Árpád-házi IV. Bélát hagyományosan a legnagyobb magyar királyok között tartja számon a történelmi emlékezet, akit az 1241-es mongol betörés utáni újjáépítésben játszott kiemelkedő szerepe miatt második honalapítóként is szokás emlegetni. IV. Bélát az 1270. május 3-án bekövetkezett halála után azonban nem a magyar királyok tradicionális temetkezési helyén, a fehérvári koronázó templomban, hanem az ősi fővárosban, Esztergomban, az általa építtetett Segítő Szűz-bazilikában helyezték örök nyugalomra. A maga idejében az ország második legnagyobb, és monumentalitásában a német birodalmi katedrálisokkal vetekedő bazilikának azonban a történelem viharaiban szó szerint nyoma veszett. A Magyar Nemzeti Múzeum, a IV. Béla Kegyeleti Bizottság, valamint a Sicambria-Óbuda Piliskutató Csoport szakembereiből álló kutatócsoportnak a legkorszerűbb technológia bevetésével sikerült megfejteni a sok évszázados rejtélyt és azonosítani a nagy király temetkezési helyét.
Így veszett nyoma a német katedrálisokkal vetekedő királyi bazilikának
A korabeli forrásokból ismert, hogy amikor IV. Béla harmincöt évnyi sorsfordító eseményekben gazdag uralkodása után 1270. május 3-án meghalt, a holttestét nem a magyar uralkodók tradicionális temetkezési helyén, a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika királyi kriptájában, hanem az általa emelt, illetve újjáépített esztergomi ferences Segítő Szűz-bazilikában helyezték örök nyugalomra.
IV. Béla ábrázolása a Képes Krónikában
A templom, ami az Esztergomban 1230 körül letelepedett ferencesek rendházához tartozott, a mongol betörés idején, 1242-ben súlyosan megsérült. (Az Assisi Szent Ferenc által alapított ferences rendnek az esztergomi monostor volt az első magyarországi rendháza.)
A tatárjárás után Béla újjáépíttette a kolostort, és a Segítő Szűznek szentelt templomot is.
A királyt a halála után a bazilika főoltára előtt tették sírba, ugyanott, ahol 1269-ben szeretett kisebb fiát, Béla herceget, valamint az 1270. július 16-án Budán elhunyt feleségét, Laszkarisz Mária királynét is eltemették.
IV. Béla menekülése, Than Mór 1882-ben festett képén. 1241-ben tatár hordák pusztították Magyarországot, a király egész családjával és udvartartásával menekülni kényszerült, a betolakodók egészen az Adriai-tengerig, Trau (Trogir) váráig üldözték
IV. Béla „öröknek” szánt nyugalma azonban nem tartott sokáig, mivel Fülöp esztergomi érsek kihantoltatta, és a Szent Adalbert-templomba vitette át a király tetemét.
A ferencesek azonban nem hagyták annyiban az érsek kegyeletsértő intézkedését, így Béla nyughelyéről akárcsak az apja, II. András esetében is, perrel döntöttek.
II. András színezett portréja a Thuróczi-krónika 1488-as brünni kiadásában
A Rómában lefolytatott processzus a ferencesek javára dőlt el, akik pápai engedéllyel a Segítő Szűz-bazilikába vitték vissza és temették újra IV. Béla király hamvait. A vörös márványból faragott síremlék a főoltár előtt állt, amiről a Képes Krónika, valamint Jan Dlugoss és Antonio Bonfini krónikája is megemlékezik.
I. (Kanúni) Szulejmán oszmán szultán és az iszlám kalifája. Szulejmán 1543-ban vette be Esztergomot
1543-ban, miután Szulejmán szultán elfoglalta Esztergomot, a Várhegyen álló egykori királyi palotát a törökök erőddé alakították át, a keresztény templomokat pedig vagy dzsámiként, vagy raktárként használták.
A tizenöt éves háború idején Esztergom szinte teljesen elpusztult a város 1595-ös ostroma során.
Amikor száz évvel később, a 17. század végi visszafoglaló háborúk idején Esztergom is felszabadult, a város középkori templomainak legnagyobb része már teljesen megsemmisült.
Az esztergomi várhegy látképe a bazilikával
A ferencesek az 1690-es évekbe visszatértek Esztergomba, de már ők sem tudták azonosítani a régi rendházuk és apátsági templomuk egykori helyszínét. IV. Béla impozáns bazilikájának így szó szerint nyoma veszett.
