Új adatok kerültek elő Alderney náci koncentrációs táborairól

A brit sajtó által feltárt új levéltári adatok alapján az eddigieknél is sötétebb kép rajzolódik ki a brit fennhatóságú Csatorna-szigetek egyikén, Alderney-n létrehozott náci koncentrációs táborok történetéről.

A The Times című konzervatív brit napilap oroszországi archívumokban jutott hozzá eddig nem ismert feljegyzésekhez, amelyeket Theodore Pantcheff őrnagy, a brit katonai hírszerzés egykori vizsgálótisztje állított össze a nácik megszállta sziget felszabadítása után, több mint háromezer tanú – volt foglyok, német katonák, civilek – meghallgatására alapozva.

A normandiai partvidék közelében fekvő, széles körű önigazgatási jogkörökkel bíró szigetcsoport – amelynek Alderney a legészakibb, Franciaországhoz legközelebbi tagja – nem része az Egyesült Királyságnak, de a brit korona külső függő területei közé tartozik, és a második világháború idején az akkori Brit Birodalom egyetlen olyan területe volt, amely náci megszállás alá került.

Az Alderney-n létrehozott két koncentrációs táborról eddig is tudomásuk volt a történészeknek, ám Theodore Pantcheff most első ízben teljes egészében feltárt vizsgálati jelentése számos, eddig ismeretlen részletet tartalmaz. Kiderül a dokumentumból, hogy a táborokban zömmel orosz, ukrán és lengyel hadifoglyokat, Franciaországból deportált zsidókat, valamint német és spanyol politikai foglyokat tartottak embertelen körülmények között.

Alderney-n, amelyről a polgári lakosságot még a német megszállók érkezése előtt Angliába evakuálták, négy munkatábor épült, és ezek közül alakítottak át kettőt koncentrációs táborokká. A foglyokat napi 12 órán és heti hét napon át rendkívül nehéz fizikai munkára kényszerítették a szigeteken kialakított erődítmények építkezésén, fejadagjuk reggelire fél liter üres kávé, ebédre és vacsorára egy-egy tányér híg káposztaleves volt. Pantcheff több tanút is idéz jelentésében, akik szerint 1943-ra a halálozások leggyakoribb oka az éhhalál volt a foglyok körében. A jelentés szerint a táborok létrehozása utáni első négy hónapban a táborok foglyainak húsz százaléka meghalt a parti védművek építése közben.

A tanúk ugyanakkor elmondták, hogy az SS-őröket kifejezetten ösztönözték a foglyok meggyilkolására: a táborok őrszemélyzetének tagjai fejenként minden öt meggyilkolt fogoly után zsoldkiegészítést vagy jutalomszabadságot kaptak. Az SS-őrök valósággal „versengtek” ezekért a kedvezményekért, és a legkisebb kihágásokért is agyonlőtték a foglyokat – áll a jelentésben. Az egyik legbetegesebb játékuk az volt, hogy cigarettacsikkeket pöcköltek a földre, és azokat a foglyokat, akik megpróbálták a csikkeket felkapni, a helyszínen agyonlőtték.

Alderney táboraiba becslések szerint a németek hatezer embert hurcoltak a kontinensről, és legalább hétszáz fogoly meghalt. Számos tanú azonban ennél sokkal magasabbra taksálta a halálos áldozatok számát, és többen arról számoltak be, hogy a németek a szigeteken dokumentálatlan tömegsírokat hagytak hátra.

A németek 1940 nyarán, közvetlenül a francia kapituláció után szállták meg a Csatorna-szigeteket. Winston Churchill brit miniszterelnök nem akarta volna harc nélkül feladni a szigetcsoportot – amely a brit korona legősibb külső függő területe -, de katonai tanácsadói meggyőzték arról, hogy a korabeli erőviszonyok közepette nagyon nagy árat kellett volna fizetni a szigetek védelméért. A Csatorna-szigetek végül 1945. május 9-ig, az európai háború utolsó napjáig német megszállás alatt maradtak.

MTI