Újlak története

A nagyszőlősi járási Újlak, amely egy 1959-ben kapta meg a községi státuszt, ma azonos nevű újonnan megalakult kistérség központja a Beregszászi járásban, amely a számunkra legközelebbi szomszédos ország – Magyarország – határán található. Ezért törvényszerű az a tény, hogy Újlak lakosságának döntő többsége magyar, akik már itt éltek a település megjelenése előtt. Sőt, maga a település neve a magyar „Tiszaújlak” szóból származik, ami azt jelenti – „új település a Tiszán”.

És éppen ezen a területen aratták első győzelmüket a kuruc lázadók 1703. július 14–16-án, akik II. Rákoczi Ferenc vezetésével a magyar nép felkelésének aktív résztvevői voltak. Később, 1906-ban, Újlak és Tiszabökény faluk határában történt esemény kapcsán különleges emlékművet állítottak, amely a legendás és misztikus madarat – a Turult ábrázolja. 1945-ben, a szovjet hatalom megsemmisítette az emlékművet, 1989-ben azonban az emlékművet eredeti mivoltában helyreállították. Azóta a Turul emlékmű a kárpátaljai és szomszédos régiók magyarjai egyik legfontosabb zarándokhelye, és a magyar nemzet egyesülésének egyik szimbóluma.

De kezdjük az elején… A tudósok megállapították, hogy már a korszak elején léteztek települések ezen a területen. Az is közismert, hogy a XIII. században a mai Újlak helyén Nyírtelek nevű falu létezett, amely 1270-től az akkori Hont-Pázmány nemzetség tulajdonában volt, akik számos birtokot kaptak a királytól a Tisza folyó mentén. Akkortól a települést több írásos forrás is megemlíti, amely szerint lakói aktívan foglalkoztak szőlőtermesztéssel, valamint számos ellenséges támadásnak voltak alávetve.

A XIII. század végén a régi falu megszűnt. Valószínű, hogy a Tisza áradása idején pusztult el. 1304-ben pedig már egy új falu jelent meg az egykori Nyírtelek helyén, amely az Újlak nevet kapta, ami „új települést” jelent. 1332-ben már katolikus plébániával rendelkező, meglehetősen nagy település volt.

Újlak fejlődésének új kilátásai a XV. században nyíltak meg, amikor 1417-ben itt egy nagy só-tároló raktár épült, amelyet a Szigetről úsztattak át a Tisza folyón. A falubeliek szekérrel szállítottak a sót. Nehéz és életveszélyes munka volt, amiért a parasztok nagyon csekély bért kaptak. Amikor 1425-ben felkelés tört ki a máramarosi sóbányákban, az újlaki raktár munkásai aktívan támogatták. A Királyi Só Hatóság kénytelen volt némileg javítani munkakörülményeket.

1632. március 31-én Újlakon került sor Magyarország északkeleti megyéi küldötteinek tanácskozására, amelynek témája a török ​​támadások elleni közös intézkedések megvitatása volt. A küldötteknek szóló megbízatásokban arra utasították őket, hogy „ne lépjenek kapcsolatba a török ​​képviselőkkel, és védjék meg a haza jelenlegi és jövőbeli érdekeit”. De ez sajnos nem mentette meg Újlakot a török ​​csapatok általi rombolástól. 1661-ben, az akkor Ausztriával hadakozó török csapatok áthaladtak a településen, és mindent elpusztítottak, ami az útjukban állt. A falu teljesen tönkrement. A parasztok kénytelenek voltak nagy adókat fizetni. Az adóbeszedés során, amelyet a hatóságok katonai egységek segítségével hajtottak végre, nem egyszer történtek zavargások és összecsapások.

A Tököli Imre által vezetett 1678–1688-as osztrákellenes felkelés idején a falut német csapatok lepték el, akik kifosztották a lakosságot és gúnyoltak rajtuk.

A szabadságharc a XVII. század végén, a XVIII. század elején jelentősen felerősödött. Újlak is részt vett a magyar nép az 1703–1711-es években a szabadságharcban és több tucat katonát „adott” II. Rákóczi Ferenc lázadó seregének, akik közül sokan meghaltak az Óvári és Szatmári ostrom alatt.

1717-ben a krími tatárok, megtámadva a dél-kárpátaljai megyéket, lerombolták Újlakot, sok lakosát rabosították. 1718-ban az Arembergi osztrák gyalogezred állomásozott Újlakon. A zaklatás és az erőszak elől menekülve a település lakói a hegyekbe, erdőkbe vagy más falvakba menekültek.

A 18. század második felében kissé megnőtt Újlak lakosainak száma. Ezen kívül sok nemes lakott a faluban, akik a só – igazgatásban szolgáltak. Többféle adót kellett befizetni: a készpénzadó, a kilenced természetbeni beszolgáltatása fizetésére valamint az egyház számára a tized. A jobbágyság a mezőgazdasági munka legforróbb időszakában volt kénytelen dolgozni.

Sok helyi lakos dolgozott a só raktárakban és szállítóként. Azért mentek dolgozni, mert így kiválthatták magukat a jobbágyságból. Az államkincstár már 1770-ben megvásárolta a parasztokat egy helyi földbirtokostól, attól a pillanattól feudális feladataikat a só-igazgatósás javára végezték.

A só-ipar terjeszkedésének köszönhetően a XIX. század közepén, Újlakon sok galíciai paraszt telepedett le, akik viszont az elviselhetetlen elnyomás elől menekültek. Hozzájárultak a kézműipar és a kereskedelem fejlődéséhez, amivel később a só-igazgatóság jobbágyaival is elkezdtek foglalkozni.

Újlak lakói aktív résztvevői voltak az 1848–1849-es szabadságharcnak. 1848 júniusában itt hozták létre a nemzetőrség különítményét, amelybe 168 ember vonult be. A különítmény az Ugocsai plébánia nemzetőrségének második századába került, katonai szolgálatot az osztrák határ közelében teljesítettek, részt vett a harcokban is.

A XIX. század második felében Újlak növekedni és gyarapodni kezdett. Számos cseréptetős tégla- és kőház épült, ám az épületek zöme továbbra is agyagból és szalmából készült.

1900-ban már 519 ház volt Újlakon, megnőtt a lakosok száma is: 1857 és 1900 között megduplázódott és elérte a 3008 személyt. A mezőgazdaság a földhiány miatt viszonylag csekély szerepet játszott. A falusiak nagy része kézművességgel foglalkozott. 1863 márciusában még kézművesek szövetsége is létrejött Újlakon. 1885-ben kézműves iskolát hoztak létre a faluban, amelynek 65 diákja volt. Az iskolát a helyi közösség költségén tartották fenn.

Az első világháború sok bánatot és szenvedést hozott Újlak lakóinak. A Nagy háború befejezése után a trianoni békeszerződés (1920. június 4.) határozatával Kárpátalját elcsatolták Magyarországtól és az újonnan megalakult Csehszlovákiához került. Így volt ez 1939-ig is, amikor régiónkat újra Magyarországhoz csatolták.

A második világháború alatt Újlak, mint Kárpátalja egészében, ismét pusztítást, bánatot és szörnyű tragédiákat élt át. A háború után Kárpátalját 1945-ben Szovjet-Ukrajnához csatolták. A szovjet időszakban régiónk, beleértve Újlakot is, a szocializmus minden „előnyét” elszenvedte: vagyonelkobzás és kollektivizálás, üldöztetés, az értelmiség és mindazok elnyomása és megsemmisítése, akik a Szovjetunió totalitárius rendszere ellenzői voltak.

Jurij KOPINEC
Karpatszkij Objektiv