Egy meteorit becsapódása pusztíthatta el 4000 évvel ezelőtt az Indus civilizációt

Egy meteorit becsapódása pusztíthatta el 4000 évvel ezelőtt az Indus civilizációt

22:12 Március 26, 2024

Történelem 391 4 хвилини

Українська

Az elmúlt 50 ezer év legnagyobb meteoritbecsapódása hozhatta létre a Lunaként ismert indiai formációt –írja a New Scientist egy még januárban közölt kutatás alapján. A közel 2 kilométer átmérőjű mélyedés az ország északnyugati részén található Gudzsarát államban helyezkedik el, és eredete évek óta találgatások tárgyát képezi.

Sajin Kumar, a Keralai Egyetem geológusa és kollégái a területen olvadékos, becsapódások által létrehozott impaktitra emlékeztető kőzeteket, valamint meteoritokra jellemző wüstit ásványokat találtak. A geokémiai vizsgálataik szintén kozmikus eredetre utaló, nagy mennyiségű irídiumot azonosítottak a helyi talajban, és arra mutatnak, hogy a formációt egy vasmeteorit vájhatta ki.

„A becsapódás lényegében egy atombombának felelhetett meg, radioaktív kihullás nélkül” – mondta a New Scientistnek Gordon Osinski, a kanadai Western Egyetem bolygókutatója, aki nem vett részt a kutatásban. Az indiai szakemberek szerint a becsapódás kevesebb mint 6900 évvel ezelőtt történhetett, a lappal megosztott, még nem publikált eredmények szerint nagyjából 4050 éve.

Ezzel a tűzgömböt, több kilométeres körzetben mindent elpusztító lökéshullámot és erdőtüzeket okozó esemény ideje bőven egybeesik az időszámításunk előtt 3300-tól 1300-ig létező Indus-völgyi (Harappa) civilizációval, amelynek déli kiterjedése magában foglalta a feltételezett kráter környékét is.

A formáció 100 kilométerre található a Dholavira ásatási területtől, amely ebben az időszakban egy Harappa városnak adott otthont. Kumar valószínűnek tartja, hogy ez lehetett az egyetlen hasonló nagyságrendű becsapódási esemény, aminek a Földön valaha tanúja volt egy fejlett civilizáció.

David King, az alabamai Auburn Egyetem geológus professzora a lapnak elmondta, hogy bár a geokémiai mérések látszólag passzolnak, a kutatócsoport még nem bizonyította be teljesen, hogy tényleg egy kráterről van szó.

Ehhez többek között olyan sokkolt ásványszemcséket azonosítására lenne szükség, amilyeneket a kréta-végi kihalásért felelős Chicxulub-kisbolygó becsapódása is hátrahagyott. Osinskit a sokkolt szemcsék hiányában is meggyőzték az eredmények, és azt állítja, a szerzők nagyszerű munkát végeztek a rendelkezésükre álló mintákkal.

Kisebb égitestek időről időre elérik bolygónk felszínét, de a csillagászok elsősorban a 140 méternél nagyobb, helyi szinten már komoly pusztításra képes földközeli objektumoktól tartanak leginkább, amikből eddig 10 ezret azonosítottak. Bár eltérítésüket az amerikai űrügynökség a DART szondával másfél évvel ezelőtt már sikeresen begyakorolta, a legfontosabb a korai felderítésük: ebben segít majd a kutatóknak 4 éven belül induló Neo Surveyor infravörös űrtávcső.

(qubit.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei