Árpád-házi IV. Bélát hagyományosan a legnagyobb magyar királyok között tartja számon a történelmi emlékezet, akit az 1241-es mongol betörés utáni újjáépítésben játszott kiemelkedő szerepe miatt második honalapítóként is szokás emlegetni. IV. Bélát az 1270. május 3-án bekövetkezett halála után azonban nem a magyar királyok tradicionális temetkezési helyén, a fehérvári koronázó templomban, hanem az ősi fővárosban, Esztergomban, az általa építtetett Segítő Szűz-bazilikában helyezték örök nyugalomra. A maga idejében az ország második legnagyobb, és monumentalitásában a német birodalmi katedrálisokkal vetekedő bazilikának azonban a történelem viharaiban szó szerint nyoma veszett. A Magyar Nemzeti Múzeum, a IV. Béla Kegyeleti Bizottság, valamint a Sicambria-Óbuda Piliskutató Csoport szakembereiből álló kutatócsoportnak a legkorszerűbb technológia bevetésével sikerült megfejteni a sok évszázados rejtélyt és azonosítani a nagy király temetkezési helyét.
Így veszett nyoma a német katedrálisokkal vetekedő királyi bazilikának
A korabeli forrásokból ismert, hogy amikor IV. Béla harmincöt évnyi sorsfordító eseményekben gazdag uralkodása után 1270. május 3-án meghalt, a holttestét nem a magyar uralkodók tradicionális temetkezési helyén, a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika királyi kriptájában, hanem az általa emelt, illetve újjáépített esztergomi ferences Segítő Szűz-bazilikában helyezték örök nyugalomra.
IV. Béla ábrázolása a Képes Krónikában
A templom, ami az Esztergomban 1230 körül letelepedett ferencesek rendházához tartozott, a mongol betörés idején, 1242-ben súlyosan megsérült. (Az Assisi Szent Ferenc által alapított ferences rendnek az esztergomi monostor volt az első magyarországi rendháza.)
A tatárjárás után Béla újjáépíttette a kolostort, és a Segítő Szűznek szentelt templomot is.
A királyt a halála után a bazilika főoltára előtt tették sírba, ugyanott, ahol 1269-ben szeretett kisebb fiát, Béla herceget, valamint az 1270. július 16-án Budán elhunyt feleségét, Laszkarisz Mária királynét is eltemették.
IV. Béla menekülése, Than Mór 1882-ben festett képén. 1241-ben tatár hordák pusztították Magyarországot, a király egész családjával és udvartartásával menekülni kényszerült, a betolakodók egészen az Adriai-tengerig, Trau (Trogir) váráig üldözték
IV. Béla „öröknek” szánt nyugalma azonban nem tartott sokáig, mivel Fülöp esztergomi érsek kihantoltatta, és a Szent Adalbert-templomba vitette át a király tetemét.
A ferencesek azonban nem hagyták annyiban az érsek kegyeletsértő intézkedését, így Béla nyughelyéről akárcsak az apja, II. András esetében is, perrel döntöttek.
II. András színezett portréja a Thuróczi-krónika 1488-as brünni kiadásában
A Rómában lefolytatott processzus a ferencesek javára dőlt el, akik pápai engedéllyel a Segítő Szűz-bazilikába vitték vissza és temették újra IV. Béla király hamvait. A vörös márványból faragott síremlék a főoltár előtt állt, amiről a Képes Krónika, valamint Jan Dlugoss és Antonio Bonfini krónikája is megemlékezik.
I. (Kanúni) Szulejmán oszmán szultán és az iszlám kalifája. Szulejmán 1543-ban vette be Esztergomot
1543-ban, miután Szulejmán szultán elfoglalta Esztergomot, a Várhegyen álló egykori királyi palotát a törökök erőddé alakították át, a keresztény templomokat pedig vagy dzsámiként, vagy raktárként használták.
A tizenöt éves háború idején Esztergom szinte teljesen elpusztult a város 1595-ös ostroma során.
Amikor száz évvel később, a 17. század végi visszafoglaló háborúk idején Esztergom is felszabadult, a város középkori templomainak legnagyobb része már teljesen megsemmisült.
