Különlegesen ritka, egyedülálló leletekre bukkantak a Ferenczy Múzeum és a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai, akik közösen tártak fel egy területet a budapesti agglomerációban található Páty területén, egy ipari beruházást megelőzően. Az itt feltárt 77 sírt számláló honfoglalás kori temető közepén kerültek elő a veretes tarsolyt tartalmazó sírok, egymástól alig néhány méter távolságban – tájékoztatott a régészeti vállalkozás.
Példa nélküli az eddig talált honfoglaláskori tárgyak között
Ahogy arról a Salisbury Régészeti Kft. tájékoztatott, az egyik tarsolynál a pajzs alakú fedőlap széleit sűrűn egymás mellett elhelyezett, kisméretű, növényi motívumokat megjelenítő veretekkel díszítették, valamint egy központi, négyzetes elem is helyet kapott rajta. Mind a középső, mind a tarsolylemezt körben díszítő, ezüst színű veretekbe díszítés gyanánt rózsabogár csillogó, smaragd színű páncéldarabjait helyezték, amely példa nélküli az eddig talált honfoglaláskori tárgyak között. A második tarsoly esetében egy díszítetlen, szegélyén szegecselt ezüstlappal fedték be a tarsolyt, amely még így is a vezető réteg méltóságjelvényének tekinthető. Felső szegélyének és az alsó ívelt résznek a közepén egy-egy, szintén növényi mintát idéző veret díszíti.
A lapos, felül szögletes, alul íves bőrtáskát a hátlapjánál egy övről lelógó mellékszíjhoz erősítették a honfoglalás korában – tájékoztatott a régészeti vállalkozás. – Ezeknél a tarsolyoknál a zárószíj felülről, a függesztőszíjtól indult, és a fedőlapon futott végig lefelé.
Hozzátették: a bőrtáska zárásához a kilyukasztott fedőlap közepéből kiálló bújtatón kellett átfűzni, amit a fedél alatti lapra erősítettek. Pátyon jó állapotban kerültek elő a tarsoly szíjának veretei és a férfi övét díszítő veretek egyaránt.
Elkerülték a sírrablók
A Salisbury szerint a két, nemesfémmel díszített tarsolyt is tartalmazó temetkezés az elmúlt évek egyik kimagasló felfedezése a honfoglalás korából. Hasonló lelet legutóbb 2011 tavaszán került elő Bugyi határában a Ferenczy Múzeum tervásatásán. A cég úgy véli, hogy a Pátyon feltárt darabok érdekessége, hogy hasonló veretes tarsolyokat a Felső-Tisza-vidéken, a lemezes verzió egyes darabjait ugyanott, illetve az Alföld központi részein tárták fel a szakemberek.
Akárcsak a temető többi sírját, ezt a két temetkezést is elkerülték a sírrablók az évszázadok során. A tarsoly belsejét tartalmazó földlabda laboratóriumi körülmények között került szétbontásra. Ennek köszönhetően nemcsak egyben és épen, tartalmukkal (kova, csiholóvas, fenőkő) együtt tudták a szakemberek kiemelni a leleteket, hanem azokat megfelelően, tudományos igénnyel lehetett dokumentálni.
A tárgyak mellett nagy mennyiségű bőrmaradványt sikerült megmenteni, amelyek segítségével betekintést kaphatunk egy nehezen vizsgálható, ám annál izgalmasabb témakörbe.
Milyen „hozzáadott értéket” képviselhetnek a pátyi leletek történelmi szempontból?
A Salisbury arról is tájékoztatott, hogy a temetőben napvilágra került csontvázak többsége jó állapotban maradt fenn. Ennek köszönhetően a tervezett antropológiai és DNS vizsgálatok további információkkal bővíthetik majd az ismereteinket.
A hazai és nemzetközi laboratóriumokban végzett vizsgálatok a reményeik szerint nem csupán az elhunytak életkorára és nemére, hanem az eltemetett személyek korábbi lakhelyeinek földrajzi azonosítására, és az esetleges rokoni kapcsolatokra is fényt deríthetnek.
A tervezett stroncium izotópos vizsgálattal megtudhatjuk, hogy ezek az emberek hol születtek (a Kárpát-medencén belül, a Kárpát-medencén kívül), a Kárpát-medencén belül hol élték le életük legjavát, adott esetben pedig még az is megállapítható, hogy körülbelül mikor költöztek a dunántúli régióba – mutattak rá a Salisbury régészei. – Emellett az antropológiai vizsgálatok során számos megállapítást tudtunk tenni arról, hogy hogyan éltek ezek az emberek, hogyan táplálkoztak, milyen életmódot folytattak.
A 2022. június 25.-ei Múzeumok Éjszakáján nyitott meg a Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei című tárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban, amelyen most először lesz együtt megtekinthető az összes, eddig feltárt és restaurált tarsolylemez. A kiállítás szenzációja pedig a két, a közelmúltban előkerült új tarsolylemez, amelyek a szakmai és nagyközönség számára egyaránt először lesznek láthatók.
A hír szent, a vélemény szabad – vallotta. Alapelve volt a pontosság, a megbízhatóság és a függetlenség – anyagi és politikai értelemben egyaránt. Azt tartotta, hogy szabad sajtó nélkül nem létezhet igazi demokrácia. Elveit a gyakorlatba is átültette. Szerződtetett egy újságírónőt, aki őrültnek színlelve magát bejutott egy elmegyógyintézetbe, és az ottani erőszakról leleplező cikksorozatot írt. A Panama-csatorna építésekor a lapja írta meg, hogy kiket vesztegettek meg. Vagyis a panamázás kifejezést is neki köszönhetjük. 175 éve született Pulitzer József, vagy világszerte ismert nevén Joseph Pulitzer.
Pulitzer József 1847. április 10-én látta meg a napvilágot egy jómódú makói zsidó családban. Édesapja, Pulitzer Fülöp gabonakereskedői, édesanyja, Berger Elize katonatiszti dinasztia sarja volt. A pár boldogságát ellenben beárnyékolta, hogy nyolc gyermekükből csak négy élte meg a gyermekkort. A família 1855-ben Pestre költözött, ahol az apa a helyi kereskedelmi és iparkamara tagja lett. Jól indult az üzlet, hiszen az első évben kilencvenezer forintos forgalmat értek el. Ámde nem kerülték el a családot a tragédiák: 1856-ban váratlanul elhunyt József két testvére, majd 1858-ban apja is meghalt tuberkulózisban. Ezután anyja egyedül már nem tudta az üzletet tovább vinni, tönkrement, mindent el kellett zálogosítania. A hirtelen szegénység és Pulitzerné újabb házassága után József úgy döntött, hogy az önállósodás útjára lép.
A hajléktalanság küszöbén
Tizenhét évesen, anyja akarata ellenére, 1864-ben hagyta el az országot. Előbb Bécsbe, majd Párizsba utazott. Anyja felmenőit követve a katonai pályát választotta.
Ám a katonai pálya nem választotta őt, hiszen ingatag egészsége és rossz látása miatt nem kellett sem az osztrák, sem az angol gyarmati hadseregnek, de a francia idegenlégiónak sem. A sorozatos kudarcok sem szegték kedvét, hiszen Hamburgban egy toborzóiroda közvetítésével felvették a New York-i lovasezredhez, igaz, pénz hiányában csak úgy tudott eljutni Amerikába, hogy a hajón kazánfűtőnek szegődött.
Az amerikai polgárháborúban a déliek elleni hadjárat idején állt be katonának. A hadszíntéren elsősorban a kolerában elhaltak elszállítását végezte. Így is az elsők közt kapta meg az obsitot. 1865-ben leszerelt katonaként tengődött New Yorkban. 1866 elején tehervonaton elevickélt Saint Louisba, ahol különféle munkákat vállalt: volt pincér, temetőgondnok, öszvérápoló, hordár és bálnavadász is. A fizikai munkához hiányzott belőle a kellő kitartás, ugyanakkor túlzottan öntudatos jellem volt az utasítgatások végrehajtásához.
Ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy sűrűn változtatott munkahelyet, és egy időben a hajléktalanság küszöbére került.
St. Louistól New Yorkig
Amerikában egy német nyelvű újság hozta a fordulatot az életében. Mivel angolul még nem beszélt jól, elszegődött a Saint Louis-i Westliche Posthoz. A lap szerkesztője, Carl Schurz állítólag sakkozás közben kedvelte meg, és ajánlott neki állást. Hamarosan az olvasók is megszerették színes, érdekfeszítő írásait. Jövedelméből egyre nagyobb részesedést vásárolt az újságban, egészen addig, amíg a lap tulajdonosa nem lett. Joseph karrierje nyílegyenesen ívelt felfelé. 1869-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, nem sokkal később pedig Missouri állam parlamentjébe is beválasztották.
Saint Louisról annyit tudni kell, hogy a XIX. század hetvenes éveiben még Amerika negyedik legnagyobb városa volt, népesség terén csak New York, Brooklyn és Philadelphia előzte meg, de például Chicago vagy Washington nem. Joseph fokozatosan vásárolta fel és egyesítette a nagyváros újságjait, és 1878-ban már azzal büszkélkedhetett, hogy a tulajdonában lévő Post-Dispatch a környék legolvasottabb lapja. 1882-re a példányszámát húszezer fölé tornázták.
