Egy szent lándzsa erősíthette meg Szent István király uralkodását

Augusztus 20-a 1083 óta Szent István király és a keresztény magyar államalapítás ünnepe. Az utolsó magyar fejedelem és az első magyar király egyik szakrális jellegű királyi jelvénye egy zászlós lándzsa volt, ami többek között a szuverenitást szimbolizálta. A történészek azt valószínűsítik, hogy III. Ottó német–római császár adhatott egy lándzsahegyet Istvánnak vagy az apjának Gézának, egyfajta hatalmi jelképként. Ezt erősíti meg egy 1035 táján elhunyt francia szerzetes és krónikaíró, Adémar de Chabannes közlése is, ami az első és egyetlen írásos forrás István lándzsájával kapcsolatban. A hagyomány szerint ez annak a fegyvernek a másolata lehetett, amivel Jézust megsebezték a kereszten.

„…aki birtokolja ezt a Szent Lándzsát, és megérti a benne rejlő erőket, az kezében tartja a világ sorsát jóra vagy rosszra .”
(Trevor Ravenscroft: A végzet lándzsája)

Több ország állítja magáról, hogy a lándzsa egyik töredékét őrzi

A Szent Lándzsa, más néven a „végzet lándzsája” gyakorlatilag azóta az egyik legnépszerűbb és legjobban keresett ereklye, hogy a Római Birodalom a kereszténységet tette meg államvallássá. A Szent Lándzsa legendája a Szent Gráléval egyidejű, és legalább annyira titokzatos tárgy, mint  az elveszett Frigyláda.

A szenvedéstörténettel kapcsolatos ereklyék népszerűsége ugyanis azok több változatának megjelenéséhez vezetett.

A becslések szerint egy időben körülbelül harminc különböző szöget hoztak összefüggésbe Krisztus keresztre feszítésével, és a Szent Lándzsa is ehhez hasonló ereklye, mivel  több ország állítja, hogy ő őrzi ennek egy-egy töredékét. 

A római katolikus egyház ezek egy részét hamisítványnak minősítette, ám még mindig akad három lándzsahegy, amelyről a szakértők úgy vélik, hogy valódiak lehetnek. Az egyik Örményországból ismert, ahol a Manoogian Múzeumban egy XVII. századi ereklyetartóban őrzik a szent tárgynak vélt lándzsahegyet. Bár a műtárgy meglehetősen réginek tűnik, a legkorábbi utalás rá egy XIII. századi kéziratból származik.

A másik állítólagos Szent Lándzsát a római Szent Péter-bazilika kupolája alatt őriznek, bár a Vatikán soha nem állította ennek a hitelességét. Ez a legrégebbről dokumentált lándzsahegy, amelyről már a VI. században megemlékeztek.

Az összes közül azonban a bécsi lándzsa a leghíresebb, amely állítólag Szent Móric, majd pedig Nagy Konstantin tulajdonában állt, és mindkét férfi katonai sikereit az ereklyének tulajdonították.

Érdekesség, hogy a fegyvert a második világháború idején Hitler is kerestette, és a háború után állítólag egy elfogott SS-tiszt tippjének köszönhetően került elő. A szakértők több tudományos elemzést is elvégeztek a bécsi lándzsán és összehasonlították a Római Birodalomban készült társaik régészeti példáival. Megállapították, hogy a lándzsa elég idős lehet ahhoz, hogy az „igazi” lándzsa lehessen, de nem tudták megerősíteni, hogy ez lehet-e a szóban forgó ereklye.

Csodálatos erőt tulajdonítottak a szent relikviának

A ma a bécsi Hofburg kincstárában őrzött lándzsa rendkívüli történeti értékű tárgy. A legenda szerint a 23 centiméter hosszú, XIV. századi aranyhüvelyben őrzött lándzsának szent hatalma van, így a birtokában lévő ember legyőzhetetlen és képes a világ irányítására. 

Ez az emberiség egyik legszentebb és legkeresettebb műtárgya, aminek a középkor német uralkodói is csodálatos erőt tulajdonítottak. A fegyvert magukkal vitték a csatákba és hódításokra, mert hittek abban, hogy fontos sikereiket a lándzsának köszönhetik. Így nem véletlen, hogy több ország uralmi jelvényként tekintett rá és számos másolat készült belőle.