Az esztergomi várhegy látképe a bazilikával
A ferencesek az 1690-es évekbe visszatértek Esztergomba, de már ők sem tudták azonosítani a régi rendházuk és apátsági templomuk egykori helyszínét. IV. Béla impozáns bazilikájának így szó szerint nyoma veszett.
Még a kutatókat is megdöbbentette a föld alól kirajzolódó bazilika hatalmas mérete
A 18. század híres polihisztora, Bél Mátyás máig ható tudományos jelentőségű monográfiájában, a Notitia Hungariae novae historico-geographica című 1735 és 1742 között kiadott munkájában jegyezte fel azt a hagyományt, miszerint a királysírt őrző középkori bazilika az 1699-ben épült Szent Péter és Pál-plébániatemplom helyén állt. Bél Mátyás szerint a bazilika olyan monumentális méretű volt, hogy a helyére épített Szent Péter és Pál-plébániatemplom szinte eltörpült a középkori székesegyház mellett.
Bél Mátyás, a 18. század híres történetíró-polihisztora
A királyi bazilika helyével kapcsolatos hagyományt először Horváth István, a város történetének egyik legkiválóbb régész-kutatója kérdőjelezte meg a 20. század végén. Horváth szerint a középkori apátsági bazilika a barokk kori és ma is működő ferences kolostor helyén állhatott. 1961 nyarán négy hatalmas méretű mívesen faragott követ találtak a Jókai utcában csatornaépítés közben, amelyek vagy egy oszlopfő, vagy pedig egy ablakkeret maradványai lehettek.
A mai műemlék templom a középkori, még fel nem tárt ferences templom közelében emelkedik. IV. Béla király sírverse: „Aspice rem charam tres cingunt Virginis aram Rex, dux, regina quibus adsint gaudia trina. Dum licuit, tua dum viguit rex Bela potestas Fraus latuit, pax firma fuit, regnavit honestas”
Prokopp Gyula levéltáros Béla királyról írt tanulmányában ezeket a díszesen faragott kőmaradványokat egyértelműen a 13. századi ferences monostori templom maradványaiként azonosította. 1979-ben szintén a Jókai utcában (a Jókai u. 12. szám alatt) középkori kőfalakat és épületomladékot tártak fel, ami azért is számít fontos nyomnak, mivel a mai Jókai utca páros oldalán csak 1735-től kezdtek el lakóházakat építeni. Mindezek rendkívül fontos nyomok voltak ugyan, de a nagy rejtély, vagyis hogy hol állhatott a királysírt őrző bazilika, egészen mostanáig megválaszolatlan kérdés maradt.
A bazilika látképe a Duna felől, alatta Özicseli Hadzsi Ibrahim pasa 16. században épült dzsámija látható. A hódoltság idején teljesen elpusztult a középkori Esztergom
Idén márciusban a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, L. Simon László elrendelte az esztergomi Jókai utca egyes szakaszainak és környékének a legkorszerűbb technológia bevetésével való vizsgálatát, hogy megbizonyosodjanak arról, valóban itt állhatott-e a hódoltság idején elpusztult Segítő Szűz-bazilika.
A rendelkezés arra is kiterjedt, hogy a kutatás során próbálják meg beazonosítani IV. Béla király és családtagjai temetkezési helyét. A Gombkötő Csaba irányításával végzett kutatómunkába a IV. Béla Kegyeleti Bizottság, majd a Sicambria-Óbuda Piliskutató Csoport szakemberei is bekapcsolódtak.
Esztergom, a Szent Péter és Pál-plébániatemplom, valamint a Várdomb
A korabeli feljegyzések és egyéb dokumentumok, valamint a környékről előkerült régészeti leletanyag alapján a talajradarral elvégzett vizsgálatok most már lehetővé tették az eddig elveszettnek hitt királyi bazilika alapjainak pontos meghatározását.
A mérések azt mutatják, hogy a főhajó déli részének alapjai még mindig épen rejtőznek a föld alatt, és valószínű, ugyanez igaz az északi oldalra is, csak itt egyelőre még nem tudtak alaposabb vizsgálatokat végezni a terület beépítettsége miatt. A bazilika így kirajzolódó hatalmas méretei még a kutatókat is megdöbbentették, ami majdnem akkora, mint a regensburgi Szent Péter-katedrális.
