Peru északnyugati részén a régészek egy 5000 éves szertartási templom romjait és emberi maradványokat fedeztek fel egy homokdűne alatt. A lelet a Zaña kerületben található, és a Los Paredones de la Otra Banda – Las Animas régészeti komplexum része.
A június 3-án megkezdett ásatások során tárták fel a többemeletes templom falmaradványait. A falak között három felnőtt csontvázára bukkantak a kutatók. A temetkezések anyagba tekert áldozatokat tartalmaznak, amelyek áldozati szertartásokra utalhatnak.
„Valószínűleg egy 5000 éves vallási komplexumot kutatunk egy agyagfalakkal elhatárolt régészeti térben. A középső részen található egy központi lépcső, amely egyfajta színpadhoz vezet” – mondta Luis Armando Muro Inonyan, az Ukupe–Zaña-völgy kultúrtájai régészeti projektjének vezetője.
A falakat bonyolult frízek díszítik, amelyek madárfejű emberi testet, macskavonásokat és hüllőkarmokat ábrázolnak. A falak felső részeit „festői képet ábrázoló vékonyvakolat” borította.
A kutatók egy emlékművet is felfedeztek, amely i.sz. 600-700-ból, a Moche-kultúra időszakából származik Peruban. A hatalmas templomairól és gyönyörű műalkotásairól, köztük az emberfej alakú kerámia serlegekről ismert Moche emberáldozatot gyakorolt. A csapat azonosította egy 5-6 éves gyermek temetkezési helyét, amelyre valószínűleg jóval később került sor.
A skandináv mitológia isteneinek, köztük Thornak és Odinnak a tiszteletére emelt, 1200 éves pogány templom maradványait fedezték fel a régészek Norvégiában.
A szakemberek szeptemberben tárták fel az épület alapját a nyugat-norvégiai Oséban – olvasható a Live Science című tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A hajdanán 14 méter hosszú, 8 méter széles és 12 méter magas faépületet a 8. század végén emelhették és imádkozásra, valamint áldozatbemutatásra használhatták a nyári és a téli napfordulók idején.
A Bergeni Egyetemi Múzeum régésze, Soren Diinhoff szerint ez az első óészaki templom, amelyet felfedeztek az országban.
Az északiak a 6. században kezdtek az isteneknek szentelt épületeket emelni. Ezek sokkal összetettebbek voltak, mint azok az egyszerű, gyakran szabadtéri helyszínek, amelyeket korábban az óészaki istenek imádására használtak.
Az ősi pogány templom abból az időszakból származik, amikor a területet egy vagyonos családok alkotta elit csoport kezdte irányítani, azt követően, hogy a skandinávok kapcsolatba léptek a Római Birodalommal és az észak-európai germán törzsekkel.
A pogány templomok jellegzetes kis tornyot kaptak a nyeregtetőre, ami a korai keresztény templomok tornyait utánozta.
A régészek az állatáldozat bemutatásáról árulkodó csontmaradványokat, valamint a vallási lakomák fogásainak elkészítésére használt tűzrakó helyeket is azonosítottak a helyszínen.
Az óészaki vallás a 11. században kezdett hanyatlani, amikor a norvég uralkodók a kereszténységet kényszerítették rá a térség lakóira, elpusztítva az osei templomhoz hasonló épületeket, hogy az emberek az új keresztény templomokba menjenek imádkozni.
Egy életnagyságú kánaáni istenszobor jogarára leltek a bibliai Lakis romjainál folyó ásatásokon – jelentette a Háárec című újság honlapja.
A régészek egy 3200 évvel ezelőtti kánaáni templom belső szentélyében találták meg a bronzból készített és ezüsttel bevont jogart, amelyet valószínűleg egy nagy istenszobor tartott a kezében. Ez az első bizonyítéka a Földközi-tenger vidékén akkoriban készített életnagyságú istenszobroknak, amelyekről szóltak az ősi forrásokban, de eddig soha nem találták meg őket.
Az Izrael központi részén, Jeruzsálem és Beér-Seva közötti Tel Lakis ásatásainak legújabb eredményét az Antiquity című tudományos folyóiratban tették közzé a jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói. Joszi Garfinkel, az egyetem régészeinek feltárásait vezető professzor szerint rendkívüli leletre bukkantak. A lakisi kánaáni templom belső szentélyének a helyzete teljes mértékben megegyezik a mezopotámiai szövegekben leírtakkal, amely szerint istenek életnagyságú szobrai álltak a templom legbelső részében.
Noha az ókori szövegekben újra és újra beszámoltak az életnagyságú isten-szobrokról, sőt Ninivében egy újasszír birodalom korából származó domborművön templomot fosztogató katonákat ábrázoltak, akik éppen ilyen szobrokat rabolnak el, de még soha nem találtak ilyen sértetlen istenábrázolásokat, és ezért figyelemre méltó a jogar felbukkanása.
Cipruson egy kicsiny, 34-36 centiméter magas fém istenszoborra bukkantak, de a szárazföldön még ehhez hasonlókra sem leltek soha. Törökországban, a világ első templomaként megjelölt Gobekli Tepeben is találtak 11 000 évvel ezelőtt faragott nagyméretű kőszobrokat, Jerikóban és a jordániai Ain Gazalban is voltak az i.e. 9. évezredből származó, egy méter magas, iszapból és mészből készített szobrok, de ezek sokkal korábban készültek, mint a Tel Lakis ásatásán előbukkant jogar.