Joseph nem elégedett meg ennyivel, hiszen nemcsak a környék, hanem az Egyesült Államok legolvasottabb újságját is szerette volna magáénak tudni. Ennek szellemében 1883-ban New Yorkba helyezte át székhelyét: megszerezte a World című napilapot, amelyet – versenytársait, így a Sunt, a Heraldot és a Timest megelőzve – külön esti és vasárnapi kiadással megjelenő, nagy jövedelmű, hatalmat és politikai erőt is jelentő céggé fejlesztette. World példányszáma egy évtized alatt tizenötezerről hatszázezerre nőtt, és az ország legnagyobb lapja lett. Közben Saint Louis-i lapját is megtartotta. (Érdekesség, hogy míg a World az 1930-as években végleg eltűnt a színről, a Post-Dispatch ma is létezik.)
Politikai ambícióinak engedve 1884–1885-ben az Egyesült Államok képviselőházának tagja lett, de 1886-ban lemondott, és onnantól kezdve az újságírásnak élt.
Joseph a World megvásárlásával magánéletének is csúcspontjára jutott. Feleségül vette egy gazdag amerikai család lányát, Kate Davist, New York egyik legelőkelőbb negyedében pedig házat épített, ahol többek között vendégül látta Munkácsy Mihályt is, akit felkért, hogy fesse meg felesége képét. A festmény végül 1891-ben, Párizsban, fénykép alapján el is készült.
Az újságkirály egészsége a rengeteg munkától megromlott: depresszió gyötörte, megvakult, miközben érzékennyé vált az erős hangokra, ezért többször külföldre kellett mennie orvosi kezelésre. Életét javarészt feleségétől és öt gyermekétől távol töltötte.
Elmegyógyintézet, képregény, panamázás
Az amerikaiak máig Joseph Pulitzerben tisztelik a modern hírlapírás atyját, aki azt vallotta:
a sajtó legfőbb küldetése nem csupán a hírközlés, hanem a közszolgálatiság.
Alapelve volt a pontosság, a megbízhatóság és a függetlenség – anyagi és politikai értelemben egyaránt. Azt tartotta, hogy a világon a legnagyobb morális hatóerő a nyilvánosság, és szabad sajtó nélkül nem létezhet igazi demokrácia. Egyik legismertebb mondása szerint
a hír szent, a vélemény szabad.
A lapszerkesztés, az újságírás szempontjait így jelölte meg:
Számtalan újítás fűződik a nevéhez. 1887-ben ő szerződtette például Nellie Bly újságírónőt, aki hatalmas sikerű cikksorozatot írt, miután elmeháborodottnak színlelve magát bejutott a Blackwell-szigeti női elmegyógyintézetbe, ahol tanúja lett az ott alkalmazott erőszaknak. Nagy dobása volt a tömegnyomtatású, színes képregény. A Panama-csatorna építésekor pedig a Word feszegetni kezdte, hogy kik jutottak nagyobb összegekhez megvesztegetések révén. A panamázás kifejezés ebből a történetből ered. Az ügy miatt a kormány beperelte a lapot.
Átesett a ló másik oldalára is. Olykor tisztességtelen eszközökkel küzdött a Hearst-birodalom lapjaival, és a nem túl nemes verseny eredménye lett a „sárga sajtó”. A név onnan ered, hogy a lapokat a jobb eladhatóság érdekében feltűnő sárga papírra nyomtatták.
A szenzációkra vadászó két sajtómágnás árban és minőségben is sorra egymás alá kínált, sokak szerint döntő szerepük volt az 1898-as spanyol–amerikai háború kirobbantásában.
A zsurnalizmus nemcsak szakma
1904 májusában újságíró-iskola felállítását támogató írásában fogalmazta meg a hitvallását:
Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel vagy bukik el. Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes, és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, ami nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom a Köztársaság jövőjének építésére az újságírók eljövendő nemzedékeinek a kezében lesz.
Végrendeletében kétmillió dollárt hagyott a New York-i Columbia egyetem újságírói karának megszervezésére, mivel a zsurnalizmust nemcsak szakmának, hanem hivatásnak tekintette. Az általa létrehozott alapítvány kamataiból osztják ki 1917 óta minden évben a Pulitzer-díjakat, az újságírók legnagyobb és legirigyeltebb kitüntetéseit.
1552-ben Szulejmán szultán hatalmas sereget vetett be a megtépázott Magyar Királyság ellen az oszmán uralom megszilárdítása érdekében. Az oszmán seregek szeptember 9-én kezdték meg Eger várának ostromát, de a 38 napig tartó offenzíva számukra október 17-én csúfos kudarccal ért véget. Az egri vár csatasorozata a magyar hadtörténet egyik legdicsőbb, magyar győzelemmel záródó ostroma volt.
A világuralomra törő Szulejmán szultán oltalma alatt álló Kara Ahmed pasa vezette 60-70 ezer főt számláló török haderő Temesvár elfoglalása után a „felvidék kapuja”, Eger felé vette az irányt. Az érkezés előtt azonban még egyesült az újonnan épült szolnoki vár alatt Hadum Ali budai pasa csapataival, majd önbizalomtól és erőtől duzzadva foglalta el kilométeres pozícióját az Eger patak nyugati oldalán.
Szokoli Mohamed beglerbég, Kara Ahmed jobbkezének hada a pataktól keletre Tihamér faluig, Khadim Ali budai pasa katonái pedig a vár és a város északi oldalát foglalták el.
A várat Dobó István várkapitány és a másodkapitánya Mekcsey István vezetésével mintegy 2500 főnyi őrség védelmezte csupán, ebből 1094 fő volt kiképzett katona, 824-en a török támadásának hírére önkéntesként tettek esküt a vár védelmére.
Segítségre a várvédők a Habsburg Ferdinánd királytól nem számíthattak.
Dobó hiába érezte, hogy a túlerővel szemben akár egy szempillantás alatt is eleshet a markonyi ember, amennyire csak lehetett, igyekezett a falakat megerősíteni, az ellátáshoz és a harchoz szükséges készleteket bebiztosítani.
Az ostromról szóló leghitelesebb információkat Tinódi Lantos Sebestyén Eger vár viadaljáról való ének és az Egri históriának summája című művében találjuk.
Erre alapoz a Magyar Nemzeti Levéltár honlapja is: Dobó 13 borbélyt, 3 lakatost, 4 kovácsot és kerékgyártót, 5 ácsot, 9 molnárt és 8 mészárost rendelt a várba. A parasztok közül 75-öt a gyalogság közé sorozott, 34-et pedig más munkákra állított. 14 sütő asszonyon kívül csak 45 nő és gyermek maradott Egerben, lakosság nagy része már valamely menedék mélyén várakozott.
A XVI. századi Eger várának leghitelesebb ábrázolása (Forrás: Wikipédia)
A várba érkezett önkéntes védőket felfegyverezték és igyekeztek a lehető legrosszabb forgatókönyvre felkészíteni őket. Az ostrom megkezdése előtt Ali pasa még egy levéllel próbálta megadásra kényszeríteni Dobóékat:
„…felszólítalak és figyelmeztetlek benneteket, hogy inkább a hatalmas és igazságos fejedelemnek, Szolimánnak kegyességét, mint fegyvereit tapasztaljátok meg, s adjátok fel Eger várát. Ha ezt megteszitek, megteszem, hogy … a régi királyok idejében élvezett szabadsággal és javaitok birtoklásával éljetek. Ha azonban makacsul és hajthatatlanul kitartotok a vár védelmében, nemcsak vagyonotokat, hanem azokkal együtt gyermekeiteket, végül saját életeteket is… el fogjátok veszíteni” – fogalmazott az oszmán hadparancsnok.
A magyar várkapitány és csapata a kapitulációról hallani sem akart. A levél átadóját vasra verték, a postát elégették és esküt tettek, hogy az életük árán is megvédik a magyar hazát.
„Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen!” – az egri várvédők esküje Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényében olvasható.
Az ostrom 1552. szeptember 9-én vette kezdetét, a török tüzérség 12 napon keresztül megállás nélkül lőtte a vár falait, különösebb siker nélkül. Egy tornyot foglalt el csupán, azonban azt Dobó a saját ágyúival szétlövette, még mielőtt az ellenség bejutott volna a falak közé.
Az Arcanum írása szerint október 4-én felrobbant a székesegyház sekrestyéjében tárolt lőporkészlet, ami jelentős anyagi károkat okozott a védőknek – a ravasz oszmán sereg pedig a pánikot kihasználva újabb erőteljes támadást indított a vár ellen.
Kétségkívül azok voltak a legnehezebb napok a védők számára, hiszen Dobóéknak egyszerre kellett megküzdenie a falak között uralkodó őskáosszal és a szökőárként zúduló iszlám katonákkal, végül azonban a támadó had visszavonulót fújt.
Érdekesség, hogy az 1552-es év ősze már a korai időkben fagyokat hozott, így az éhségtől szenvedő és járványoktól roskadozó oszmán sereg kénytelen volt versenyt futni az idővel. Október 12-én és 13-án Ali és Ahmed pasa két ízben is általános támadást indított a falak ellen, de a hajnaltól éjszakáig tartó küzdelem ismételten kudarccal zárult.