Valószínű, hogy egy kerti szaunaépület alatt rejtőzik a királyi szarkofág
A pontos tájolásból az is kiderült, hogy a jelenleg is álló barokk korú Szent Anna ferences templomnak a középkori bazilika főhajójának síkjával bezárt furcsa szögvonalát meghosszabbítva, az – a Jókai utcát érintve – pontosan oda mutat, ahol a IV. Béla Kegyeleti Bizottság szakértői szerint a középkori bazilika többszögletű tornya állhatott, közvetlenül a királysír közelében.
A Segítő Szűz-bazilika látványrekonstrukciója
A terepi kutatás mellett elvégzett adatgyűjtés során akadt egy fontos tanú is, Horváth Csaba mérnök-közgazdász, aki elmondta, hogy nagyapja 1919-ben megvásárolta a Jókai u. 7. szám alatti ingatlant, amelyen egy csizmadiaműhelyt akart felépíteni az istálló helyén. A földmunkák során három díszes márványszarkofág került elő, de mivel ezek nem akadályozták az alapozást, inkább visszatemették őket.
Részlet az esztergomi bazilika Mária mennybevitelét ábrázoló főoltárképéről, ami a maga kategóriájában a világ legnagyobb festménye. A középkori királyi bazilikát is a Segítő Szűznek szentelték
A korabeli régészeti hatóságnál valószínűleg szándékosan nem tettek bejelentést a felfedezésről, nehogy meghiúsuljon emiatt az építkezés.
A visszatemetett szarkofágok helyén jelenleg a Jókai u. 9. szám alatti ház szaunája áll.
Noha az udvarral érintett ingatlant már 1978-ban régészetileg különösen védett területnek minősítették, eddig még nem kezdték el a terület feltárását. A műholdas felvételek és talajradar-vizsgálatok átfedéseiből egyértelműen sikerült meghatározni az egykori királyi bazilika alapvonalát a Jókai és a Deák utca közé eső területen. Minden jel arra mutat, hogy maga a királysír a Jókai utca 9. szám alatti udvaron rejtőzhet. A további komoly felfedezéssel kecsegtető feltárást a Miniszterelnöki Kabinetiroda utasítására a Kulturális és Innovációs Minisztérium fogja koordinálni a továbbiakban.
Hétszázharminc éve, 1292. július 24-én halt meg Árpád-házi Szent Kinga lengyel királyné, Lengyelország és Litvánia védőszentje. IV. Béla király lánya sírjánál a népi legendák szerint hatvan vak és kétszáz más beteg gyógyult meg. Sokan a sóbányászok védőszentjeként is tekintenek rá.
A domonkos és ferences koldulórendek szerzetesi eszményei hatottak rá
Árpád-házi Szent Kinga (Kunigunda) 1224. március 5-én született a második honalapító IV. Béla király és Laszkárisz Mária bizánci hercegnő első gyermekeként, minden valószínűség szerint az esztergomi királyi várban.
„Ne félj, Mária, könyörgésed meghallgatásra talált az Úr előtt. Íme, olyan gyermeket szülsz, aki néked és a népnek mondhatatlanul sok örömet fog szerezni. Mert az Úr ezen gyermek életével, példájával és érdemével szándékozik megvilágosítani és megsegíteni egy veletek szomszédos nemzetet” – a krónikák szerint Kinga édesanyja látomásban hallotta e szavakat, kevéssel Kinga születése előtt.
Testvérhúgai Szent Margit és Boldog Jolán, nagynénje pedig Szent Erzsébet volt. Az ifjú királylányra elsősorban a domonkos és ferences koldulórendek szerzetesi eszményei hatottak.
IV. Béla ábrázolása a Képes Krónikában
Tizennégy évesen eljegyezték a nála két évvel fiatalabb Szemérmes Boleszláv krakkói és szandomiri herceggel, és Lengyelországba ment, hogy megtanulja a nyelvet. IV. Béla király, az édesapja kívánságára egy évvel később, 1239-ben feleségül ment a lengyel herceghez, akivel 1241-ben, amikor a tatárok Lengyelországba is betörtek, a felvidéki Podolinba, majd a lengyel-magyar határon álló Csorsztin (lengyelül Czorsztyn) várába menekültek.
