éghajlatú környezetet favorizálták és kevésbé féltek a hótól.
Az új szálláshelyek természetesen új kapcsolatokkal jártak: az etelközi temetőkben különböző típusú fazekastermékeket találtunk. Az edények egyik csoportját volgai bolgár fazekasok készítették, ezeket a termékeket a magyarok hozták magukkal a Volga vidékéről. Más darabokat a Krímben gyártottak, a harmadik csoport pedig szláv fazekasok munkáját dicséri. Ami a drágább ezüstedényeket illeti, azok a Kazár Kaganátus kézműveseitől származtak. Egyúttal a magyarok hatását is jól megfigyelhetjük egykori szomszédaik leletanyagában. Ennek emlékei a Szubbotci-leletkörből származó jellegzetes övdíszek a Krímben, illetve a Don menti szaltovói népesség körében, valamint a szlávok lakta telepek hagyatékában egyaránt.
Olekszij Komar 2018-as koncepciója a magyar őstörténetről, a vonatkozó kora középkori régészeti lelőhelyek adatbázis nyomán
– Az ön kutatásai alapján vált egyértelművé, hogy a magyarok a honfoglalást követően is élénk kapcsolatban maradtak a keleti területekkel. Mit jelent ez pontosan és miért olyan fontos ez a megállapítás?
– Az ilyen távoli kapcsolatok a X. században egyáltalán nem számítottak kivételesnek. Arról az időszakról beszélünk, amikor a Közép-Ázsiát és Észak-Európát összekötő nagy kereskedelmi útvonalak létrejöttek és aktívan használták is azokat. A Közép-Ázsiában vert iszlám ezüstpénzek egészen Britanniáig elterjedtek. Amit eddig nem tudtunk, hogy a „Prémútnak” nevezett kereskedelmi útvonal Volgai Bolgáriát az Urálon túli régióval összekötő ágán magyar kereskedők is megfordultak.
A történészeket régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy ez a kereskedelem milyen nyelven folyt. Ha ebbe belegondolunk, elmondhatjuk, hogy a magyarok megtanulhatták a szláv nyelvet a szomszédaiktól, a Volga- és Urál-régió finn, permi, és ugor lakosságával pedig a saját anyanyelvükön beszélhettek.
Ez hatalmas előnyt jelenthetett nekik a germán vagy arab kereskedőkkel szemben, akik számára Kelet-Európa lakosságának többsége teljesen érthetetlen nyelven beszélt.
Ami a mi szempontunkból különösen fontos ugyanakkor, hogy a kereskedelmi útvonalakon keresztül a korabeli divat egyes elemei is terjedtek. Például a híres magyar tarsolylemezes övtáskákat nem a magyarok hozták be magukkal a Kárpát-medencébe a IX. század végén. Ennek a tárgytípusnak a divatja csak a X. században bukkant fel, majd terjedt el a Magyar Fejedelemség területén kívül sokkal keletebbre is, a Középső-Volga és Káma folyó régiójában. A régészek rámutattak ugyanerre a X. és korai XI. századi veretes övek esetében is, ami önmagában is egy hatalmas kutatási téma.
– Mostanában indulnak be az ukrajnai magyar őstörténeti kutatások az ön hathatós segítségével. Milyen lehetőségek rejlenek ezekben a kutatásokban és milyen célokat fogalmaztak meg?
– Komoly lehetőségek! Mindenek előtt a modern természettudományos kutatási módszerek ma már lehetővé teszik olyan temetőanyagok érdemi vizsgálatát is, amelyekre a régészek korábban nem fordítottak különösebb figyelmet.
Elsősorban a radiokarbon-keltezésre, az izotópos és a DNS-elemzésekre gondolok.
Ezeknek a lehetőségeknek köszönhetően a legkevésbé „látványos”, legszegényesebb temetkezések is datálhatóvá váltak és azonosíthatók például a rokonság szempontjából. Korábban a régészek csak olyan adatbázist tudtak összeállítani és elemezni, amelyek pusztán a hagyományos régészeti vizsgálati módszereken alapultak. Manapság már az összes rendelkezésre álló információt érdemes összegyűjteni, mivel elemzési képességeink kibővültek. Nem csupán az ősi népek eredetét, de az étrendjüket, a betegségeiket és számtalan egyéb aspektust is tanulmányozhatunk már.
Magyar jellegű aranyozott ezüst szablyaszerelék az etelközi szállások (Szubbotci-típusú lelőhelyek) hagyatékából Korobcsino (Ua) lelőhelyről
Az etelközi hagyaték (Szubbotci-típusú lelőhelyek) korai horizontja Dél-Urál vidéki elemekkel
Másodsorban új ásatási helyszínek felkutatása is szóba jöhet, ami friss leletekkel gazdagíthatja tudásunkat a korai magyarokról. Itt nem csupán a magyarok tényleges temetkezési helyeiről beszélünk, hanem a „szomszédok” temetkezéseiről egyaránt: alánokról, szlávokról. A korabeli szláv települések legújabb leletei arra utalnak, hogy a IX. század második felének magyar populációja rendkívüli befolyással bírt a Dnyeper bal partján élő szláv törzsek viseleti szokásaira, divatjára.
Néhol ez a magyar hatás ma már komolyabbnak tűnik, mint magának a Kazár Kaganátusnak a befolyása!
Ezek a teljesen új és váratlan információk arra sarkallnak, de egyúttal kényszerítenek is minket, kutatókat, hogy a régióra vonatkozó eddigi történelmi elképzeléseinken is változtassunk.
%20korai%20horizontja%20D%C3%A9l-Ur%C3%A1l%20vid%C3%A9ki%20elemekkel.jpg)