Az újbóli sikertelenség miatt a török katonák elkeseredettsége csak még tovább fokozódott. Bornemissza Gergely híres bombái, a falaknál forró vizet és szurkot öntő, azóta legendássá vált egri asszonyok, az ostromlétráknál elszántan küzdő vitézek egy gigantikus küzdelem képét idézik fel, amelyet Gárdonyi Gézán és Tinódi Lantos Sebestyénen kívül Székely Bertalan festményen is megörökített.
Ahmed pasa és Szokoli Mohamed vezír a vert seregével 1552. október 17-én végleg elvonult az egri vár alól. Ali budai pasa csak másnap követte őket a csapataival.
„Ez volt az ostrom diadalmas vége. A hirtelen beállt hideg, a hamis hír, miszerint Móricz szász fejedelem és Castaldo közelednek, félelemmel töltötték el a török sereget. Az Eger körül fekvő helységek nagy részét felgyújtották s oly hirtelen vonultak el, hogy még néhány ágyú, kevés lőpor és tábori szerek a kirohanást intéző magyarok kezeibe estek. Midőn az ostromlottak az ellenség elvonulásáról meggyőződtek, az összelőtt falakat a kivívott zászlókkal földíszítették, fegyvereiket kilőtték s az egész vidéket örömzajjal töltve be, megköszönték a Mindenhatónak, hogy kis csapatuk a közel 30-szoros túlerővel szemben összesen 13 rohamot vert vissza és így szeretett hazája nagy részét a török járom alól megmentette” – olvasható Bánlaky József A magyar nemzet hadtörténelme című művében.
Egészen hihetetlen, de a török had körülbelül 50 ezer embert veszített Eger falai alatt, míg a magyarok csak 300 halottat és 200 nehéz sebesültet számláltak.
Dobó javaslatára az uralkodó 69 sebesültnek, 23 árvának és özvegynek jutalmat és kegydíjat biztosított.
„Eger várát a török, a keresztény név ellensége milyen sokáig tartotta körülzárva és ostrom alatt. E kemény ostrom a mindenható Isten végtelen és kimondhatatlan könyörülete folytán tegnap véget ért. Az ostrom során Isten segítségével és támogatásával erőnkhöz mérten arra törekedtünk, hogy hűségünket és igyekezetünket egészében megmutassuk a szent királyi felség, a mi kegyelmes urunk ügye iránt és ennek a nyomorúságosan tönkrejutott országnak védelmében katonáink nagyarányú elveszítésével, vérük és vérünk hullásával, egyúttal az ellenség súlyos kárával. Minthogy azonban a várat annyira szétrombolták és a földdel tették egyenlővé, hogy inkább mezőnek, mint várnak látszik, az egyéb szükségesekből is kifogytunk” – írták levelükben Nádasdy Tamás bárónak, a Magyar Királyság országbírójának és katonai főparancsnokának a vár fő védői, Dobó István, Mekcsey István, Pethő Gáspár, Zolthay István és Bornemissza Gergely.
Dobó István és az életben maradt várvédők a püspöki bazilika romjai között még aznap hálaadó szentmisét, ún. Te Deumot tartottak a hihetetlen győzelem megünneplésére.
Nándorfehérvár 1456-os ostroma óta nem született ekkora magyar diadal az oszmán had felett. Eger hős védői meghiúsították Szulejmán tervét, és bő fél évszázadra elvették a törökök kedvét attól, hogy újabb hadjáratot indítsanak Magyarország ellen.
A hősies harcosok története ma is népszerű, köszönhetően Gárdonyi Géza ismert regényének, az 1901-ben megjelent Egri csillagoknak, valamint az abból készült 1968-as filmnek Sinkovits Imrével a főszerepben.
[type] => post [excerpt] => 1552-ben Szulejmán szultán hatalmas sereget vetett be a megtépázott Magyar Királyság ellen az oszmán uralom megszilárdítása érdekében. Az oszmán seregek szeptember 9-én kezdték meg Eger várának ostromát, de a 38 napig tartó offenzíva számukra októ... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1634505480 [modified] => 1634504496 ) [title] => Ötven évre megállították Eger hős védői a muzulmán terjeszkedést Európában [url] => https://history.karpat.in.ua/?p=2690&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 2690 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 2692 [image] => Array ( [id] => 2692 [original] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/agria-vulgo-erla-1024x831-1.jpg [original_lng] => 343585 [original_w] => 1024 [original_h] => 831 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/agria-vulgo-erla-1024x831-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/agria-vulgo-erla-1024x831-1-300x243.jpg [width] => 300 [height] => 243 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/agria-vulgo-erla-1024x831-1-768x623.jpg [width] => 768 [height] => 623 ) [large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/agria-vulgo-erla-1024x831-1.jpg [width] => 1024 [height] => 831 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/agria-vulgo-erla-1024x831-1.jpg [width] => 1024 [height] => 831 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/agria-vulgo-erla-1024x831-1.jpg [width] => 1024 [height] => 831 ) [full] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/agria-vulgo-erla-1024x831-1.jpg [width] => 1024 [height] => 831 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => history [color] => brown [title] => Історія ) [_edit_lock] => 1634493696:12 [_oembed_9ed62b9fd121ca3875f789c057113ee2] => [_oembed_time_9ed62b9fd121ca3875f789c057113ee2] => 1634477576 [_oembed_a2e6fccdc8048548e7dab43021fed52a] => [_oembed_time_a2e6fccdc8048548e7dab43021fed52a] => 1634477756 [_thumbnail_id] => 2692 [_edit_last] => 12 [views_count] => 19192 [_oembed_4ccb7773fd66c6d9e950eef3672da85f] => {{unknown}} [_oembed_9f608304059b7ec2b3e4cce9cda859c7] => {{unknown}} [_oembed_5028b789123f638453ce052407dfd937] => [_oembed_time_5028b789123f638453ce052407dfd937] => 1634493670 [_oembed_4eb07800dac9edbc2692f4a21bfe2f4a] => [_oembed_time_4eb07800dac9edbc2692f4a21bfe2f4a] => 1634493670 [_oembed_3cf5bb63682fc795a1f657ae1fbf8ac8] => [_oembed_time_3cf5bb63682fc795a1f657ae1fbf8ac8] => 1634493670 [_oembed_cf4bd43f30e4f6d692269d21be29605a] => [_oembed_time_cf4bd43f30e4f6d692269d21be29605a] => 1668945468 [_oembed_9f5385b8005894f7ac1c70f331025b27] => [_oembed_time_9f5385b8005894f7ac1c70f331025b27] => 1719493437 [_oembed_fb204b464ce6eb14a69a1af6b1759c86] => [_oembed_time_fb204b464ce6eb14a69a1af6b1759c86] => 1719493437 [_oembed_b3b7107312957a9154b5eea8671b3d5e] => [_oembed_time_b3b7107312957a9154b5eea8671b3d5e] => 1722522985 [_algolia_sync] => 508005075000 [_oembed_24ecddf3f0287109b48ec9d17574f870] => [_oembed_time_24ecddf3f0287109b48ec9d17574f870] => 1766104352 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 25 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Videók [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 10731 [1] => 10734 [2] => 251 [3] => 10733 [4] => 10732 ) [tags_name] => Array ( [0] => Eger ostroma [1] => egri vár [2] => Magyarország [3] => Szulejmán szultán [4] => török sereg ) ) [3] => Array ( [id] => 2666 [content] =>
Aradon a honvédsereg egy altábornagyát, tizenegy vezérőrnagyát és egy ezredesét, Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt és Fekete Imre gerilla tizedest végezték ki.
Épp bevették a budai várat a diadalittas honvédek és már eldöntött tény volt a cári intervenció, amikor 1849. május 30-án kinevezték a császári-királyi hadsereg új magyarországi főhadparancsnokát, báró Julius Jacob von Haynau táborszernagyot. Az újdonsült fővezér jó „borotvaként” azon az állásponton volt, hogy a honvéd hadsereg tábornoki és törzstiszti karát statáriális úton kivégezteti, s mindazokat, akik 1848 előtt hordták a császár kabátját vagy támogatták a honvédsereget, hadbíróság elé állíttatja. A „bresciai hiéna” nem volt olyan tapintatos, mint elődei, és határozott szándéka volt, hogy Magyarországon a legkíméletlenebb eszközökkel teremtsen rendet, így tervei megvalósításához – I. Ferenc József császár tudtával és beleegyezésével – Bécsből szabad kezet kapott.
Világossá akarta tenni, hogy a kezébe kerültek nem számíthatnak kegyelemre, így akasztatta fel június 5-én báró aranyosmedgyesi Mednyánszky László őrnagyot, Lipótvár erődítési igazgatóját és Gödrösy (Gruber) Fülöp századost, a lipótvári erőd tüzérségi parancsnokát a pozsonyi Szamárhegyen. Július 1-jei győri proklamációjában tudatta, hogy Magyarország és Erdély területén „hadi és ostromállapot” van érvényben és a „magyar pártütéssel kapcsolatos bűntettek és vétségek” esetében a katonai törvénykezés szigora fog minden tekintetben eljárni.
