Több száz, 4500 éves sírra bukkantak egy kínai ásatáson
Több mint háromszáz, 4500 éves sírt találtak kínai régészek a közép-kínai Henan tartomány egy régészeti helyszínén folyó ásatáson.
A Kína egyik legősibb városában, Lojangban található Szujang régészeti helyszínen, mintegy 15 ezer négyzetméternyi területen tárták fel a téglalap alakú ősi sírokat – írja az MTI.
Zsen Kuang, az ásatás vezetője elmondta, hogy a temetkezési hely a neolitikus Jangsao kultúrából a Lungsan kultúrába való átmenet korszakából származhat. A régész szerint egy ilyen méretű temetkezési hely felfedezése igazi ritkaságnak számít ebben a térségben.
A régészek eddig kilenc sírt tártak fel, amelyekben tíz ember maradványaira bukkantak. Egyes sírok állapota arra utal, hogy sírrablók rongálhatták meg.
A lelet Zsen szerint segíthet a korszak temetkezési szokásainak megértésében, és fontos információkkal szolgálhat a korabeli társadalom összetétele és a civilizációs folyamatok tanulmányozása szempontjából is.
A lojangi régészeti intézet 2021 óta folytat ásatásokat a 600 ezer négyzetméteren elterülő Szujang régészeti helyszínen.
(MTI)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás