Az elmúlt 50 ezer év legnagyobb meteoritbecsapódása hozhatta létre a Lunaként ismert indiai formációt –írja a New Scientist egy még januárban közölt kutatás alapján. A közel 2 kilométer átmérőjű mélyedés az ország északnyugati részén található Gudzsarát államban helyezkedik el, és eredete évek óta találgatások tárgyát képezi.
Sajin Kumar, a Keralai Egyetem geológusa és kollégái a területen olvadékos, becsapódások által létrehozott impaktitra emlékeztető kőzeteket, valamint meteoritokra jellemző wüstit ásványokat találtak. A geokémiai vizsgálataik szintén kozmikus eredetre utaló, nagy mennyiségű irídiumot azonosítottak a helyi talajban, és arra mutatnak, hogy a formációt egy vasmeteorit vájhatta ki.
„A becsapódás lényegében egy atombombának felelhetett meg, radioaktív kihullás nélkül” – mondta a New Scientistnek Gordon Osinski, a kanadai Western Egyetem bolygókutatója, aki nem vett részt a kutatásban. Az indiai szakemberek szerint a becsapódás kevesebb mint 6900 évvel ezelőtt történhetett, a lappal megosztott, még nem publikált eredmények szerint nagyjából 4050 éve.
Ezzel a tűzgömböt, több kilométeres körzetben mindent elpusztító lökéshullámot és erdőtüzeket okozó esemény ideje bőven egybeesik az időszámításunk előtt 3300-tól 1300-ig létező Indus-völgyi (Harappa) civilizációval, amelynek déli kiterjedése magában foglalta a feltételezett kráter környékét is.
A formáció 100 kilométerre található a Dholavira ásatási területtől, amely ebben az időszakban egy Harappa városnak adott otthont. Kumar valószínűnek tartja, hogy ez lehetett az egyetlen hasonló nagyságrendű becsapódási esemény, aminek a Földön valaha tanúja volt egy fejlett civilizáció.
David King, az alabamai Auburn Egyetem geológus professzora a lapnak elmondta, hogy bár a geokémiai mérések látszólag passzolnak, a kutatócsoport még nem bizonyította be teljesen, hogy tényleg egy kráterről van szó.
Ehhez többek között olyan sokkolt ásványszemcséket azonosítására lenne szükség, amilyeneket a kréta-végi kihalásért felelős Chicxulub-kisbolygó becsapódása is hátrahagyott. Osinskit a sokkolt szemcsék hiányában is meggyőzték az eredmények, és azt állítja, a szerzők nagyszerű munkát végeztek a rendelkezésükre álló mintákkal.
Kisebb égitestek időről időre elérik bolygónk felszínét, de a csillagászok elsősorban a 140 méternél nagyobb, helyi szinten már komoly pusztításra képes földközeli objektumoktól tartanak leginkább, amikből eddig 10 ezret azonosítottak. Bár eltérítésüket az amerikai űrügynökség a DART szondával másfél évvel ezelőtt már sikeresen begyakorolta, a legfontosabb a korai felderítésük: ebben segít majd a kutatóknak 4 éven belül induló Neo Surveyor infravörös űrtávcső.