Pozsonyban még hat embert végeztek ki hadbírósági ítélet alapján. Június 18-án Rázga Pál pozsonyi evangélikus hitszónokot főbe lőtték, aki 1848 októberében a helyi nemzetőröket buzdította, és tagja volt a Pozsonyba érkező postát vizsgáló bizottmánynak. Kossuth proklamációit találták meg Mészáros Dávid sopornyai plébánosnál, ezért megvádolták, hogy híveit ellenállásra biztatta, őt július 16-án végezték ki. Stift József kisrippényi földbirtokos több kiáltványt is átadott kihirdetésre, ösztönözte az újoncállítást és kitűzette a magyar trikolórt, amelyekért július 20-án lőtték agyon. Egy császári járőr 1849. januári elfogásáért és lefegyverzéséért július 23-án Bugyik József és Tóth József tardoskeddi földmívesek, valamint Trexler Ferenc jegyző kapott golyót.
A székesfehérvári népfelkelés leverését is kíméletlen megtorlás követte. A császáriak letartóztatták Gáncs Pál szűcsmestert, Havelka Ferenc és Hübner András cserző tímárokat, Kutzka Mihály kovácsmestert, Uitz Ignác kőművest és Varga Mihály szűcsöt, akiket a pesti hadbíróság fegyveres lázadásért halálra ítélt, s augusztus 14-én a pesti Újépületben állított kivégzőosztag elé. Nyolc nappal később hasonló vád alapján lőtték főbe Mezey József kajászószentpéteri jegyzőt Pesten.
Haynau jó hadvezérnek bizonyult a harcmezőn, de a nyári hadjárat végkimenetelét mégis a cári intervenciós hadsereg megjelenése döntötte el. Ezért is tette le a fegyvert Görgei Artúr tábornok az oroszok előtt a világos–szőlősi síkon, hogy ország-világ tudtára adja, a honvédsereget nem a császári hadsereg, hanem a cári túlerő gyűrte le.
Ez a császári bosszúszomjat még inkább fokozta, amit jól példáznak Haynau pár nappal később gróf Joseph Radetzky tábornagyhoz intézett sorai: „A lázadó vezéreket fel fogom köttetni, és minden cs. kir. tisztet, aki a forradalmárok szolgálatába állt, agyon fogom lövetni (…)” Augusztus 22-én Aradon Ormai (Auffenberg) Norbert ezredest, a honvéd vadászcsapatok szervezőjét végezték ki. Erről Haynau egyik levelében számolt be: „(…) megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje. – Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyst megérkezik. Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben. Ekképp az eljárásokat a legrövidebb időn belül befejezzük (…) Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestől irtom ki a gazt.”
Ferenc József nem fogadta meg azt a jó tanácsot, amelyet „Európa zsandára”, I. Miklós orosz cár javasolt neki: „Adjunk hálát Istennek, kedves barátom, ezért a kedvező eredményért (…) és alkalmat ad neked, hogy uralkodói jogaink legszebbikét, a helyesen értelmezett kegyelmet gyakorolhasd (…) Kegyelmet a megtévedteknek, barátod kéri ezt számukra (…)”
A hadbíróságok ítéletgyártása vette kezdetét. Augusztus 27-én Pesten a szokolyai református lelkészt, Kantsúr Andrást lőtték agyon, mert egy gerilla különítmény nála hagyott megőrzésre egy császári futártól zsákmányolt pénzes ládát, Schweitzer József nyomdász pedig fegyverrejtegetésért fizetett életével. Három nappal később Fülöp György dunavecsei jegyzőt hasonló vádak alapján lőtték főbe. Szeptember 7-én Streith Miklós vértesboglári katolikus papot végezték ki, aki vádlói szerint kihirdette a függetlenségi nyilatkozatot és fegyveres felkelésre biztatta híveit. Szeptember 12-én Gábel Mátyás selmecbányai bányamestert lőtték agyon, mert házának átkutatásakor fegyvert és Kossuth-bankókat találtak.
Gróf Theodor Baillet von Latour táborszernagy, hadügyminiszer bécsi meglincselésének egyéves évfordulóján, 1849. október 6-án irgalmatlanul lesújtott a császári bosszú: Aradon a honvédsereg egy altábornagyát, tizenegy vezérőrnagyát és egy ezredesét, a pesti Neugebäude (Újépület) udvarán az első felelős magyar miniszterelnököt és Fekete Imre gerilla tizedest végezték ki.
Kazinczi és alsóredmeczi Kazinczy Lajos ezredes október 25-i agyonlövetéséig még tizenegy főn hajtottak végre halálos ítéletet. Október 20-án három, külhoni származású honvédtisztet akasztottak fel Pesten: Peter Giron német születésű alezredest – aki a bécsi felkelés menekültjeiből szervezte meg a német légiót – és két lengyelt: herceg Mieczysław Woroniecki alezredest, a Woroniecki-vadászcsapat létrehozóját, cserneki és tarkeöi Dessewffy Arisztid vezérőrnagy segédtisztjét, és Karol d’Abancourt de Franqueville Nádor-huszárezredbeli alszázadost, gróf Henryk Dembiński altábornagy parancsőrtisztjét. Október 18-án Kolozsvár és Szamosfalva határában két székely tisztet akasztottak fel: csíkszentmihályi Sándor László csíkszéki nemzetőr századost – aki tizenhat fogságba esett oláh felkelőt lövetett agyon – és Tamás András nemzetőr alezredest, Csíkszék nemzetőr főparancsnokát. A hadbíróság a civileket sem kímélte, hiszen október 8-án Pesten lövette agyon Gonzeczky János katolikus tábori lelkészt, október 10-én felakasztatta Csányi László és báró királyfiai Jeszenák János kormánybiztosokat, október 24-én pedig Szacsvay Imre képviselőházi jegyzőt, báró perényi Perényi Zsigmond felsőházi elnököt és Csernyus Manó pénzügyminisztériumi tanácsost. A bosszúállás gépezete könyörtelen volt, ugyanis minden kivégzés után elrettentés gyanánt közszemlére tették ki az elítéltek holttesteit.
Tizennegyedik aradi vértanúként tartja számon a nemzeti emlékezet a Petőfi által versben is megénekelt zádorfalvi és lenkei Lenkey János vezérőrnagyot, akit az őrületbe kergettek és amikor 1850. február 9-én kiszenvedett az aradi várbörtönben, cinikusan jelenthették, hogy a „megtébolyodott és az orvosok által már régen reménytelen esetnek ítélt Lenkey János lázadóvezér végre halál útján fogyatékba jutott.”
A következő hónapokban a hadbíróságok mintegy 600 esetben hoztak halálos ítéletet, ám az európai felháborodás miatt Haynau kénytelen volt azokat negligálni, ám az általa adott kegyelem 10-16-18-20 évig terjedő várfogság vagy sáncmunka volt. Hozzávetőlegesen 120 főt lőttek agyon vagy akasztottak fel, a honvédsereg katonai vezetőit, politikusokat, papokat és lelkészeket, gerillákat, a császári-királyi hadseregből dezertált és a honvédsereghez csatlakozni akaró katonákat – mint például tizenhárom jászkun Nádor-huszárt –, valamint fegyverrejtegetőket.
A császári hatóságok az országgyűlési képviselők mellett hajtóvadászatot indítottak azon tisztek után is, akik a császári-királyi ármádiából kerültek át a honvédsereg kötelékébe, s 1848 előtt szerzett tudásuk révén válhatott a magyar hadsereg a császáriak egyenrangú ellenfelévé, s ezen tisztek miatt volt kénytelen I. Ferenc József a cár segítségét kérni.
1849-ben és 1850-ben mintegy 1200 egykori császári-királyi tiszt került hadbíróság elé. A honvédsereg állományának negyedét, negyven-ötvenezer főt kényszersorozás útján, lefokozott közlegényként vitték el külhoni garnizonokba azzal a szándékkal, hogy „átneveljék” az elvetemült „Kossuth-kutyákat”. Alapos munkát végeztek, ugyanis törvényhatóságonként gyűjtötték be a honvédek névlajstromait, miáltal senki sem kerülhette el a sorozóbizottság elé állítást. Minden állami hivatalnokot és alkalmazottat igazolóbizottsági eljárás alá vontak, ahol górcső alá vették 1848–1849-es tevékenységüket.
Mindennaposak voltak botozások, lefogások, de ezek mellett más retorziók is érhették a honvédekkel rokonszenvező lakosságot. Az 1849. évi nyári hadjárat idején több város és falu kapott kollektív büntetést, nem egy esetben az adott települést fel is gyújtották. Erre a sorsra jutott Bősárkány, Csorna, Csongrád és Losonc. Több ízben fordult elő, hogy a zsidó közösségekre – például Pest-Budán, Cegléden, Kecskeméten és Aradon – róttak ki magas hadisarcot.
A háborús károk mellett Magyarország 66 millió forint értékű Kossuth-bankót vesztett el, hiszen azokat ellentételezés nélkül kellett mindenkinek beszolgáltatnia, s Bécs ezen lépésével a teljes magyar társadalmat büntette meg.
Százhetvenkét esztendővel ezelőtt Magyarországon megállt az élet, s a közhangulatot leginkább Vörösmarty Mihály verssorai adják vissza: „Most tél van és csend és hó és halál. / A föld megőszült; / Nem hajszálanként mint a boldog ember, / Egyszerre őszült meg, mint az Isten […]”
Szent Gellért csaknem ezer év távlatából is a legismertebb magyarországi szentek egyike, emléknapját szeptember 24-én ünnepeljük. A vértanúhalált halt bencés szerzetes egy véletlen esemény következtében került Itáliából Magyarországra, ami személyes életében sorsfordulót hozott, Szent István király Magyarországán pedig új fejezetet nyitott a keresztény hit terjesztésében.
Szent Gellért valószínűleg 980 körül, Szent György napján (április 23-án) született a gazdag velencei Sagredo patríciuscsaládban. A keresztségben a György nevet kapta. Ötéves korában nagyon beteg lett, és szülei védőszentjének ajánlották fel: elvitték a San Giorgio Maggiore-sziget bencés monostorába, ahol a szerzetesek imádságától meggyógyult. Szülei fogadalmuknak megfelelően a monostorban hagyták a kisfiút, aki itt nevelkedett és tanult, majd a rend tagjai közé lépett, szerzetesi névként szentföldi zarándoklaton elhunyt atyja nevét vette fel így lett Gellért.
Huszonöt éves sem volt, amikor rendtársai perjellé (kolostorvezetővé), majd bolognai tanulmányai végeztével apáttá választották. Három év múltán lemondott, és szentföldi zarándoklatra indult, azzal a céllal, hogy Betlehemben kolostort alapítson. Azonban egy vihar Zára (Zadar) helyett az isztriai Szent András-szigetre vetette a hajóját.
A kényszerpihenő alatt beszélte rá Razina, a Szent Márton bencés monostor apátja, hogy engedjen az isteni jelnek és a Szentföld helyett inkább Pannóniába menjen téríteni.
Az unszolásnak engedve, és mivel István királytól akart támogatást kérni szentföldi útjának folytatásához, Pécsen át Székesfehérvárra utazott. A legendák szerint Gellért Magyarországra érkezvén a pécsi székesegyházban mondta el első prédikációját Péter-Pál napján, a templom névadóinak ünnepén. Ezután Pécsváradon beszélt a néphez olyan sikerrel, hogy hamarosan István király elé vitték Székesfehérvárra, ahol Szűz Mária tiszteletére tartott prédikációt.
Szent Gellért nem beszélt magyarul, de nagy szónoki tehetséggel megáldott tudós ember lévén személyiségének varázsa még a tolmácsok közvetítő beszédén is átsugárzott. István király felismerte tehetségét és udvarába hívta. Rövid időn belül bizalmi emberévé, tanácsadójává tette, valamint megbízta Imre herceg nevelésével is.
Nyolc év elteltével, 1023-ban, miután úgy vélte, a feladatnak eleget tett, az udvar lármájából Bakonybélbe vonult vissza. A legenda szerint itt hét évig böjtöléssel, elmélkedéssel töltötte napjait a maga építette cellában.
István király 1030-ban, Ajtony legyőzése után ismét megkereste, és rábízta a csanádi püspökség megszervezését. Szent Gellért az egyházmegyét főesperességekre osztotta, székesegyházat és templomokat építtetett, a papok képzésére káptalani iskolát hozott létre.
István király 1038-ban bekövetkezett halála utáni zűrzavaros helyzetben szándékai ellenére ismét politikával kellett foglalkoznia.
1044 húsvétján nyilvánosan vetette Aba Sámuel szemére gonosztetteit, de elítélte Orseolo Péter király türelmetlen és zsarnoki politikáját is.
Az 1046-os Vata-féle pogánylázadás idején szenvedett vértanúságot, amit látomása előző nap megjósolt. A száműzetéséből hazatérő András és Levente hercegek fogadására induló Szent Gellért és három társa 1046-ban a lázadók fogságába került, később a lázadók Gellért püspököt meggyilkolták. Előbb lerángatták kocsijáról, taligára rakták és a Kelen-hegyről (ma Szent Gellért-hegy) ledobták a mélybe. Túlélte a zuhanást, ezért támadói mellét átszúrták egy dárdával, majd a fejét egy sziklának ütötték, végül ez okozta a halálát.
Maradványait másnap a pesti Boldogságos Szűz templomában temették el. Sírjánál csodák, rendkívüli gyógyulások történtek.
Hét évvel később az általa alapított csanádi székesegyházban temették újra.
Szent László király idején, 1083. július 26-án István királlyal és Imre herceggel együtt avatták szentté. Bebalzsamozott tetemét 1384-ben szülővárosába, Velencébe szállították, ma Murano egyik templomának oltára alatt őrzik.
A szent püspök életének történetét két legenda őrizte meg számunkra. A kisebb Szent Gellért-legenda a XI. század második felében keletkezett, és a feltételezések szerint a püspök szerzetestársának, Valternek a tollából való. A kisebb Szent Gellért-legenda kéziratának egy-egy példánya a mai Belgium területén fekvő corsendonki könyvtárban, illetve a velencei Szent Márk-könyvtárban található.
A XIII–XIV. századból fennmaradt nagyobb Szent Gellért-legenda részletesebb leírást ad a szent életéről. Kézirata jelenleg a Bécsi Nemzeti Könyvtár tulajdonában van.
Az életút felvázolásán a legendák több helyen is említést tesznek Gellért Szűz Mária-tiszteletéről, amely valószínűleg szerepet játszott a magyarországi Mária-kultusz alakulásában és István király Szűz Mária-tiszteletében is. Mindkét legendában szerepel az éneklő szolgálólányról szóló epizód, amelyet a magyar ősköltészet egyik első bizonyítékának szoktak tartani.
A komáromi Szőny területén található ókori Brigetio Magyarország egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye, a két római légiótábor egyike. Az ELTE BTK Ókori Régészeti Tanszéke és a Komáromi Klapka György Múzeum 1992 óta folytat feltárásokat a világörökségi várományos helyszínen.
A 2021-es ásatási szezon jelentős eredménnyel zárult, ugyanis sikerült megtalálni és részben feltárni a légiótábor több ezer négyzetméter alapterületű fürdőjét, amelyhez Magyarországon egyedül a XVIII. században előkerült aquincumi Thermae Maiores fogható.
A brigetiói katonai fürdőben a rendkívül jó megtartású falak, vörös mészkőlapokból készült padlók, padlófűtésrendszerek és medencék mellett egy késő római csontfésűket készítő műhely, valamint egy arany nyakláncból és több tucat bronzéremből álló kincslelet is előkerült.
Forget the Nazca lines! Huge spiral covering 100,000 square metres found in India's Thar desert may be largest drawing EVER made, experts sayhttps://t.co/uJd3T7q0kK
A 2,000-year-old #Roman cemetery containing at least 20 ornately decorated graves has been uncovered near the shoreline in the northern #Gaza Strip, with the antiquities ministry calling it the most important local discovery of the past decade.https://t.co/FiwGX9rmSm
„Az ítélet jogerős. A halálos ítéleteket végrehajtották” – tudatták 1958. június 16-án a magyarokkal, akik akkor már második esztendeje szenvedték el a kádári kommunista hatalom megtorlását. Bár a helytartónak nevezett, a tömeges megtorlásokért felelő Kádár János Nagy Imre és társai kivégzésével próbálta megtörni a nemzet gerincét, éppen ezen a napon, az 1989. június 16-i újratemetésen folytatódott a magyarság háborús megszállásokkal félbetört történelme.
„A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa, mérlegelve a bűncselekmények súlyát, a súlyosbító és enyhítő körülményeket, a lefolytatott tárgyalás alapján a vád tárgyává tett cselekményekben a vádlottakat bűnösnek mondta ki és ezért: Nagy Imrét halálra, Donáth Ferencet 12 évi börtönre, Gimes Miklóst halálra, Tildy Zoltánt 6 évi börtönre, Maléter Pált halálra, Kopácsi Sándort életfogytiglani börtönre, dr. Szilágyi Józsefet halálra, Jánosi Ferencet 8 évi börtönre, Vásárhelyi Miklóst 5 évi börtönre ítélte. Az ítélet jogerős. A halálos ítéleteket végrehajtották” – tudhatták meg a 1958. június 17-én a Magyar Nemzet „Ítélet Nagy Imre és társai bűnperében” című cikkének olvasói.
A tömegesen kiszabott halálos ítéletek és a borzalmas súlyú börtönbüntetések között élő, s ezt túlélni próbáló olvasók tehát egy újságcikkből értesülhettek, hogy kivégezték az ország akkori történetének utolsó, törvényes keretek között beiktatott miniszterelnökét.
1958. június 16-án Nagy Imre és társai kivégzésével a hatalmat 1956 novemberében törvénytelenül megragadó Kádár János és illegitim kormánya érvénytelenné próbálta tenni a forradalmat, éppen az ellenkezőjét tették meg. A diktatúra tombolásának ez a mélypontja lerakta a forradalom emlékezet-kultúrájának alapkövét: október 23-a mellett június 16-a is 1956 méltatásának jelképes napjává vált.
Valakik döntöttek Moszkvában
A mindenféle törvényességet nélkülöző, koncepciós per megrendezését 1957 márciusában döntötték el, amikor Moszkvában szovjet–magyar csúcstalálkozóra került sor. 1957. április 9-én hoztak párthatározatot Nagy Imréék letartóztatásáról, amelyre április 14-én került sor a romániai Snagovban.