Lengyelország ekkor a széttagoltság korát élte, Boleszláv 1243-ban lett krakkói fejedelem.
Feleségével szigorú aszkétaéletet folytatva úgynevezett József-házasságban éltek, azaz Szűz Mária és Szent József példájára házasságuk mentes volt a testiségtől, az örök szüzességi fogadalmat együtt tették le Prandota krakkói érsek előtt. Árpád-házi Szent Kinga teljes hozományát a szegényekről és a betegekről való gondoskodásra fordította.
Vagyonát az egyháznak adományozta
Miután IV. Béla király lányának férje 1279-ben meghalt, Kinga a hercegség átvétele helyett a Nagy-Lengyelország uralkodója, Jámbor Boleszláv halálával szintén megözvegyült húga, Jolán társaságában a Kis-lengyelországi vajdaságban található Ószandecbe vonult vissza, ahol nem sokkal korábban alapított klarissza kolostort. Itt nővérként élt vezeklő életet, majd 1284-ben a kolostor főnöknőjévé választották. Vagyonát az egyháznak adományozta, szétosztotta a szegények között, kórházakat és zárdákat alapított, keresztényeket váltott ki a tatár fogságból.A kolostort 1287-ben Lengyelországba betört tatárok támadták meg, lakói ismét Csorsztin sziklavárába menekültek, üldözőiket Baksa Simonfia György magyar vitézei futamították meg. Az újjáépítést irányító Kinga az ószandeci kolostorban, társnői közt hunyt el 1292. július 24-én, tíz hónapi betegeskedés után.
Szent Kinga szobra a budapesti Belvárosi plébániatemplom mellett
Mivel azokban a napokban cseh csapatok garázdálkodtak a környéken, a nővérek csak három nappal később hozták nyilvánosságra halálhírét.
A nép sokat beszélt a jóságos királynő csodatételeiről, a legenda szerint például az ő imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól: a tatárok elől menekülve egy hajából levett szalagot dobott maga mögé, ebből lett a Dunajec folyó. A tatárok azonban átvergődtek a vízen, ekkor fésűjét dobta maga mögé, és ebből egy olyan sűrű erdő kerekedett, amely megállította az üldözőit.
Egy sóaknát kért édesapjától, hogy elvihesse Lengyelországba
Árpád-házi Szent Kinga sírjánál a legendaírók szerint hatvan vak és kétszáz más beteg gyógyult meg, így Szandec hamarosan a lengyelek, magyarok és morvák búcsújáró helyévé vált. Kinga nevéhez fűzik Lengyelország első és legnagyobb sóbányája, Wieliczka felfedezése is. A legenda szerint 1249-ben, amikor a tatárjárás után felkereste az újjáépített Magyarországot, édesapja neki ajándékozta az egyik máramarosi sóbányát.Ehhez kapcsolódik egy legenda, miszerint Kinga magyarországi látogatásakor gyönyörködve nézte a csillogó hófehér sótömböket, de mindjárt eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik sós forrásokból párologtatott, úgynevezett főtt sóval voltak kénytelenek beérni.
„Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket” – kérte Kinga az édesapját és a király teljesítette leánya kérését.
Szent Kinga sószobra a wieliczkai sóbányában
Kinga a birtokbavétel korban szokásos jeleként az egyik tárnába dobta aranygyűrűjét (más források szerint a jegygyűrűjét), és egyenesen Lengyelországba vitette a sótömböket. Visszatérve Krakkóba a IV. Béla által mellé rendelt bányászokkal ásatni kezdett, és hamarosan sóra bukkantak, az első tömbben pedig csodálatos módon megtalálták Máramarosban eldobott gyűrűjét.
A Krakkóhoz közeli wieliczkai sóbányában, amely Lengyelország egyik leismertebb turisztikai nevezetessége és a világörökség része is, 1896-ban 100 méterrel a földfelszín alatt 54 méter hosszú, 18 méter széles és 12 méter magas kápolnát emeltek tiszteletére, és sóból megfaragták a gyűrű legendáját is.