Még a kutatókat is megdöbbentette a föld alól kirajzolódó bazilika hatalmas mérete
A 18. század híres polihisztora, Bél Mátyás máig ható tudományos jelentőségű monográfiájában, a Notitia Hungariae novae historico-geographica című 1735 és 1742 között kiadott munkájában jegyezte fel azt a hagyományt, miszerint a királysírt őrző középkori bazilika az 1699-ben épült Szent Péter és Pál-plébániatemplom helyén állt. Bél Mátyás szerint a bazilika olyan monumentális méretű volt, hogy a helyére épített Szent Péter és Pál-plébániatemplom szinte eltörpült a középkori székesegyház mellett.
Bél Mátyás, a 18. század híres történetíró-polihisztora
A királyi bazilika helyével kapcsolatos hagyományt először Horváth István, a város történetének egyik legkiválóbb régész-kutatója kérdőjelezte meg a 20. század végén. Horváth szerint a középkori apátsági bazilika a barokk kori és ma is működő ferences kolostor helyén állhatott. 1961 nyarán négy hatalmas méretű mívesen faragott követ találtak a Jókai utcában csatornaépítés közben, amelyek vagy egy oszlopfő, vagy pedig egy ablakkeret maradványai lehettek.
A mai műemlék templom a középkori, még fel nem tárt ferences templom közelében emelkedik. IV. Béla király sírverse: „Aspice rem charam tres cingunt Virginis aram Rex, dux, regina quibus adsint gaudia trina. Dum licuit, tua dum viguit rex Bela potestas Fraus latuit, pax firma fuit, regnavit honestas”
Prokopp Gyula levéltáros Béla királyról írt tanulmányában ezeket a díszesen faragott kőmaradványokat egyértelműen a 13. századi ferences monostori templom maradványaiként azonosította. 1979-ben szintén a Jókai utcában (a Jókai u. 12. szám alatt) középkori kőfalakat és épületomladékot tártak fel, ami azért is számít fontos nyomnak, mivel a mai Jókai utca páros oldalán csak 1735-től kezdtek el lakóházakat építeni. Mindezek rendkívül fontos nyomok voltak ugyan, de a nagy rejtély, vagyis hogy hol állhatott a királysírt őrző bazilika, egészen mostanáig megválaszolatlan kérdés maradt.
A bazilika látképe a Duna felől, alatta Özicseli Hadzsi Ibrahim pasa 16. században épült dzsámija látható. A hódoltság idején teljesen elpusztult a középkori Esztergom
Idén márciusban a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, L. Simon László elrendelte az esztergomi Jókai utca egyes szakaszainak és környékének a legkorszerűbb technológia bevetésével való vizsgálatát, hogy megbizonyosodjanak arról, valóban itt állhatott-e a hódoltság idején elpusztult Segítő Szűz-bazilika.
A rendelkezés arra is kiterjedt, hogy a kutatás során próbálják meg beazonosítani IV. Béla király és családtagjai temetkezési helyét. A Gombkötő Csaba irányításával végzett kutatómunkába a IV. Béla Kegyeleti Bizottság, majd a Sicambria-Óbuda Piliskutató Csoport szakemberei is bekapcsolódtak.
Esztergom, a Szent Péter és Pál-plébániatemplom, valamint a Várdomb
A korabeli feljegyzések és egyéb dokumentumok, valamint a környékről előkerült régészeti leletanyag alapján a talajradarral elvégzett vizsgálatok most már lehetővé tették az eddig elveszettnek hitt királyi bazilika alapjainak pontos meghatározását.
A mérések azt mutatják, hogy a főhajó déli részének alapjai még mindig épen rejtőznek a föld alatt, és valószínű, ugyanez igaz az északi oldalra is, csak itt egyelőre még nem tudtak alaposabb vizsgálatokat végezni a terület beépítettsége miatt. A bazilika így kirajzolódó hatalmas méretei még a kutatókat is megdöbbentették, ami majdnem akkora, mint a regensburgi Szent Péter-katedrális.
Valószínű, hogy egy kerti szaunaépület alatt rejtőzik a királyi szarkofág
A pontos tájolásból az is kiderült, hogy a jelenleg is álló barokk korú Szent Anna ferences templomnak a középkori bazilika főhajójának síkjával bezárt furcsa szögvonalát meghosszabbítva, az – a Jókai utcát érintve – pontosan oda mutat, ahol a IV. Béla Kegyeleti Bizottság szakértői szerint a középkori bazilika többszögletű tornya állhatott, közvetlenül a királysír közelében.
A Segítő Szűz-bazilika látványrekonstrukciója
A terepi kutatás mellett elvégzett adatgyűjtés során akadt egy fontos tanú is, Horváth Csaba mérnök-közgazdász, aki elmondta, hogy nagyapja 1919-ben megvásárolta a Jókai u. 7. szám alatti ingatlant, amelyen egy csizmadiaműhelyt akart felépíteni az istálló helyén. A földmunkák során három díszes márványszarkofág került elő, de mivel ezek nem akadályozták az alapozást, inkább visszatemették őket.