A jugoszláv nagykövetségről távozó Nagy Imre és társai (Donáth Ferenc, Fazekas György, Haraszti Sándor, Losonczy Géza, Lukács György) csoportját 1956. október 22-én egy emberrablás fogalmát kimerítő akcióban fogták le a szovjet erők és hurcolták őket a Bukarest közelében fekvő településre. (Snagov a kommunista rendszerben „tiltott helynek” számított, kiváltságos vezetők pihenőhelyeként, illetve titkos tárgyalások helyszíneként használták).
Nagy Imre, a forradalom miniszterelnöke 1958. június 15-én, a halálos ítélet kihirdetését követően az utolsó szó jogán beszél a bíróság előtt. A per koncepciója az volt, hogy a „Nagy Imre-csoport” már 1955-től készült megdönteni a szocializmust Magyarországon. Ennek érdekében tárgyaltak nyugati országok diplomatáival, valamint fegyveres szervezkedést és zendülést készítettek elő a pártállammal szemben. A pert előkészítendő, a fenti vádak bevallatása érdekében folyamatosan kihallgatták őket Rajnai Sándor vezetésével.
Végül összeállt a lista, hogy kiket miért vonnak vád alá, és milyen ítéletet szabnak ki rájuk. Ezt a listát a moszkvai pártvezetéssel 1957 őszén Biszku Béla, a Kádár-kormány belügyminisztere hagyatta jóvá. Ebben a névsorban még Donáth Ferenc is a halálra ítélendők között szerepelt.
Maléter Pál volt honvédelmi minisztert külön katonai perben szándékoztak elítélni, végül úgy döntöttek, hogy ő is a Nagy Imre-perben lesz halálra ítélve, annak ellenére, hogy nem volt különösen szoros kapcsolata a miniszterelnökkel.
Maléter Pál, a forradalom honvédelmi minisztere (Fotó: Nemzeti Fotótár)
Az 1958. június 9–15. között lezajlott zárt és gyorsított bírósági eljárás során Nagy Imrét és társait a népi demokratikus államrend elleni szervezkedésben való részvétellel, illetve szervezkedés vezetésével, a volt miniszterelnököt ezenkívül hazaárulással, Malétert pedig zendüléssel is vádolták. A vádak alapján lehetett tudni, hogy Nagy Imrére halálos ítélet várt, de Maléter Pál és Gimes Miklós újságíró ugyancsak erre számíthatott. A per koncepciós jellegét az is alátámasztja, hogy a volt kormányfő kettejük közül egyikkel sem volt közelebbi kapcsolatban.
A per alatti törvénytelenségekre jellemző, hogy a vádlottak a vizsgálati szakaszban nem konzultálhattak ügyvédjeikkel, akiknek pár nap alatt kellett elolvasniuk a több ezer oldalas peranyagot. A zárt tárgyalás is sértette a vádlottak jogait. Különösen figyeltek arra, hogy az MSZMP akkori első titkárának, Kádár Jánosnak a szerepéről ne essék szó, mivel egy ideig ő is a forradalom ügye mellett állt – fejtette ki Mink András történész a mult-kor.hu című történelmi magazinban. A perben azért hozhattak ilyen szigorú ítéleteket, mert a Kádár-rendszer konszolidációja megindult, ugyanakkor az már korántsem biztos szerinte, hogy a szovjet pártvezetés is ennyire véres leszámolást akart volna 1958-ban.
A buzgó helytartó
Az ÁVH-t 1950-ben létrehozó Kádár János szerepe tehát meghatározó volt Nagy Imre és társai kivégzésében. A tömeges kivégzésekért és bebörtönzésekért felelős kommunista vezető a későbbi évtizedekben mindent megtett azért, hogy feledtesse hatalomra jutásának körülményeit. A nemzeti emlékezet viszont élesen őrizte a kivégzések emlékét. Erről tanúskodik Faludy György verse is (Egy helytartóhoz 25 év után): „Olykor, esti csendben/hallod-e újra, ahogy Rajk barátod/nyakcsigolyája reccsen?/Ha altatóval sem tudsz már aludni:/Tóth Ilonka sóhaja utolér-e,/s Losonczy hörgése, akinek kását/töltettél tüdejébe?/Mint víz alatti, elmerült harangok:/hintáznak-e hajnal felé ágyadnál/a tizennyolc esztendős iskolások,/kiket felakasztattál?”
S a kivégzett miniszterelnökre is utal a költő:
„És hol vannak ők már,/akik utat kerestek,/hogy nagyhatalmak öngyilkos viszálya/közt magunkat békésnek és szabadnak/tudjuk egyszer? Nagy Imre így kívánta./Őt is felakasztattad.”
Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Fiatalok tömegeit akasztatták fel. (Fotó: Nemzeti Fotótár)
Kádár János, aki egész életében minden adandó alkalommal, mindenkit elárult és bitóra juttatott, mint Máthé Áron történész, szociológus, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese egy cikkében megfogalmazta, még önmagát is följelentette: „1951-ben pedig saját magát, amikor különösebb gond nélkül vallott önmagára. A később ügyesen terjesztett legendákkal szemben ugyanis nem hasítottak szíjat a hátából, bár Farkas Vladimir ávós őrnagy, a kínzások mestere vélhetően tényleg megalázta. Ezután következett a legnagyobb árulás, amely egy kommunista számára is az: a munkásosztályt árulta el, amikor kegyetlenül leszámolt a munkástanácsokkal. Nagy Imrét és leginkább a magyar nemzeti függetlenség ügyét is ekkor árulta el.”
Fellobban a láng az örökmécsesnél
Az 1986-tól feléledő, a Kádár-diktatúra által rendszerint brutális eszközökkel feléledő, a kommunista hatalommal szembeni tömegtüntetések sorába illeszkedett a Nagy Imre és társai kivégzésének évfordulójára a Történelmi Igazságtételi Bizottság kezdeményezett 1988. június 16-ra.
Harminc évvel korábban ezen a napon végezték ki Nagy Imrét és társait, így e nap a múlttal való szembenézés és az 1956-os eseményekre való emlékezés szimbolikus időpontja volt. Az eseményt a Belügyminisztérium ellenséges, ellenforradalmi akciónak minősítette, ezért a rendőrség aznap az 1986. március 15-i „lánchídi csatához” hasonló módszerekkel lépett fel.
A 30. évfordulóra szervezett megemlékezés a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájánál kezdődött, ahová 1958-ban Nagy Imrét és társait, valamint több halálra ítélt és kivégzett ‘56-ost jelentelen sírba temettek, majd a Batthyány-örökmécsesnél végződött. Az emlékműre akkor sem véletlenül esett a választás. A jelenlévők ugyanis Nagy Imre sorsában annak a Batthyány Lajosnak a sorsát látták, akit egy vesztes szabadságharc után a berendezkedő önkény halálra ítélt.
Aznap délután a Batthyány-örökmécseshez vezető utakat lezárták, ám 100-200 fő mégis megjelent a helyszínen. A rendőrség 16 személyt – köztük Tamás Gáspár Miklóst, Demszky Gábort, Hodosán Rózát és Orbán Viktort – állított elő, Könczöl Csabát pedig gumibottal bántalmazták.
Újratemetés: Orbán fölvetette az oroszok hazaküldését
1988 tavaszán Kádár János, a kommunista Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára egy amerikai televíziónak adott interjúban kijelentette, hogy Nagy Imrét nem lehet rehabilitálni. Kádár azonban, akinek uralmához Nagy Imre kivégzése kötődött, még megélte a néhai mártír miniszterelnök, hatalmas tömeget megmozgató újratemetését, amely a budapesti Hősök terén tartott ünnepélyes megemlékezéssel indult.
„Tegnap fél hatra már a ravatalokra helyezték az egyszerű, barna, aranybetűs feliratú koporsókat, az ünnepi alkalomra méltóságteljesen fekete-fehérbe öltöztetett Műcsarnok lépcsőjén, párhuzamosan egymás mellé, s középen, legfelülre tették a sorstársaikat, az 1956-os forradalom valamennyi ismert és ismeretlen, néven nevezhető vagy névtelen, elfelejtett vagy emlékeinkben őrzött, lelkileg köztünk élő, de életét a hazáért feláldozó magyar polgárt jelképező üres koporsót, oldalán a felirattal: Mártírjaink, 1956. A kegyelet lerovására érkezők szeme elé táruló megrendítő hatású látvány kigondolója és meg- tervezője ifjabb Rajk László volt — Bachmann Gábor közreműködésével —, akinek személye és neve óhatatlanul párhuzamokat ébreszt mindenkiben, a „soha többé” jegyében lezajlott 1956. október 6-i, emlékezetes végső tiszteletadással, amikor — mint láttuk és tapasztaltuk tegnap is — az egész ország gyászolt és temetett, fejet hajtott és emlékezett” – írta a Magyar Nemzet 1989. június 17-i számában, beszámolva a mindaddig – az 1956. után ártatlanul kivégzett áldozatok százaival együtt – méltatlan körülmények között, jeltelen sírban feküdt az Új Köztemető egyik elhagyatott parcellájában.
Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnökének és társainak 1989. június 16-i újratemetése a kommunizmusból a demokráciába vezető magyar átmenet egyik legnagyobb hatású szimbolikus eseménye volt.