A wieliczkai sóbányában kialakították Szent Kinga sókápolnáját
Kingát 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta boldoggá, öt évvel később XII. Ince Lengyelország védőszentjévé tette meg. Alakja a nemzet édesanyjaként vonult be a lengyel történelembe, példamutató, Istennek szentelt életével a lengyelek egyik leginkább tisztelt szentje lett. A szentek sorába 1999. június 16-án Szent II. János Pál pápa emelte Ószandecen, ünnepe július 24-én van. A wieliczkai sóbányában, Szent Kinga sókápolnájában hálából a lengyel pápa szobrát is felállították, az ószandeci klarissza kolostor közelében Kinga tiszteletére emelt székelykapu áll.Az Árpád-házi királylány első magyarországi emlékművét a fővárosban, a Március 15. téri Belvárosi Templom mellett állították fel 2002-ben. Öt évvel később szentelték fel wieliczkai sóból készült szobrát az egri Minorita templomban, ahol Boldog Jolán és Szent Hedvig (Jadwiga), Nagy Lajos király lányának ereklyéje is megtalálható. Szent Kinga nevét szülővárosában, Esztergomban és Budapesten utca őri, Pápán gyógyintézetet neveztek el róla.
A szentté avatás helyszíne, a szabadtéri oltár Ószandecben
Tiszteletére 2013-ban templom épült a Veszprém megyei Küngösön, az eddigi egyetlen magyarországi Szent Kinga-templomban ereklyéjét is elhelyezték és két éve szobra is áll itt. A IV. Béla által alapított település nevét több forrás szerint Kingáról kapta, Kingus ugyanis a Kunigunda név besenyő változata.
[type] => post [excerpt] => Hétszázharminc éve, 1292. július 24-én halt meg Árpád-házi Szent Kinga lengyel királyné, Lengyelország és Litvánia védőszentje. IV. Béla király lánya sírjánál a népi legendák szerint hatvan vak és kétszáz más beteg gyógyult meg. Sokan a sóbányászo... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1658696760 [modified] => 1659220416 ) [title] => Árpád-házi Szent Kinga hozományával járult hozzá a tatárok elleni védekezéshez [url] => https://history.karpat.in.ua/?p=3372&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 3372 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 3373 [image] => Array ( [id] => 3373 [original] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220724arpadhazi-szent-kinga1.jpg [original_lng] => 118231 [original_w] => 800 [original_h] => 534 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220724arpadhazi-szent-kinga1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220724arpadhazi-szent-kinga1-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220724arpadhazi-szent-kinga1-768x513.jpg [width] => 768 [height] => 513 ) [large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220724arpadhazi-szent-kinga1.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220724arpadhazi-szent-kinga1.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220724arpadhazi-szent-kinga1.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) [full] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220724arpadhazi-szent-kinga1.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => history [color] => brown [title] => Історія ) [_edit_lock] => 1659209616:12 [_oembed_e65fc9c47fe61ec4d02819c23d7d0efa] => {{unknown}} [_thumbnail_id] => 3373 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3169 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 774 [1] => 22550 [2] => 22548 [3] => 22549 [4] => 22547 ) [tags_name] => Array ( [0] => Árpád-ház [1] => IV. Béla király [2] => Kunigunda [3] => lengyel királyné [4] => Szent Kinga ) ) [2] => Array ( [id] => 946 [content] =>
„A kutatások megerősítették, az Árpád-dinasztia körülbelül a mostani Afganisztán északi részén alakult ki” – ismertette az eredményeket Kásler Miklós Magyarország az emberi erőforrások (EMMI) minisztere.
Árpád-házi királyok és királynék csontjain végzett genetikai vizsgálatokat a magyar Országos Onkológiai Intézet és egy külföldi egyetem, az eredmények alapján megállapították a dinasztiára jellemző DNS-t – írja péntek délután a Magyar Nemzet.