A zsidó államiság előtti, kánaáni korból származó, 3200 évvel ezelőtti jogar 11 cm hosszú, 4 cm széles, és az egyik oldalát ezüsttel vonták be. Pontokkal és vonalakkal gravírozták, amelyek nem tűnnek ábrázolásnak, de elméletileg asztrális vagy mitikus szimbólumokat is jelenthetnek Garfinkel szerint. Felfedezése óta sejtették a kutatók, hogy rituális tárgyra leltek, de jelentősége csak a tisztítás után derült ki, amikor rájöttek arra, hogy ezüsttel vonták be és bronzból készült abban a korban, amikor a fémtárgyak különösen nagy becsben voltak.
A régészek a közelében, a templom területén két kicsiny, valószínűleg Baál istent jelölő szobrocskát is találtak, valamint bronzfegyvereket, arany fülbevalókat, aranyhuzalt és sok gyöngyöt, amelyek talán az életnagyságú istenszobrokat díszítették. Az archeológusok korábban már máshol is találtak fémből készített kisebb kánaáni istenszobrokat, például a két világháború közötti ásatásokon Tel Megiddóban. Ez a szobor valamit tart a kezében, ami nagyon hasonlít a Lakisban talált jogarra. „Alakja azonos, de eltérő dekorációval rendelkezik” – mondta Garfinkel a Háárecnek.
Ez is segített a következtetésben, hogy Lakisban valószínűleg egy kánaáni isten életnagyságú szobrának a részére bukkantak. A jogarnak tulajdonított fontosságot jelzi, hogy Lakishban ezüsttel, Meggidóbana arannyal vonták be.
Garfinkel a lakisi jogar díszítését elemezve elképzelhetőnek véli, hogy nagy fejjel, két átlósan ábrázolt karral és két sematikus alsó végtaggal bemutatott emberi alakra hasonlít, de az is lehet, hogy valamilyen csillagászati vagy bűvös szimbólumot jelenít meg. A régész szerint ezt a tárgyat hívja a Biblia az „isteni jogarnak”, például az Exodus könyvében, Mózes csodáinak történeteiben.
És hogy miért nem maradtak fenn az életnagyságú istenszobrok? Garfinkel úgy véli, hogy vagy romlandó anyagból, például fából készültek, és az enyészetté lettek, vagy – amint a jogar jelzi – nemesfémekkel és drágakövekkel díszítették őket, ami vonzotta a tolvajokat, vagy talán a katonák rabolták el őket a város bevételénél, ami Lakisnál többször is megtörtént.
Lakis városát a korai bronzkorban kezdték építeni, i.e. 3300-tól. A kánaáni város i.e. 1000 után zsidó erődítménnyé lett, majd a Júdai királyság második legfontosabb települése volt Jeruzsálem után egészen az asszír, majd a babilóniai hódításig. Az egyik utolsóként felfedezett bibliai város volt, csak az 1930-as években kezdődtek az ásatások, amelyek azóta több hullámban gazdag régészeti anyagot hoztak napvilágra.
Feltételezések
szerint Szent Eanswythe az első kereszténységet bevezető brit uralkodó
leszármazottjától valók a megtalált csontok.
Angliában a kenti St. Mary and Eanswythe templom
felújításakor 1885-ben befalazott kamrába helyezett ólomkoporsót találtak,
melyet feltehetőleg a reformáció relikviapusztítása elől rejthettek el egykor.
Megtalálásakor nem sok derült ki róla, de idén újra
kezdeményezték a csontok alaposabb vizsgálatát, melynek eredményeként érdekes
következtetés született: a maradványok Szent Eanswythe csontjai lehetnek.
A rejtélyes csontok
A csontokat a XIX. századi technológiát jóval túlszárnyaló
vizsgálatoknak alávetve megállapították, hogy azok egy fiatal nő maradványai
lehetnek.
A középkori templom, ahol a csontokat befalazták.
Csontszerkezete alapján nem szenvedett alultápláltságtól,
ami igen fontos részlet, mert azt feltételezi, hogy valószínűleg előkelő
származású lehetett. Fogát és lábcsontját radiokarbonos kormeghatározásnak
vetették alá, és azt is megállapították, hogy a nő mintegy 1300 éve, a hetedik
században élhetett. Angliában a
kereszténység a 7–10. század terjedt el.
A maradványok.
A vizsgálódó, angliai egyetemekről érkezett szakértők,
Lesley Hardy és Andrew Plested és Andrew Richardson kíváncsian vizsgálgatva a
csontokat és a történelmi hátteret arra jutottak, hogy minden valószínűség
szerint Szent Eanswythe-ről van szó, Eadbald király lányáról, annak az angol
királynak, Ethelbertnek az unokájáról, aki a brit uralkodók közt elsőként tért
át keresztény vallásra. A hercegnő maga is sokat tett a kereszténységért
Angliában.
A templomi sír.
Szent Eanswythe, a kereszténység fiatal úttörője
Életéről keveset tudunk, 630-ban született Kentben, és
nagyon fiatalon, 17–20 esztendősen hunyt el körülbelül 650-ben. A kereszténység
elkötelezettje volt maga is, mint Ethelbert király, hiszen a vallás fiatal
úttörőjeként, tizenévesen alapította Folkestone első női szerzetesközösségét és
maga is apácaként élt. Nem véletlen, hogy a város védőszentjének választotta.
Szent Eanswythe képmása.
Az 1300 éve a templomban nyugvó szent önmagában is
fantasztikus lelet mind Anglia, mind általában a keresztény egyház számára.
Attól azonban még különlegesebb, hogy Szent Eanswythe maradványai a legkorábbi
maradványok, ami angolszász szenttől valaha is előkerült.