Budapesten, a Hősök terén reggel 7 óra után néhány perccel még folytak az előkészületek. Az előző napokban gigantikus ravatallá alakított Műcsarnok homlokzata előtt már a helyükön sorakoztak Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József koporsói és az ismeretlen mártírokat jelképező koporsó, melyre az 1956-os forradalmat szimbolizáló lyukas magyar zászlót terítettek.
10 óra 10 perckor a virágot hozók lassan kígyózó sorba rendeződtek, a hangszórókból felhangzott az 1956-ot követő kivégzések áldozatainak névsora, Mensáros László, Rékasi Károly és Orosz Helga háromnegyed órán keresztül sorolták a neveket.
12 óra 30 perckor pedig egy percre megállt az élet és országszerte megszólaltak a harangok. A járókelők egyperces néma megállással, a gépjárművezetők megállással és dudálással tisztelegtek Nagy Imre és mártírtársainak emléke előtt.
Orbán Viktor egyetemi hallgató a magyar ifjúság nevében beszél Nagy Imre és mártírtársai temetésén a Műcsarnok előtti ravatalnál 1989-ben (Fotó: Nemzeti Fotótár)
Ezután a Hősök terén Nagy Imre harcostársai és a koncepciós perek túlélői nevében is beszéltek a szónokok. Felszólaltak: Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor, Király Béla és Orbán Viktor. A legnagyobb vihart kavaró beszédet Orbán Viktor mondta, aki Cserhalmi György korábbi beszéde után követelte az országos nyilvánosság előtt a szovjet csapatok kivonását.
Több tízezer ember vesz részt Nagy Imre és társai gyászszertartásán a Hősök terén 1989. június 16-án „Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik” – hangzottak a beszéd azóta gyakran idézett mondatai.
Gyászolók az 1956-os mártírok közös sírjánál Nagy Imre és társai újratemetésén a Rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájában (Fotó: Nemzeti Fotótár)
S amit a magyar sajtóban igen hosszú ideig nem idéztek: „Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről.”
A legtöbb korabeli értékelés szerint az újratemetés a magyar kommunista egyeduralom történetének szimbolikus záróaktusa volt. Ez a későbbiekben árnyalódott, hiszen sokan évekkel később sem gondolják azt, hogy Magyarország megszabadult a kommunista örökségtől és az 1956-os forradalom szereplői képének kialakulása sem lezárt folyamat.
Az értékelés már a kezdetekben sem volt egyöntetű, ahogy Pongrátz Gergely egyik nyilatkozata mutatja: „A temetés előtt lejött hozzám Arizonába a New York-i konzul, három napig a vendégem volt, győzködött, hogy jöjjek haza a Nagy Imre temetésre. Azt mondtam: ha minden kivégzettet eltemetnek, akkor jövök, de az öt kommunistát el tudják temetni nélkülem is, ezért nem jövök. Az újratemetés létrejöttében fontos szerepet játszó Inconnu Csoport és Krassó György már akkor óvtak, hogy a kommunisták saját képükre formálhatják és kisajátíthatják a forradalom örökségét.”
Nem sokkal az újratemetés után, 1989. július 6-án meghalt Kádár János. A nemezis szinte tapintható volt: ugyanaznap a Legfelsőbb Bíróságon kihirdették Nagy Imre és társai rehabilitációját. De ha igaz, amit Németh Miklós állított, hogy Kádár János papot hívatott halála előtt, akkor még inkább jelképessé válik ez az esemény.
Június 16-a a bolsevizmus összeomlását, a rendszerváltást követően végleg történelmünk egy fontos dátumává vált: az Országgyűlés 1996. évi LVI. törvényben rendelkezett Nagy Imre mártírhalált halt magyar miniszterelnök és mártírtársai emlékének törvénybe iktatásáról.
2020 decemberében kezdte a Ferenczy Múzeumi Centrum régészeti kutatásokat a magyarországi Újlengyel középkori lelőhelyén, melynek során egy egyedülálló, közel 7000 darabos éremkincsleletre bukkantak – olvasható a Ferenczy Múzeumi Centrum Facebook-oldalán.
A bejegyzés szerint, a két napos mentőfeltárást Nagy Balázs, a múzeum numizmatája vezette a Közösségi Régészeti Egyesület önkénteseivel összefogásban. A kutatást az alapozta meg, hogy 2019-ben már előkerült innen egy közel 150 darabból álló, 1455-ben záródó éremlelet.
A decemberi régészeti bejárás során fémkeresővel további érmek után kutattak, azonban a most előkerült kincsleletet az eredeti helytől egy kicsit távolabb, egy közeli dombon találták meg.
A felszíni pénzek sűrűsödési irányát figyelembe véve a szakemberek egy 1×1 méteres aknát nyitottak meg, ebből került elő egy edény, aminek a hasát a pénzekkel együtt kitépte az eke.
Ritkán figyelhető meg ilyen jól, hogy hogyan rombolja, bolygatja meg a mélyszántás a földben rejtőző emlékeket – írták.
A kincs esetében az eke pont kettétörte az érmeket tartalmazó edényt, és egy adott irányban elhúzta azokat, így követni lehetett a széthúzott, kupacokban heverő pénzeket. A széttört edényt nem lehetett egy darabban tartani, így a benne lévő érmeket a helyszínen felszedték.
A leletegyüttes közel 7000 darab ezüstpénzből és négy aranyérméből állt: a legkorábbi veret egy Lucius Verus (161–169) ezüst denarius, továbbá egy tucat aquileiai denárt, illetve javában I. Mátyás (1458–1490), II. Ulászló (1490–1516), valamint II. Lajos (1516–1526) korabeli denárokat és obulusokat tartalmazott.
A felszedés során az edény has vonalában egy szövet alatt négy, I. Mátyás (1458–1490) korabeli aranyforint lapult. A mosás során figyeltek fel egy vatikáni denárra, ami II. Pius (1458–1464) pápa pénzkibocsátásából származik, és igen ritka éremnek számít Magyarországon – magyarázták.
A leletegyüttes korabeli összértéke körülbelül 74 aranyforinttal lehetett azonos, amin az akkori időben hét lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni.
A kincset az akkori emberek a településükön, valószínűleg egy támadás során rejthették el, a Pestet Nagykőrössel összekötő út mentén.
A lelet záródási idejét a legkésőbbi veret 1520-ra keltezi, ezért az elrejtését okozó támadást az 1526. évi török pusztítással hozhatjuk összefüggésbe, pontosabban amikor a török had 1526-ban Ibrahim pasa vezetésével Budáról Szeged irányába haladt.
Magyarországon a mohácsi csatát követő török pusztításhoz kapcsolódó, ilyen nagyságú kincsleletek ritkák.
Pest megyében a késő középkorból ez a legnagyobb értékű éremkincs, ami eddig előkerült, így komoly kutatási eredménynek számít. A múzeum a lelőhely és a kincs felderítését tovább kívánja folytatni az elkövetkezendő időszakban – hangsúlyozták.
Forget the Nazca lines! Huge spiral covering 100,000 square metres found in India's Thar desert may be largest drawing EVER made, experts sayhttps://t.co/uJd3T7q0kK
A 2,000-year-old #Roman cemetery containing at least 20 ornately decorated graves has been uncovered near the shoreline in the northern #Gaza Strip, with the antiquities ministry calling it the most important local discovery of the past decade.https://t.co/FiwGX9rmSm
New Pompeii Excavations Reveal Decorated “Tiny House” -
Archaeologists at Pompeii recently unearthed an atypical ancient Roman dwelling. Deemed the House of Phaedra for the contents of its murals, it makes up for its small size with its sumptuous interior decorating, shedding… pic.twitter.com/r2ZLaxCzLh
Magyarország 2011 áprilisában elfogadott Alkotmánya kimondja: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette […] Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.”
Szent István koronája, vagyis a Szent Korona évszázadok óta Magyarország egyik legfontosabb nemzeti szimbóluma. A XI. század eleji megjelenése óta fontos a magyar nép és állam számára.
A Szent Korona az uralkodó hatalmának és egyben isteni eredetének szimbóluma, valamint a koronázás kötelező attribútuma. Bármely középkori uralkodó koronájának ezen általános jellemzői mellett ennek különös jelentősége volt, mert a királyi hatalom szimbólumától fokozatosan az állam szimbólumává vált, és a magyar állam egészének hatalmát kezdte jelölni. Sőt, csak a Szent István koronája általi megkoronázás adott legitim jelleget a király hatalmának.
Mint ismeretes, István király a legfontosabb alakja a magyar történelemnek, mert az ő uralkodása alatt (997–1038 körül) tértek át a pogány magyar törzsek a kereszténységre és önálló államot alkottak, amely akkoriban a nemzetközi kapcsolatok teljes körű alanyává vált.
1083-ban István királyt szentté avatták, és ez alkalmat adott arra, hogy az uralkodó Árpádok dinasztiájának nemességéről, Isten általi kiválasztásáról, később pedig a magyar állam Isten általi védelméről beszéljenek. Egyébként az István király életéről szóló adatokat a kutatók sokáig Hartvick győri püspök 1112–1116-ban megírt művéből merítették, amit, bár van némi legenda alapja, Szent István hivatalos életrajzának tartottak.