Új módszer, régi viták
„Sikerült nyolcszáz éves csontokból meghatározni az Árpád-házra jellemző DNS-t és több magyar király csontjait, ezzel a magyarság eredetének tudományos megállapításához is közelebb jutottunk” – idézi a lap Kásler Miklóst, aki sajtótájékoztatón számolt be az eredményekről.
A Magyar Nemzet tudósítása szerint a miniszter felidézte: Magyarországon hosszú időn keresztül teljesen egységes volt a magyarság eredetének megítélése, amely főleg a hagyományokra, legendákra támaszkodott. Ez a szemlélet megváltozott az 1800-as évek második felében és később volt, aki a finnugor, volt, aki a türk rokonságot állapította meg.
Kásler azt is elmondta, hogy sok tudományág foglalkozott a magyarság eredetével, mindenki kialakította a saját véleményét: a tézisek mellett mindig megszülettek az antitézisek és a vita az érzelmi síkra terelődött, amikor már nem a tények alapján alakítottak ki álláspontokat. „Ebből a helyzetből ki kellett mozdulni, amiben segítséget nyújtottak a most megjelent eredmények, amelyek szinte természettudományos pontosságúak, ténynek tekinthetők” – emelte ki az EMMI vezetője.
„A magyarság viharos történelme azt eredményezte, hogy szinte helyrehozhatatlan károk keletkeztek, azt hittük, soha többé nem lehet azonosítani a nagy magyar királyokat és nem lehet ellátogatni a sírjukhoz” – jelentette ki Kásler Miklós. „Ez szülte azt a gondolatot, hogy genetikai módszerekkel, az örökítőanyag vizsgálatával, a korábban ismeretlen csontokból határozzák meg a személyeket” – folytatta a miniszter.
A vizsgálatok alapját az adta, hogy az Országos Onkológiai Intézetben a személyre szabott terápia megállapításához új módszerek jelentek meg, amelyeket aztán lehetett hasznosítani az archeogenetikában is.
Vagyis a régi, nyolc-kilencszáz éves csontokból genetikai vizsgálatokat lehet végezni, hogy azonosítani tudják a személyeket – számol be a Magyar Nemzet. „Ebben a módszerben sokáig senki nem bízott, az elkezdett vizsgálat kivitelezése szinte lehetetlennek tűnt. A kormány húszmillió forinttal támogatta a kutatást, ezzel az új lendületet kapott” – jegyezte meg a tárcavezető.
III. Béla után II. Béla, Urál helyett Afganisztán
A tudósítás ezután ismerteti a kutatások hátterét. Mint ismert, eddig csak III. Béla személye volt ismert, ebből indultak ki, így megtalálták a csak az Árpád-házra jellemző DNS-kromoszómát. A kutatásba bevonták az MTA Régészeti Intézetét is, számottevő eredmény nélkül. „Végül az Országos Onkológiai Intézetben (OOI) és egy külföldi kutatóintézetben sikerült kivenni a DNS-t, így bebizonyosodott, hogy a csontváz valóban III. Béláé” – mondta Kásler Miklós. Kiemelte, a Göteborgi Egyetem és az OOI kutatásai párhuzamosan folytak, és az eredmények összecsengtek, így egymást hitelesítették.
„Nem sokkal később sikerült azonosítani az Árpád-házi DNS-t és Vak Béla csontjait is. Majd nagy bizonyossággal le lehetett zárni a vizsgálatokat úgy, hogy megvan két Árpád-házi király, két királyné és két csecsemő csontváza” – folytatódik a cikk.
Az eredményeket összegezve Kásler elmondta, hogy a kutatások megerősítették, az Árpád-dinasztia körülbelül a mostani Afganisztán északi részén alakult ki. Elindult egy lassú mozgás, és körülbelül kétezer évvel ezelőtt az Urálig jutott a család és a rokonsága.
„A Magyarságkutató Intézettel létrejött az a műhely, amely magas tudományos színvonalon működik, és csak tudományos eredményekre épül, így korrekt véleményeket tud megfogalmazni. A legkorszerűbb vizsgálati módszerekkel kimutatott eredmények számos további kérdést vetnek fel, de mivel egzakt következtetésekről van szó, nem érdemes minősíteni, legfeljebb vitatkozni vele” – zárta a tájékoztatót a miniszter.