Részlet az esztergomi bazilika Mária mennybevitelét ábrázoló főoltárképéről, ami a maga kategóriájában a világ legnagyobb festménye. A középkori királyi bazilikát is a Segítő Szűznek szentelték
A korabeli régészeti hatóságnál valószínűleg szándékosan nem tettek bejelentést a felfedezésről, nehogy meghiúsuljon emiatt az építkezés.
A visszatemetett szarkofágok helyén jelenleg a Jókai u. 9. szám alatti ház szaunája áll.
Noha az udvarral érintett ingatlant már 1978-ban régészetileg különösen védett területnek minősítették, eddig még nem kezdték el a terület feltárását. A műholdas felvételek és talajradar-vizsgálatok átfedéseiből egyértelműen sikerült meghatározni az egykori királyi bazilika alapvonalát a Jókai és a Deák utca közé eső területen. Minden jel arra mutat, hogy maga a királysír a Jókai utca 9. szám alatti udvaron rejtőzhet. A további komoly felfedezéssel kecsegtető feltárást a Miniszterelnöki Kabinetiroda utasítására a Kulturális és Innovációs Minisztérium fogja koordinálni a továbbiakban.
„Ha össze lehetne vetni archeogenetikai szempontból az Abák nemzetségét az Árpád-házi királyokéval, és beigazolódna a távoli rokonság, ezzel igazolódnának a krónikák feljegyzései, ami alapjaiban határozná meg a történetírást” – többek között erről beszél az abasári régészeti feltárásról készült videónkban Makoldi Miklós vezető régész. A Magyarságkutató Intézet régészeti zászlóshajójának számító ásatás harmadik királyunk, Aba Sámuel elfeledett nemzetségfői központjának föld alatt rejtőző emlékeit hozza felszínre, ahol még a közelmúltban is mezőgazdasági géppark állt.
Izgalmas eredményekkel kecsegtet az abasári Bolt-dombon jelenleg is folyó, a Magyarságkutató Intézethez köthető ásatás, amelynek tétje, hogy előkerülnek-e harmadik királyunk, Aba Sámuel földi maradványai. Az Aba-család a korban az Árpád-ház utáni második legfontosabb dinasztia, ők adják Sámuel képében az első palotaispánt, amely lényegében a király helyettesét jelentette. Mára nehéz elképzelni, hogy a Heves megyei bájos település egykor királyi székhely volt, az Alföld felől is jól kivehető, fehérre meszelt falú szakrális templom- és kolostoregyüttessel.
A Mátraalja lankáin, az Alföld és a hegyvidék találkozásánál alapította Aba Sámuel 1042-ben azt a templom és kolostoregyüttest, amely a régészek várakozása szerint magának a királynak a földi maradványait rejtheti. A feltárást vezető Makoldi Miklóst idézve hívjuk olvasóinkat Abasárra, egy virtuális helyszínbejárásra.
Ékkőként világított az abasári templom
Sámuel harmadik magyar királyunk 1041 és 1044 között uralkodott. Az Aba nemzetségbeli uralkodónak és családjának jelentőségét jól mutatja, hogy Géza fejedelem négy lánya közül hármat külföldi királyokhoz, trónvárományosokhoz adott feleségnek, és pusztán egyet Magyarországon, aki Aba Sámuel hitvese lett. Az Aba család a korban az Árpád-ház utáni második legfontosabb dinasztia, ők adják Sámuel képében az első palotaispánt, amely lényegében a király helyettesét jelentette. Ennek köszönhetően Abasáron, a királyi székhelyen pezsgő vallási és kulturális élet zajlott, amely többek között a Bolt-dombon alapított Nagyboldogasszony-templomnak és a hozzá kapcsolódó bencés monostornak volt köszönhető. A dombtető az alant húzódó, már alföldies jellegű táj fölé magasodik, ahonnan – amíg a visontai erőmű, és a meddőhányó nem csúfította el a környék arculatát – akár 150 kilométeres távolságra is el lehetett látni, azaz az Alföld felől is jól kivehető volt fehérre meszelt falaival az ékkőként világító szakrális épületegyüttes.