A magyar történelem némely korszakaiban Szent István koronája, az uralkodó akarata ellenére is, a legmagasabb hatalomforrássá vált. Például, amikor a bárók 1401-ben elfogták Zsigmond luxemburgi királyt, tanácsuk a Szent Korona nevében döntött.
A „Magyarország Szent Koronája” kifejezés először egy 1256-ból származó oklevélben jelent. Ezzel a koronával való megkoronázás lett hamarosan az előfeltétele az uralkodói státusz megszerzésének, így a korona a hatalom szimbólumából annak hordozójává vált. Emiatt az Anjou-házi I. Károlyt (a köznyelvben Róbert Károly) háromszor kellett megkoronázni – 1301-ben, 1309-ben és 1310-ben, mivel az első két szertartásra a Szent Korona nélkül került sor, és a magyar nemesség törvénytelennek nyilvánította őket.
Egyébként a magyar király minden alattvalóját automatikusan a királyi korona alattvalóinak nevezték (fideles coronae regiae). A Szent Korona-tan közjogi funkciót tulajdonított a Szent Koronának, a hatalom legfőbb forrásaként tekintett rá. Eszerint például a Királyság hivatalos elnevezése „A Magyar Szent Korona Országai” volt (corona regni Hungariae), ebbe tágabb értelemben valamennyi olyan területet (országokat, tartományokat) beleértettek, amelyek az Árpád-házi királyok alatt a Szent Korona birtokában voltak. Miután pedig Szulejmán török szultán elfoglalta e földek nagy részét, a koronázás során a magyar királyok által tett ünnepi esküt ígéret kísérte, hogy az elveszett területeket „visszaszerzik és visszacsatolják” a koronához.
Egy időben a Szent Korona, mint jogi személy, a budai vár és az erdélyi vajdaság tulajdonosaként jelent meg, az ünnepi eskük során személyesen hozzá fordultak.
A magyar korona természetfeletti erőkkel volt felruházva. 1784-ben a Német–Római Birodalom császára (egyben Magyarország királya is) II. Habsburg József úgy döntött, hogy ezt az ereklyét Bécsbe helyezi át. De a helyiek szerint, pontosan ez okozta a kataklizmákat, az éhínséget és a gazdasági válságot, amely elárasztotta Magyarországot, és 1790-ben a Szent Koronát visszaszállították Budapestre.
A XIX. században azt a történetet, miszerint a Szent Koronát Magyarország a római pápától kapta, a magyar állam szuverenitáshoz fűződő történelmi jogának bizonyítékaként használták fel, a középkori, egykoron koronázási ékszernek számító korona Magyarország függetlenségének és területi egységének szimbólumává vált.
Érdekes módon a Szent Korona közvetlenül kapcsolódik Kárpátaljához. Így a Munkácsi Görög Katolikus Püspökség levéltárában fellelt dokumentumok azt bizonyítják, hogy a Szent Korona 1805 decemberétől – 1806 márciusáig Kárpátalján volt. És mindez azért, mert 1805-ben a napóleoni francia csapatok elfoglalták Ausztria fővárosát, és fennállt Magyarország megszállásának veszélye. Ezért a politikai vezetés, tudatában az államot fenyegető veszélynek, úgy döntött, hogy biztonságos helyre szállítja magyar nép nemzeti szimbólumait. A harci cselekményektől távol eső Munkácsi vár bizonyult a legalkalmasabb helyszínnek. Miután Magyarország megszállásának veszélye elmúlt, 1806 márciusában a magyar nemzeti kegytárgyat őrök kíséretében ünnepélyes keretek közt Budapestre szállították.
Az akkori dokumentumok Szerednye települést is megemlítik, amelyen keresztülhaladt a magyar ereklye. Jelenleg abban az épületben, amelyben Szent István koronáját rejtegették, található a Buttler gróf nevét viselő Kultúrkúria. A romos modern épületté vált, amely egyébként visszakapta eredeti kinézetét. A felújítás a KMKSZ kezdeményezésére a magyar kormány pénzügyi támogatásával valósult meg. A Buttler gróf nevét viselő Kultúrkúria termei a magyar történelem kiemelkedő alakjai nevét viselik, köztük Dobó Istvánt és Egán (Edmund) Edét. Természetesen egy termet a Szent István koronának szentelve rendeztek be.
Elmondható, hogy a Szent Korona története Magyarország történelmi sorsának viszontagságait tükrözi – az államalapítást, a magyar társadalom fejlődését és az államról valamint a hatalomról alkotott elképzeléseit, a szomszédokkal való kapcsolatokat és egyebeket. Az ereklye egykoron német fejedelmek és császárok, osztrák uralkodók, török szultánok, sőt amerikai csapatok kezében is volt a második világháború utolsó hónapjaiban, ezt követően több mint 20 évre (1978-ig) az Egyesült Államokba költözött.
De a Szent Korona mindig hazatért. A magyar államiságnak, az ország nemzeti méltóságának szimbóluma, az ereklye, gondosan védelemmel és mély tisztelettel övezve a magyar állam főépületében az Országházban van elhelyezve. A Szent Korona története szerves része Magyarország történetének, amely viszont szerves része Európa és a világ történelmének, a kultúrának és a civilizációnak.
Ugyanakkor Szent István koronája továbbra is nagy tudományos érdeklődést vált ki a történészek, művészetkritikusok, jogtudósok és a tudományos ismeretek más területeinek képviselői táborában mind Magyarországon, úgy annak határain kívül is. A Szent Koronát az Országház gyönyörű épületében lehet megtekinteni a Duna pesti partján.
Jurij KOPINEC Karpatszkij Objektiv
[type] => post [excerpt] => Szent István koronája, vagyis a Szent Korona évszázadok óta Magyarország egyik legfontosabb nemzeti szimbóluma. A XI. század eleji megjelenése óta fontos a magyar nép és állam számára. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1609707351 [modified] => 1609667794 ) [title] => A Magyar Királyság koronájának sorsa [url] => https://history.karpat.in.ua/?p=1595&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 1595 [uk] => 1584 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 1585 [image] => Array ( [id] => 1585 [original] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/korolivski-regaliyi-ugorshhyny.jpg [original_lng] => 759023 [original_w] => 787 [original_h] => 535 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/korolivski-regaliyi-ugorshhyny-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/korolivski-regaliyi-ugorshhyny-300x204.jpg [width] => 300 [height] => 204 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/korolivski-regaliyi-ugorshhyny-768x522.jpg [width] => 768 [height] => 522 ) [large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/korolivski-regaliyi-ugorshhyny.jpg [width] => 787 [height] => 535 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/korolivski-regaliyi-ugorshhyny.jpg [width] => 787 [height] => 535 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/korolivski-regaliyi-ugorshhyny.jpg [width] => 787 [height] => 535 ) [full] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/korolivski-regaliyi-ugorshhyny.jpg [width] => 787 [height] => 535 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => history [color] => brown [title] => Історія ) [_edit_lock] => 1609660595:12 [_thumbnail_id] => 1585 [_edit_last] => 12 [views_count] => 10750 [_oembed_9f608304059b7ec2b3e4cce9cda859c7] =>
Páratlan bronzkori leletekkel gazdagodott a bajai Türr István Múzeum régészeti gyűjteményeEgy Baja melletti település...
Titokzatos, ékszerekkel teli bronzkori sírt tártak fel a magyarországi Baja melletti település határában. Bár az ékszerek külön-külön már ismertek a régészek számára főképpen kincsleletekből és egy-két típus néhány csontvázas sírból, de ilyen gazdag együttesben, viseleti szempontból is jól rekonstruálható módon még nem kerültek elő.
Páratlan bronzkori leletekkel gazdagodott a bajai Türr István Múzeum régészeti gyűjteménye, számolt be Facebook-oldalán az intézmény. Egy Baja melletti település határában földművelés alatt álló területen bukkantak a leletekre, így díszített karperecekre, bronztőrre, tüskés tutulusokra a múzeum régészei és műszeres külső munkatársai. A szakemberek még az újév előtt indokoltnak látták a kis felületű mentőfeltárás elvégzését. 2020 utolsó napjaiban egy igen gazdag, több mint ötven ékszert tartalmazó, érintetlen bronzkori, feltehetően női sír került elő. Bár az ékszerek külön-külön már ismertek a régészek számára főképpen kincsleletekből és egy-két típus néhány csontvázas sírból, de ilyen gazdag együttesben, viseleti szempontból is jól rekonstruálható módon még nem kerültek elő. A háton fekvő, nagyon rossz megtartású csontvázat beborították a bronz leletek, amik alapján a sír a bronzkor második felében, feltehetően Kr.e. 1400 és 1200 között kerülhetett földbe (tehát kb. 3200–3400 évvel ezelőtt), de pontosabb kort a tárgyak restaurálása után lehet majd meghatározni. Ebben az időben a régészek által Halomsíros kultúra néven számon tartott népcsoport lakott a területen. A teljes sír a leletek restaurálása és konzerválása után a múzeum új állandó kiállításában várja majd az érdeklődőket.
900-year-old Crusader sword found by scuba diver off Israel’s coast Blade spotted among pottery and metal anchors in anchorage used as early as 4,000 years agohttps://t.co/XYjEUQKcVh