Ilyen például a Krakkóban meglévő másolat, amelyet III. Ottó német–római császár készíttetett Lengyelország hercege, I. Boleszláv (ismertebb nevén Vitéz Boleszláv) számára, aki azt állította, hogy az „igazi lándzsa beleolvasztott darabkája révén részesülhet annak erejében”.

A két uralkodó a Gnizeóban találkozott, amely Lengyelország első fővárosa volt, ahol a német-római császár átadta az ereklye másolatát. Ez azt szimbolizálta, hogy III. Ottó elfogadta a Lengyel Királyság megalapítását, így az ország egyúttal a Német-római Birodalom hűbéresévé vált, a lengyelek adókötelezettsége azonban megszűnt.

Mindez része volt a császár kelet-európai terjeszkedési törekevéseinek és befolyása megerősítésének, a Lengyelországgal és Magyarországgal kötött szövetségeseken keresztül.

Hatalmi jelképként jutott Magyarországra

Ottó tehát nem csak a lengyelekkel, de a magyarokkal is jó viszonyt kívánt ápolni. A feljegyzések szerint így került a Szent Lándzsa egyik bécsi másolata Szent Istvánhoz, Magyarország első királyához, bár ennek  körülményeiről a források homályosan írnak. Talán III. Ottó német-római császár küldte Géza fejedelemnek hatalmi jelképként és István így örökölte meg. Más dokumentumok viszont arra utalnak, hogy  a császár Szent István hatalmának megerősítéseként juttatott el egy darabot a „saját lándzsájából” az első magyar királynak.

István lándzsájával kapcsolatban az első és egyetlen írásos forrásnak Adémar de Chabannes kortárs francia krónikaíró közlését tartják, aki 1035 táján halt meg.. Krónikáját az aquitániaiak és franciák történetéről írta, aminek csak egy 12. századi, bővítésekkel ellátott változata maradt fenn, ami a következőket jegyzi:

„…Szent Brúnó pedig a hitre térítette Magyarország provinciát,… Magyarország királyát megkeresztelte, kit Gouznak hívtak és nevét a keresztségben megváltoztatva, Istvánnak (Stephanus) nevezte el, amit Ottó császár István protomártír évfordulóján a kereszteléskor ki- választott, a királyságot pedig átengedte teljesen szabadon birtokolnia, engedélyt adva neki a szent lándzsát hordani mindenütt, mint ahogyan az magának a császárnak szokása, és ereklyéket az Úr szögéből, és szent Mauritius lándzsáját átengedte neki saját lándzsájául. A fent nevezett király megparancsolta szent Brúnónak, hogy fiát is keresztelje meg, és azt a nevet adta neki, ami az övé is volt, az István (Stephanus) nevet. És ehhez a fiához, Istvánhoz, Ottó császár hozzáadta Henriknek, a későbbi császárnak nővérét feleségül…” 

Az ereklye eredetiségében akkoriban természetesen senki sem kételkedett.

A korabeli pénzérmén és a koronázási paláston is fellelhető

A krónika szerint III. Ottó császár a magyarok urának tehát úgymond „megengedte, hogy teljes szabadsággal királysága legyen”, miközben arra is engedélyt adott, hogy István hordhassa az említett szent lándzsát.

A fegyver ábrázolása felkerült a magyar király korabeli pénzérméjére, a Lancea Regis dénárra is.

Tanulmányok rámutatnak, hogy az első magyar király nagyharsányi dénárleletében a „király lándzsáját” enyhén ívelő, vízszintesen majdnem kinyújtott ujjú tenyérnek támasztva mutatja, és a fegyvert csak a hüvelykujj simítja a tenyérhez, tehát a kézfej nem markolja, nem fogja vagy szorítja azt. Ez a jelenet néhány tudós szerint a király lándzsájának Isten kezéből való átnyújtását jelképezi, amire úgy tekinthetünk, mint „István égi invesztitúrájának bemutatását, ami elszakíthatatlan az Egbert szertartásrendben is visszatérő, ősi imádságtól: Adj Uram a te szolgádnak, a mi fejedelmünknek égi fegyvert.”

A lándzsa a koronázási paláston is látható, amit a ráhímzett felirat szerint Szent István király és Gizella királyné készíttetett és ajándékozott 1031-ben a székesfehérvári Szűz Mária-egyháznak. Szent Istvánt ezen drágaköves pántkoronával, a jobb kezében a szárnyas lándzsával, baljában pedig az országalmával ábrázolták.

(origo.hu)