Korok egymásra rakódó rétegei
Mint minden ásatáson, úgy az abasári esetén is igaz, hogy különböző korok egymásra rakódó rétegeit fokozatosan tárják fel, egyre lejjebb haladva értelemszerűen az egyre korábbi emlékek felé haladva. A feltárás jelen állapotában a késői román kor és a korai gótika időszaka közé tehető, XIII. században épült templom körvonalait mutatja, de előrebocsátjuk: ez alatt húzódik az eredeti, kora Árpád-kori, XI. századi templom. A XIII. századi templom a korban megszokott keleti tájolású, mivel a keleten felkelő nap első sugarainál mutatták be a hajnali misén az Úr megtestesülését. A templom szentélye 16 méter hosszú és 8 méter széles, a román kori szerkesztési elvek alapján a belmagassága ugyanígy 16 méter lehetett. Hajója kétszer ilyen hosszú, és akár 20 méteres belmagasságú is lehetett, valószínűleg torony is tartozott az épülethez. A templom méretei jól mutatják a királyi székhely templomának rangját, amely egy szinten állt az Árpád-kor margitszigeti templomaival.
Turulmadár és sisak
A valamikori szentélyben, a tatárjárás után megépült XIII. századi lépcsősor mögött található az oltár alapozása. Előtte, a szent tér mértani középpontjában két sírt tártak fel a kutatók, ahol akár Aba Sámuel és felesége is nyugodhatnak, de az eltemetés módja utalhat apa és fia, illetve egy testvérpár sírgödrére is. A feltételezéseket némileg árnyalja, hogy a két sír fölött vastag, több mint fél méteres vastagságban emberi csontok voltak a koporsók felett: ezek fölé helyeztek két, a XV. század jegyeit hordó, ugyanakkor félkész sírkövet. A kiemelt sírköveken az Abák nemzetségi címere található, amelynek fő motívuma a turulmadár, ugyanakkor nincs rajtuk körfelirat, és nincs mívesen kifaragva sem a címerállat, sem a sisak.
Sírok a templom körül
A koporsóba temetett két ember kilétére az archeogenetikus vizsgálatok adhatnak választ, amelyhez sok segítséget nyújthat az ásatás során korábban, 2020 őszén előkerült két holttest, amelyek fölé hasonló, de teljesen kifaragott sírköveket helyeztek. Az ottani felirat tanúsága szerint a sírban János és olvashatatlan nevű hitvesének fiai, János és Mihály nyugszanak. A kutatások a felirat nyomán kiderítették, hogy a kisnánai vár urai, az Aba nembeli Kompolt család két tagja, Kompolt János fia János és Mihály nyugodott a sírban, akiktől genetikai mintákat is vettek. A domb körül különben eddig mintegy 150 sír került elő, de akár ezres nagyságrendben is temetkezhettek a templom környékére a bencés szerzetesek, illetve más előkelők.
Háromhajós bazilika volt alapítása idején
Ha a szentély középpontjában megtalált két sírhely nem is Aba Sámuel földi maradványait rejti, van remény, hogy a királyt mégis e templomban temették el. A kutatók szerint a főoltár helye már a korai román kori, XI. századi templomban is azonos helyen volt, és a környékét azért hagyhatták üresen, mert sejtették, hogy erre a területre temethették az alapító királyt. Azt, hogy Aba Sámuel a tatárjárás során feldúlt templom falai közé temetkezhetett, az is indokolhatja, hogy Abasár az Abák nemzetségfői és ősi családi fészke volt, ahová a királyt rokoni szálak is fűzték, ezért lehet magától értetődő, hogy itt helyezték örök nyugalomra. A templom keleti falán jól kivehető a korábbi templom félköríves szentélyzáródása, azaz annak a háromhajós, bazilika méretű templomnak a főszentélye, amely az 1042-es alapításhoz köthető. A királysírt ennek szintjén, azaz ennek mélységében helyezhették el a főoltár előtti és alatti területen.
Már Géza idejében állt itt templom
A templom mellett, az egykori utcaszinten található a templomhoz tartozó kolostor épülete és annak belső, lekövezett udvara. Egykori kútja az újkori építésű művelődési ház alatt található. Ezt a belső udvart egy utcácska kötötte össze azzal a körtemplommal, amelyet már az 1970-es években Nagy Árpád megtalált. Ez a rotunda bizonyítja, hogy az Aba nemzetség már Géza és Szent István idejében is épített templomot, azaz a kereszténység ezeréves emlékeként később, mint keresztelőkápolnát csatolták a kolostorhoz.
A mosolygós etruszk Mária
Az ásatás során eddig előkerült legfontosabb tárgy egy, a Madonnát Jézussal ábrázoló köríves dombormű-töredék, archaikus mosolya az etruszk művészetben gyakori. A Nagyboldogasszony-templom Máriájának glóriája vörösre volt festve, amely felveti azt is, hogy a dombormű aranyozott volt.
